Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Gyógyító bohócokkal találkozhattak az Erzsébetvárosi klub tagjai

2018. május 20.
A csoportképen a klubtagok és a bohócok együtt láthatóak az erzsébetvárosi klubnapon

Matics Ádám a VGYKE egyik masszőre, tagja a Vidám Segítők Alapítványnak, Orsi ötletére meghívtuk őket. A program elején bemutatkoztak és elmondták, hogy több, mint 20 éve művelik ezt a műfajt, amellyel kórházakban beteg gyermekeket szoktak vidámítani, gyógyítani. Ádám pedig 1 éve csatlakozott hozzájuk.

A műsorukban énekeltek, gitáron játszottak és minket is bevontak az éneklésbe és táncba. Nagyon vidám hangulatot teremtettek. Nagyon köszönjük Ádámnak és az Alapítványnak, hogy eljöttek és egy vidám klubnapot tölthettünk együtt.

A képen a bohócok zenélnek a tagoknak

A program egy pontján, Ádám pörgetett két buzogányt, különféle módon, majd a fején megtartotta úgy, hogy hajolgatott és mozgott vele a feje tetején. Labdával is végrehajtott gyakorlatokat.

A program része volt még egy vicces bohóctorna, amelybe bevonták a közönséget is.

A csoportképen a klubtagok és a bohócok együtt láthatóak az erzsébetvárosi klubnapon

Nagyon sokat nevettünk, mosollyal az arcunkon távoztunk, visszagondolva a programra most is elfog mindenkit a nevetés.

Jánosi VeronikaKőváriné Orsi
közösségi civilszervezők