Irány a Balaton! – Kirándulás a Balatonföldvári Kilátóhoz

2025.08.27.
Igazán szuper nyári időben indultunk Újpestről látássérült tagjainkkal egy érdekes kirándulásra. Buszos kirándulásunk úticélja a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó, ahol először egy kiselőadást hallgathattunk meg Balatonföldvár történetéről.
Ezután a Balatont és a balatoni hajózást bemutató interaktív kiállítást tekintettük meg, ahol terepasztalokkal, szimulátorokkal, makettekkel mutatják be a hajózást kezdetektől napjainkig. A kiállítás egy különleges hajó alakú épületben kapott helyet, melynek árbóca a Balaton legmagasabb kilátója.
A megtekintése után mentünk fel a kilátóba, aminek magassága 25 méter, és a közel 40 méteres magasparttal mintegy 70 méteres magasságból látható a Balaton.
Programunk után a Kukorica csárdába indultunk, ahol elfogyasztottuk finom ebédünket, majd sétáltunk a közeli halastónál, és a nap lezárásaként fagyiztunk is.
Köszönöm tagjainknak a részvételt, hogy a nagy meleg ellenére is velünk tartottak, Varga Brigitta r. századosnak és Sidlovszki Rita t. őrmesternek a lelkes segítséget, valamint az Újpesti Önkormányzat által biztosított ingyenes buszt.
A program az Újpesti Önkormányzat támogatásával valósult meg.
Majláth Mónika
közösségi civilszervező