Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Így telt az október Újpesten

2015. november 6.
Kép forrása: artnews.hu

Kép forrása: artnews.hu

Az újpesti csapat egy fantasztikus darabot tekintett meg audio-narrációval október 3-án, a Pesti Magyar Színházban. A „Konyha” című előadást Tóth Cecília audio-narrátor bársonyos, kellemes hangja tette számunkra teljessé.

Aki  jelentkezett a programra – mely Újpest Önkormányzatának támogatásával valósult meg -, nem bánta meg döntését, hiszen ritka pillanatnak lehettünk részesei, betekintés nyertünk a kulisszák mögé. Felmehettünk a színpadra, és mindent megnézhettünk közelről is. Azt gondoltuk, hogy a kiváltságos élményt már nem lehet tovább fokozni – hiszen nézőként még a színpadra sem juthat fel sok ember -, de ekkor csatlakozott társaságunkhoz a darab néhány színésze. Ők remek karakterleírást adtak mind privát önmagukról, mind pedig a darabban megszemélyesített szereplőkről, így hozva még közelebb hozzánk a színművet. A színészek igen közvetlenek voltak, és hatalmas teljesítményt nyújtottak mind művészetileg, mind fizikailag. Az előadás nagyon mozgalmas, dinamikus, sokszereplős és mindemellett követhető is volt, utóbbi köszönhetően Cecília mindenre kiterjedő narrációjának!

Ezzel az élménnyel a színház elindította a színielőadás élvezetét és a művelődéshez való akadálymentes hozzájutást a látássérültek számára. Nagyon jól éreztük magunkat!

Újpest Lámpásai