Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Robot balett

2017. október 13.

Egy páros tánckoreográfiát látunk, modern vagy inkább kortárs tánc, mely ötvözi a break, a balett és a robotikus street dance elemeit. Ez a koncepció az ellentétek harmóniájára épül, a látszólag stílusidegen tér is ennek a kerete. Nem az utcán látjuk a két táncost, hanem egy reneszánsz, mívesen kidolgozott, kazettás faburkolatú tágas bálteremben, a többszintes kristálycsillár alatt. A lány hófehér bőrű, vörös hajú, a fiú sötét bőrű és sötét hajú, a kettejük közti kontraszt csak még feltűnőbbé teszi a koreográfiában kibontakozó összhangot a stíluselemek különbözősége ellenére is. Nem viselnek jelmezt, balettruhát, a srác utcai, testkövető, elasztikus szürke farmert, sportcipőt és egy fekete pólót, a lány csak egy fekete sztreccsnadrágot és egy ugyancsak fekete lenge felsőt, mely követi a mozgását és kiemeli sápadt bőrét. Úgy jelennek meg ebben a patinás térben, mintha csak gyakorolni jöttek volna a balett-terembe, ez nem egy klasszikus színpadi előadás, ez olyan, mint egy műhelymunka, egy ellesett pillanat, hihetnénk, pedig nem az. Az első mozdulattól tudjuk, hogy színtiszta profizmusról van szó. Úgy mozog a két táncos, mintha egymás folytatásai lennének, a koreográfia maga is a szinkronműködésen alapszik. De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük ott, hogy a zene valószínűleg a koreográfiához íródott, annak szerves része, tökéletesen lekövetve, meghangosítva a mozgást, a sarkalatos pontoknál rendkívül kifejező hangeffektekkel, úgyhogy mindenképp érdemes a videót is elindítani, kiváltképp, hogy a narráció is reflektál ezekre a hangokra.

Akkor kezdjük. Van egy rövidke kerettörténet a tánchoz, mely indítja és lezárja a koreográfiát. A srác bejön, egy tablet van nála. Mikor megérkezik, nem néz a lányra, aki mozdulatlanul áll vele szemben, csukott szemmel. Még nem “működik”, “ki van kapcsolva”. A kattanásra a fiú mellett egy virtuális képernyő jelenik meg egy átlátszó vezérlőpanellel. Körbejárja a lányt, egy számkódot pillant meg a csuklóján. Szembeállva a vezérlőpanellel beírja a számot (ez is jól hallható), a képernyőn eközben egy emberi alak számítógépes grafikáját látjuk lassan forogni. Elfordít egy virtuális billentyűt, ami olyan, mint valami biztonsági zár, aztán az ujjával a nyitókódot rajzolja a tablet képernyőjére, ami a videó virtuális képernyőjén is megjelenik és a robotlány bekapcsol. A hang, amit hallunk, nagyon kifejező, miközben lassan felemeli a fejét és megmozgatja kicsit talán olajozatlan nyakát. 🙂 A fiú ekkor leveszi a kabátját és egy laza mozdulattal elhajítja a lány mögött. Ezt a pillanatot kimerevítve, lassítva látjuk, jelentősége van, kezdődhet a tánc!

A fiú a mozgató, gyakorlatilag ő irányítja a lányt a koreográfiában, de mindezt úgy teszi, hogy nem ér hozzá. A lány a kézmozdulataira reagál, akár egy marionett-bábu, csakhogy vezetőszál nélkül. Ehhez egymással tökéletes szinkronban kell mozogniuk. Először a fiú a lány mögé áll és partnere feje fölé helyezi egyik kezét, majd úgy csinál, mintha lenyomná, mire a lány lábai szétcsúsznak és spárgában érkezik a földre. A fiú ekkor vállmagasságban kinyújtja a karjait oldalra, mire a lány, aki rendkívül hajlékony és lazák az izületei, még mindig spárgában, a térdhajlásnak ellentétes irányban kicsit elemeli alsó lábszárát a földtől. Majd mikor a fiú karja hullámozni kezd, behajlítja térdeit és követi a mozgást. A fiú kézfeje mozdul lefelé, a lány lábfeje követi fölfelé, pipál. A srác lefelé álló alkarral behajlítja könyökét, mire társa a térdét hajlítja be, majd mindketten oldalt fordulnak és előre nyújtóznak, a fiú álló, a lány még mindig ülő helyzetben, combjaira hajolva. A fiú ekkor olyan mozdulatot tesz, mintha visszafordítaná a lányt, úgyhogy átfordulnak bal felé. A srác ekkor az egyik karját lefelé nyújtja a másikat föl, mire társa a térdét behajlítva felhúzza egyik lábát, a másikat pedig mellézárva felnyújtja. Mikor felnyújtott lábfejével hirtelen pipál, a srác feláll és bokájánál fogja felhúzza a lányt állóhelyzetbe.

