Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

VGYKE a Vakodában – Rendhagyó segédeszköz-bemutató

2018. november 8.
A Vakodába kitelepülő VGYKE alkalmazottakból álló csoport látható a képen

Különleges helyszínen, különleges gyermekeknek és felnőtteknek rendezett a VGYKE Roadshow Csapata rendhagyó segédeszköz bemutatót. Rendhagyó, hiszen nemcsak érdekes segédeszközökkel találkozhattak az érdeklődők, hanem megismerkedhettek a gyógymasszázs pozitív hatásaival is, kérdezhették az ügyfélszolgálatosokat az aktuális pályázati lehetőségekről, és megismerhették vakvezető kutyás civil szervezőnket is.

A Vakodába kitelepülő VGYKE alkalmazottakból álló csoport látható a képen

A helyszín a Vakok Általános Iskola és Szakiskola – ahogy mi hívjuk, a Vakoda – tornaterme volt. Csapattagjainkat úgy állítottuk össze, hogy legyen valamilyen élményük, vagy csatlakozási pontjuk az iskolával kapcsolatban. Megérkezésünkkor szépen kidíszítettük a tornaterem bordásfalát sárga színű lufijainkkal, máris barátságosabb lett a helyszín!

A Vakoda tornatermében látható a VGYKE kitelepülése és pár vendég, akik az asztaloknál állnak

A Láthatár Bolt kínálatából nagyon népszerű volt a beszélő vérnyomásmérő, és a beszélő óra. Balázs Gábor boltvezető segítségével ezeket ki is próbálhatták a gyerekek. Ez meg is tette a hatását, mert a sok használattól lemerült a vérnyomásmérő, a nap végére elemet kellett cserélni. Nagy László kollegánk, aki régebben ide járt iskolába, igyekezett megválaszolni mindent kérdést, amit a gyerekek részéről felmerült.

Beszélő mérleget mutatnak be a Vakodában a VGYKE munkatársai

Gyógy- és nyirokmasszőrünk, Matics Ádám is itt tanult a Vakodában. Sok emlék, vicc és ugratás jutott eszébe, miközben egykori tanáraival beszélgetett. Jó volt hallani, mennyire dicsérték Ádámot, milyen ügyes és remek felnőtt lett a valaha visszahúzódó gyerkőcből. Persze, Ádám ügyesen és flottul állta a sarat, hiszen vállalásaink egyike volt, hogy a 10 perces irodai masszázst is ki lehetett próbálni. Ádám segítségére Kis Erika szolgáltatási vezető volt, aki a gondoskodott a csapat jókedvéről is, hiszen a nap végén egy spontán röplabda kosárdobó meccs is kibontakozott.

Nagyön örültünk, amikor több szakiskolásnak nem kellett megmagyarázni a VGYKE jelentését, azt maguktól tudták, hiszen ők egyesületi tagok is. De szívesen fogadták tőlünk az ajándékba kapott sárga színű egyesületi lufijainkat, vagy bevásárló kocsiba való érméinket is. Akiktől kérdezhettek az aktuális Péntek Lajos Pályázatról, az Ügyfélszolgálati Iroda munkatársai: Rádi Anna és Leány Ferenc. Feri kollegánk úgyszintén a Vakoda padjait koptatta hosszú éveken át.

Valaki párosító játékot próbál ki egy asztalnál

Kiss Márta zuglói civilszervező, vagyis lámpás kolléga is nagy segítségünkre volt Gandhi vakvezető kutyájával. Nagy népszerűségnek is örvendhetett Gandhi, de el is fáradt a nap végére. Izgalmas és érdekes dolgokat tudhattak meg a gyerekek a vakvezető kutyák tulajdonságairól, a velük való bánásmódról.

A Vakoda diákjai kutyát simogatnak

Nagyon szépen köszönjük Somorjai Ágnesnek, az iskola igazgatójának a meghívását, nagy örömmel és élvezettel végeztünk munkánkat. Feledhetetlen pillanatokat töltöttünk együtt a gyerekekkel, s bár a nap végére mi is kidőltünk a sorból, a jókedv és a vidámság járta át a sárga lufikkal feldíszített tornatermet. Külön köszönjük Katzenbach Jolantanak a közreműködését, a lelkesedését, gondoskodását és meleg szeretetét.

Tartalmas és élményekkel gazdag pillanatainkat a képeken láthatják.

Sajtóiroda
VGYKE