Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Kispesti klubnap „rendőri védelemmel”

2017. október 16.
A képen az alezredes úr látható, bűnmegelőző előadása közben

Szeptemberi klubnapunkon a bűnmegelőzés, a vagyonvédelem, és a közlekedés volt terítéken, hiszen Börcsök Gáborné (Katika) rendőr százados, és Sütő Antal nyugalmazott rendőr alezredes volt a vendégünk a XIX. kerületi Rendőrkapitányságról. Nagy örömünkre szolgált, hogy ellátogattak hozzánk, mert a látássérülteknek nem árt még elővigyázatosabbnak lenni.

Katika sok hasznos tanáccsal látott el bennünket:

  • Fülbevaló, nyaklánc kitépés még előfordulhat, bizsut hordjunk jó időben.
  • Követ bennünket valaki: ha bárki van a közelben, oda kell menni hozzá, beszédbe elegyedni vele, így a rabló elmegy, de használhatunk személyi riasztót is (kaptunk múltkor), vagy bemehetünk egy üzletbe, ahol sokan vannak.
  • Az üzletben ne tegyük a táskát a bevásárlókocsiba, a bűnözők csak erre várnak!
  • Bármilyen bűncselekmény történik, azonnal hívni kell a 112-őt, és bemondani a pontos címet (város, kerület, utca, ha tudja, az irányítószámot, is), és azt, milyen bűncselekmény történt. 8-10 perc alatt kiér a rendőrség.
  • Besurranók miatt ablakot ne hagyjunk nyitva kertes házban, ha éppen nem tartózkodunk ott!
  • Lakótelepen, ha nyitva marad az ajtó, az előszobában lévő dolgokat elviszik. Sok trükkel próbálkoznak a bűnözők, ezért idegeneket semmilyen körülmények között, ne engedjünk be a lakásba. Így megelőzhetjük a trükkös lopásokat.
  • Pénzt, lehetőleg ne tartsunk otthon!
  • Rendőrjelvényt is hamisítanak, meg tudtuk nézni, melyik a valódi, melyik a hamis. Ezt képen illusztráljuk:

A felső képen egy valódi, az alsón egy nem hivatalos jelvény látható. A hivatalos jelvény sorszámot tartalmaz, a nem hivataloson nincs sorszám

 

  • Itt az ősz. Megszaporodnak a temetői lopások, a táskát ne hagyjuk őrizetlenül a sír mellett, a kocsikat pedig zárjuk be. Ne hagyjunk semmit szem előtt, tegyük a csomagtartóba!
  • Pénztárcát ha váltópénzt kérnek nem szabad elővenni, mondjuk azt, csak sétálunk, nincs nálunk pénz. Amennyiben telefonos segítséget kérnek, telefonunkat ne adjuk ki a kezünkből, hívjuk mi a mentőket, rendőrséget.
  • Pénzünket több helyre tegyük, hogy a zsebtolvajok ne vigyék el az összeset!

Megtudtuk azt is, hogy erőszakos bűncselekmény a kerületben nagyon ritka.

Katika különböző sztorikat mesélt a bűnözők cselvetéseiről, amit nagy figyelemmel hallgattunk. Mivel valamennyien potenciális áldozatunk vagyunk, Sok kérdés, hozzászólás, vélemény hangzott el.

Sütő Antal nyugalmazott rendőr alezredes arról beszélt, mit tartalmaz a vagyonvédelmi táska. Van benne személyi riasztó, álkamera, amelyekkel el lehet riasztani a bűnözőket (neten meg lehet rendelni a különböző eszközöket).

A képen az alezredes úr látható, bűnmegelőző előadása közben

Továbbá, megtalálható benne: Kara László, Pro Arhitectura díjas építész Bűnmegelőzés építészeti eszközökkel című könyve a Lechner Tudásközpont, a Miniszterelnökség és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közreműködésével jelent meg 2017 elején:

http://lechnerkozpont.hu/cikk/bunmegelozes-epiteszeti-eszkozokkel

Sütő úr ezután a közlekedésről beszélt. Elmondta: közlekedési baleset az, amikor a közlekedésben résztvevők megsérülnek. Jogsértést követ el, aki a balesetet okozza. Fegyelmezetlenségből, gondatlanságból követik el a legtöbb balesetet. Legvédtelenebb mindig a gyalogos! Veszélyeztetett csoportok: idősek, fogyatékosok, egyes betegségekben szenvedők.

Fontos az átkelés, ez a legveszélyesebb része a közlekedésnek. Mindig a gyalogátkelőhelyen menjünk át, győződjünk meg, hogy nem kanyarodik-e be éppen jármű, megadja-e nekünk a vezető az elsőbbséget a zebrán.

A képen a kispesti klub hallgatósága, egy asztal körül ülve látható

Azt is megtudtuk mi a BIKESAFE.

BikeSafe – így regisztrálhatod kerékpárod

Interneten vagy személyesen is lehet regelni a kerékpárokat, így ha ellopják, és az szerepel az adatbázisban, könnyebben visszakaphatod. Mutatjuk, mit kell ehhez tenni.

A BikeSafe szolgáltatás legfontosabb eleme a kerékpár-nyilvántartás, amelyben a kerékpár és a tulajdonos adatai is rögzíthetőek, elérhetőek. Ha a biciklit ellopják, a regisztrált adatok alapján elektronikusan feljelentést lehet tenni, ami bekerül a rendőrség körözési adatbázisába. Amennyiben a rendőrség a kerékpárt megtalálja, a rendszerbe feltöltött adatok alapján értesíteni tudja a tulajdonost.

Ez a legfőbb előnye a www.bikesafe.hu oldalnak.

Megemlékeztünk Szent Adorjánról, aki -többek között- a büntetés-végrehajtás védőszentje.

Elkezdődött az iskola. Kvízjátékunkból az is kiderült, tudunk-e annyit, mint egy ötödikes? Jó mulatság volt!

Végezetül Hernádi Paula grafikus, zománcművész Jel-kép, tűzzel-vassal című kiállítására, és Integrált Fehér Bot Napi rendezvényünkre invitáltuk klubtagjainkat.

Tartalmas, interaktív rendezvényünk volt, és sok hasznos tanácsot kaptunk vendégeinktől. Tavaszra pedig meghívtak bennünket a rendőrkapitányságra, amit örömmel elfogadtunk.

Most októberi klubnapunkat várjuk, és dr Kiss Jánost, aki bélügyeinkről tart előadást.

Beszámoló: Bernát Zsuzsanna
Képek: Puchnyák István
közösségi civilszervezők