A lány ezt a lábát hátralendítve haránt-terpeszbe áll és karjait vállmagasságban hátrafeszíti, oldalról látjuk. A srác mellette áll, ugyancsak terpeszben, törzsét jobbra fordítva karját ugyanabba az irányba nyújtja, amerre a lányé áll. Ekkor a lány egy pillanatra megmerevedik, mintegy rövidzárlat lép fel nála és a fiú egyedül mozog, karjaival játszva. A következő pillanatban ismét szinkronba kerülnek, még mindig terpeszben előre hajolnak, majd a lány lendületet vesz és kézenállásban a levegőben spárgázva átfordul. Mikor egyik lába földet ért, a másikat fent hagyja, lábfejével ismét pipál, majd behajlítja térdét és a fiú kezével ugyanúgy leköveti ezt a mozdulatsort, ahogy a koreográfia elején. A következő pillanatban az irányító karjával félkörívet leírva visszapördíti a lányt állóhelyzetbe. Megismétlődik a kar- és lábmozgás közti összhangjáték, majd mindketten megpördülnek a tengelyük körül, a lány az egyik lábszárát válla mellett felnyújtva. A fiú ekkor ismét jelzi, hogy nála van az irányítás, karját előrenyújtja a lány felé és úgy tesz, mintha fölé hajolna, mire a lány rogyasztott térdekkel törzsből hátrahajlik. Társa ellentétes kézmozdulatára pedig visszaáll egyenesbe. A fiú ekkor úgy tesz, mintha előre húzná társát, aki az előző mozdulat folytatásaként előrehajol.

A srác karjaival folyamatosan hullámzó, lekerekített mozdulatokat téve megkerüli a lányt, elé áll összezárt lábakkal, egyenesen és itt egy olyan mozdulatsor következik, ami még az eddigieknél is összehangzóbbnak tűnik, merthogy ezúttal egymáshoz simul a két táncos. A lány kidugja a fiú válla alatt két fehér kézfejét, mely a fiú fekete pólója és sötét bőre miatt még fehérebbnek tűnik, szinte világít. Alulról megfogja társa vállait és belekapaszkodik: törzsét, fejét nem látjuk, csak a fiú mögül oldalra, megint csak spárgában kinyújtózó két lábszárát, amit a srác karjai követnek vállmagasságú oldaltartásban. Majd a fiú felnyújtja karjait, eközben társnője leteszi lábait és kezeit a fiú mellkasára helyezi, ujjait összeérinti, így körülfogva őt. A srác leguggolva kibújik az “ölelésből” és ismét átveszi az irányítást. Mikor a lány spiccre állva megpróbál eltipegni, visszahúzza, de már ismét csak kézmozdulatokkal jelezve neki. A lány visszapördül és lendületet véve egyenes testtartással beugrik a fiú karjaiba. A fiú a derekát és a combját fogva vízszintes pózban vállmagasságig felemeli és még mindig tartva a lefelé fordítja, miközben a lány magzat pózba gömbölyödik a levegőben. A következő pillanatban kinyújtja lábait és előrehajol, ekkor a fiú leteszi a földre. Társnője, az irányító mozdulatára felnyújtja a lábát és ismét abba az álló-spárgapozícióba helyezkedik, mint mielőtt kézen állt. A fiú karjával félkörívet leírva ezúttal is ösztökéli a lányt, hogy forduljon át: levegőbe lendített lábát egyenesen tartva lerakja a földre, majd hátradől és mintha a lábszára a felsőtestének merev folytatása lenne, a lába a törzsdöntésnek ellentétes irányban ismét a levegőbe lendül. Aztán behajlítja térdét és leteszi a lábát a földre.

A fiú elmozdul mellőle, karját ismét előrelendíti, mire a lány a lábát mozdítja ugyanabban az irányban hátra, majd mindketten terpeszbe állnak, közben egymás mögé kerülnek. Ekkor a lány megint felnyújtja a válla mellett az egyik lábát és mikor leteszi, a fiú megfogja a kezét, kicsit megrántja, erre a lány, aki végig zokniban volt, lendületet véve, kb egy métert előrecsúszik a padlón, ekkor a fiú jellegzetes Jacksonos mozdulattal oldalazva mellécsoszog és olyan mozdulatot tesz a lány tarkóján, mintha kikapcsolná – ezt ismét hangeffekt támogatja. A robotlány kikapcsolt állapotban csukott szemmel előrehajtja a fejét, a fiú kimegy, elmosódó sziluettjét látjuk a háttérben, miközben a kamera még mindig a lány arcát figyeli. Amint az ajtó becsukódik, a lány szeme kinyílik – effekt. 🙂

Érdemes a stáblista zenéjét is meghallgatni, igazán eltalálták! A videót Great Plains Pictures prezentálta, táncosok: Sofiane Tiet (szokatlan neve ellenére férfi) és Nathalie Fauquette, koreográfia: Sofiane Tiet.

A videó alább tekinthető meg:

Tetszett a narráció? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen, köszönöm! Látogasson el a www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalra is, itt tovább narrációkat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál, várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983