Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap játékokkal

2017. augusztus 1.
A képeken a klub tagjai láthatók, amint egy asztal körül ülnek

Az erzsébetvárosi klubnap azzal indult, hogy egyeztettük milyen programokkal tervezhetünk augusztusban. Többek között a zebegényi, magánkézben lévő hajózási  múzeum ötlete került elő, mint valószínű program, valamint egy szabadtéri klubnap és egy hegyi kirándulás. A részletekről mindenkit tájékoztattunk, aki nem volt jelen és érintett lehet.

A képen a klubtagok egy része látható, asztal körül ülve A képeken a klub tagjai láthatók, amint egy asztal körül ülnek

 

Ezt követően két kisebb előadást és két játékot próbáltunk ki.

Az első előadás témája a napozás volt, melyről az angyalföldi klubnapon is szó volt, de itt az előadás azért volt rövidebb, mert egy kvízjátékot is játszottunk, ami szintén a napozás témáját dolgozta fel.

A másik előadás a kvízjátékok történelmével foglalkozott. Azért merült fel ennek az előadásnak az ötlete, mert az erzsébetvárosi Lámpás Klub alkalmain rendszeresen kvízjátékokat játszunk és többünket elkezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy vajon honnan ered.

Megtudtuk, hogy nincs a kezünkben igazolható eredettörténet és csak az 1860-as évektől ismert maga a fogalom egyféle játék megnevezéseként. Feltehetően a kérdezni szó angol vagy latin formájából ered a megnevezés, de erre is több elképzelés él a köztudatban.

Az előadás felidézte azt is, hogy a kvíz nem csupán játék, hanem az oktatásban is használt egyféle teszt, melyet többen a dolgozat egyik formájaként is ismertünk az iskolai éveinkből. Egyik előnye, hogy az oktató gyorsan tudja javítani a válaszokat, így nagyobb mennyiségű osztályzatot lehet a használatával rövid idő alatt kiosztani. Ez az előny ugyanakkor hátrány is, mivel okkal érezheti lelketlennek a vizsgázó vagy a dolgozatot író személy ezt a fajta osztályzat-termelést.

Másik ismert felhasználási módszere a kvíznek a különböző személyiségtesztek, melyeket egyesek pszichológusoknál, mások meg online felületekről vagy újságokból ismerhetnek. Az más kérdés, hogy ezek eredménye mennyire vehető komolyan, de ebben nem is volt vita a megjelentek között.

Végül ismertebb magyar televíziós kvízjátékokat elevenítettünk fel, melyek népszerűek voltak. A népszerűségüket bizonyítja az is, hogy valamilyen módon mindenki ismerte ezeket. Szóba került, hogy egy későbbi klubnapon majd ezeket ki is fogjuk próbálni.

Végül a megszokott szójátékunk mellett kipróbáltuk a barkochba-játékot is, meglehetősen szűkített értelmezési tartományon belül. Megtudtuk a játékról azt is, hogy angol nyelvterületen 20 kérdésnek nevezik, mivel a megfejtők összesen ennyi kérdést tehetnek fel. Nem kizárt, hogy a szűkített értelmezési tartományt és a 20 kérdéses szabályt az egyik klubnapon mi is kipróbáljuk.

Reméljük, hogy hónapról-hónapra egyre többen tartanak velünk, mivel ahogy látható is, érdekes és szórakoztató alkalmaink olyan lehetőséget kínálnak, amely egyébként nem könnyen érhető el.

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!