Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrushoz Libanonban (1907)

Magyar Nemzeti Galéria

Álmok, látomások, isteni sugallatok. Nem ritkán meghatározzák az ember életét. Főleg, ha hallgatunk rájuk. Szerencsére így tett Csontváry Kosztka Tivadar is és ennek köszönhetően csodálhatjuk meg most a Magyar Nemzeti Galériában Zarándoklás a cédrushoz Libanonban című festményét.

Talán a színek azok, amik a leginkább megragadják figyelmünket és szinte oda láncolnak a festményhez. Az ég kékje a kép szélein még erőteljes, harsány, szinte éles színekben játszik, akárcsak a felhőtlen nyári napokon, de a horizonthoz közelítve egyre lágyabb, világosabb kékbe megy át. A horizont, másnéven láthatár, az a vízszintes vonal vagy sáv, ahol az ég és a föld találkozik. Egy olyan része az ábrázolásnak, amin megpihenhet a szemünk a kép szemlélése közben. Ez a sáv Csontváry képén egy halvány rózsaszín, légies domboldal, amelyen fehéres színű halvány utak sávjai vezetnek fel. Vajon mi lehet ez a domboldal? Talán sziklák vagy napszítta fű adja ezt a furcsa szint? Egy dolog biztos, hogy szinte éteri, súly nélküli ez a domboldal, akárcsak felhők szálltak volna le az égből.

A képet az óriási cédrus uralja. A két fa kékes, szürkés színekben játszó, összecsavarodó törzse adja a kép függőleges tengelyét, míg a fa fajtájára jellemző vízszintesen terjeszkedő ágai és méregzöld lombozata egészen kinyúlnak a kép oldalsó széléig. A fák körül elterülő vöröses-barnás földön az izzó rózsaszín és finom fehér virágok között láthatók a zarándokok. Az óriásira nőtt fákhoz képest szinte eltörpül a tövében álldogáló egy fehér és egy fekete ló. A képen szereplő további alak is aprócskának tűnik a fenséges cédrusokhoz képest. A fa körül hosszú fehér ruhában nők táncolnak egymás kezét fogva. Olyan érzetet keltenek, mintha valamilyen ősi rítus szerinti táncot járnának. Mozdulataikból és ruhájuk lengedezéséből érezhető lendületük, kezüket az ég felé emelik. A kép előterében lovaikon különböző színes ruházatban várakozik a többi zarándok. A háttérben a vöröses föld és a finom rózsaszín domboldal határán további alakok tűnnek fel. Lovasok, egy-két gyalogos, köztük talán civakodó kisgyerekek. A távolság miatt még kevésbé vehetők ki, mint az előtér figurái. A fa és az emberek mérete közötti különbség nem feltétlenül a növény adottságaiból adódik, bár a libanoni cédrus akár 40 méter magasra is megnőhet, az ilyen óriások igen ritkák. Az óriásira nőtt fa, mintha az égi és földi világot akarná összekötni, szétterülő ágai akárcsak széttárt karok lennének. Hatalmas ágai alatt az emberek, míg lombkoronájában madarak találnak oltalomra. Csontváry képei tele vannak szimbólumokkal, jelképekkel, így talán nem lepődünk meg, hogy több szakértő úgy gondolja, hogy a festő önmagát jelenítette meg fa formájában. Az eget és a földet összekötő fa így könnyedén vélhető a prófétai szerepet magára öltő festő önábrázolásának.

Néhány gondolat a művészről:

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) művészetének látnoki-prófétai jellege már a gyógyszerészi pálya elhagyásakor is megnyilvánult. 1880. október 13-án leült a patika ajtajához, ahol dolgozott, hogy lerajzolja a szemközt álló ökrös szekeret. A patikavezető, amint meglátta rajzát, állítólag felkiáltott, hogy Csontváry festőnek született. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője”.

Az isteni hang hatására végül elhagyta szakmáját és Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon festőiskolájában fejlesztette rajztudását. Rengeteget utazott. Festett Dalmáciában, Olaszországban, Németországban, Görögországban, Egyiptomban, Palesztinában, Szíriában, Libanonban, Párizsban. Élete folyamán nem igazán becsülték műveit hazájában. Örökösei szekérponyvának akarták eladni műveit, utolsó pillanatban vásárolta meg őket az építész, Gerlóczy Gedeon.

Nehéz besorolni Csontváry festői stílusát. Sokan az expresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz sorolják, de nem igazán illik egyik irányzatba se. Ő a Napút festője volt, a színek teljes tárházát akarta megörökíteni képein, valamint a napfény és a környezet tárgyainak összejátszásából sugárzó energiát.

Somogyi-Rohonczy Zsófia