Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Egy újabb remek nap a Lámpás Klub életében

2014. szeptember 2.

Egy jó kis csapat gyűlt össze a Kispesti mentorok szervezésével. Reggel 9 óra tájban el is kezdtek gyülekezni a jelentkezők. Hatalmas embersereg gyűlt össze, körülbelül 150-200 fő. Nekünk a hajón még külön székeket is kellett kérnünk, akkora volt a tumultus.
9:30-kor kezdetét vette az utazás. Érkezésünkkor Editke, a szentendrei Lámpás kolléganőnk és Eszter, a segítője már nagyon várt minket.

Klubnap fotó 1 Klubnap fotó 2

A hajón kapott térkép, illetve Editke és Eszter jóvoltából könnyű dolgunk volta programtervet illetően. Elsőként a Malommúzeumot tekintettük meg. Nagyon impozáns volt, sok szép képpel. Ezt követően még maradtunk egy kicsit a múzeum udvarán, hiszen Jani mentortársunk hozott magával egy gitárt, s ha már megpihentünk, hát fakadjunk is dalra! Jani remek előadása még a betérő látogatóknak is tetszett, olyannyira, hogy egy csekélyke összeggel hozzá is járultak Jani tehetségének gondozásához.

Ezt követően jöhetett a megérdemelt fagyizás. Végezetül a elsétáltunk a Duna partra, majd elértünk a BKV közlekedési kiállításához. Ez mindenkinek nagyon tetszett, mert valamennyi járműre fel lehetett ülni. Volt itt régi villamos, hév, mozdony, trolibusz. Itt is tartottunk egy hosszabb pihenőt, ismét előkerült a gitár. Együtt énekeltünk, daloltunk, volt, aki még egy kis „Cleveland-i csoszogóst” is beiktatott és táncra perdült.

Ezután elindultunk hazafelé, de ezúttal nem hajóval, hanem tömegközlekedéssel értünk a célállomásra.

Klubnap fotó 3 Klubnap fotó 4

Összességében egy remek napot tudhatunk magunk mögött. Az egész csapat nagyon jól érezte magát. Az időjárás is nekünk kedvezett, gyönyörű, verőfényes napsütést kaptunk. Reméljük még sok ilyenben lesz részünk!

Szikora Szilárd
Kispest Közösség Lámpása