A szegénységről való izgalmas beszélgetés ígéretével érkeztünk a klubnapunkra. A meghívott vendégünk azt ígérte ugyanis, hogy nem csupán a szegénység okairól, hanem az abból való kitörés lehetőségéről is érdekes gondolatokkal fog minket megajándékozni. Ráadásul nem előadással érkezett hozzánk, hanem példák sokaságával, valamint azzal a lehetőséggel, hogy bárki, bármelyik pillanatban, akármit kérdezhet az elhangzottakkal kapcsolatban.

A beszélgetés első negyedében a szegénység megállapításának a formáiról hallgattunk. Megtudhattuk, hogy általában két módon szoktak a szakemberek a szegénységre meghatározást készíteni. Az egyik a relatív szegénység, amikor a társadalomnak egy mutató szerint rendezett, legalsó valahányad részét tekintik szegénynek. “A népesség legkevesebb jövedelemmel rendelkező 10 százaléka” például egy ilyen meghatározás. A másik meghatározás az, amikor egy határvonalat húznak egy mutató alapján, majd akik a határvonal alatt helyezkednek el, azokat tekintik szegénynek. Példaként hallottuk erre, hogy szegény az, akinek naponta 1000 forintnál kevesebb jut étkezésre.

Ezek a meghatározások azért fontosak, mert segítettek megérteni, hogy a szegénység miként mérhető, miként fogható meg valamilyen tényszerű módon. Ezen a ponton volt egy kis kitérőnk a magyarországi helyzetre, hogy nálunk milyen okok miatt és milyen módon használnak ilyesféle definíciókat. Többen nagyon meglepődtek azon, hogy ezeket milyen irányba és milyen gyakorisággal változtatták, ami nagy izgalmat keltett, holott még csak a beszélgetés elején voltunk!

Utána tért a meghívott vendégünk rá arra, amit mindenki várt, miszerint van-e valamilyen törvényszerűség abban, hogy ki lesz szegény és ki nem? Elmondta, hogy erre vonatkozóan több elmélet létezik, de ő egy példán keresztül mutatja meg, hogy miért gondolja azt, amit válasznak szokott adni erre a kérdésre.

Egy szemléletes példán keresztül mutatta be egy család 250 éves történelmét. Ennek a családnak a felmenői zsellérként kerültek meghatározásra az 1700-as évek közepén. Az XIX. században napszámosok voltak a lakóhelyükön, majd a közelben megnyíló gyárakban kezdtek dolgozni, mint segédmunkások, később pedig szakmunkásokként. A XX. század közepén már városban éltek és némelyikük irodai alkalmazott lett. A rendszerváltás után megtapasztalták a munkanélküliséget és a jelenben szellemi munkát végeznek, felsőfokú végzettséggel. Ez az átalakulás ilyen módon elbeszélve azt a látszatot kelti, hogy a család tagjai felemelkedést éltek meg, hiszen szegény földművesből diplomás alkalmazottá váltak. Ugyanakkor kiderült, hogy mind a vagyonukat, mind a jövedelmüket tekintve, folyamatosan a társadalom legrosszabbul élő alsó harmadának a felső részébe sorolhatók voltak. Megtudtuk, hogy nagyobb időtávlatokat nézve ez a példa nem egyedi, ilyen módon azt látszik igazolni, hogy a társadalomban nagyjából mindenkinek elég kicsi lehetősége van a változtatásra.

A példának vett családnál maradva a vendégünk megmutatta azt, hogy a vagyon és a jövedelem tekintetében a család felett álló társadalmi csoportok, milyen eszközökkel igyekeztek a történelmi átalakulások időszakában is megőrizni a saját, előnyösebb helyzetüket. Ez az érdekes időutazás azzal a gondolattal zárult, hogy amikor a javak elosztását arra hivatkozva látják jónak korlátozni, hogy senki se tudjon mértéktelenül nélkül felhalmozni, akkor mindig azok a társadalmi szereplők előtt nyílnak meg a felemelkedés és felhalmozás lehetőségei, akik a korlátozásokról döntenek. Másképpen fogalmazva azt mondta a vendégünk, hogy a társadalom nagy többsége előtt mindig csak annyi lehetőség nyílik meg, amennyi a felette álló társadalmi csoportok előnyös helyzetét nem csökkenti.

A beszélgetés utolsó negyedében hallottunk egy érdekes kutatásról, amelyben azon legvagyonosabb családok életútját vizsgálták, akik nem örökölték és nem nyerték a vagyonukat, hanem a szegénységből emelkedtek fel. Azt az utat, amit ezek a családok bejártak, a jelenből tekintve sikernek nevezzük. Az az elbeszélésekből viszont az derült ki, hogy általában rengeteg próbálkozás és azt követő rengeteg kudarc volt jellemző a felemelkedésükre. Ha valami közös jellemzőt keresünk a történetekben, akkor a kitartás, az áldozatkész hozzáállás és a kudarcokból való tanulás lehet az, ami utat jelentett nekik a változáshoz. Az egyik példában megismerhettünk valakit, aki legalább tizenöt esetben kudarcot vallott, mire úgy tudta rendezni az ügyeit, hogy révbe érjen.

A vendégünk azt is elmondta egy kérdésre válaszolva, hogy ezeket a példákat nem szabad pontos receptként követni. A legtöbb esetben ugyanis az a jellemző, hogy akik a jelenből ítélve sikeresen tudtak nagyot változtatni a társadalmi helyzetükön, azok nem jól bevált módszereket alkalmaztak, hanem újszerű módon, mások megoldásaival szakítva próbálkoztak valami újjal. Éppen ezért lehet a kitartás, valamint a kudarcokból való tanulást követő állhatatos újrakezdés a közös elem ezekben a történetekben.

Egy másik érdekes kérdés volt, hogy létezett-e példa arra, amikor egy társadalomban a szegénységnek a legembertelenebb részét sikerült megszüntetni és mindenki számára legalább egy emberi életminőséget biztosítani? A válaszból megismerhettünk példákat arra, hogy amikor ilyen megközelítőleg sikeresnek mondható változások léptek életbe, az milyen hatásoknak volt köszönhető. Az bontakozott ki a válaszból, hogy a felsőbb társadalmi csoportok nagyon ritkán mondtak le az előnyeikről a kevésbé szerencsésebbek vagy a nélkülözők javára, így valamilyen módon ezt ki kellett belőlük kényszeríteni. A vendégünk szerint ezért fontos a perifériára szorult vagy oda tartó csoportoknak az erős érdekvédelem és a határozott nyomásgyakorlás, mert ezek nélkül a felsőbb rétegek csak pont azt a szűk mozgásteret engedik meg, ami éppen a rossz életminőségért felelős, így csak a változás elvi esélye marad, ami a legtöbb esetben nem realizálható.

Nagyon sok gondolattal gazdagodtunk és azt hiszem mindannyian nagyon elgondolkodtunk a hallottakon. Köszönjük a meghívott vendégünknek az idejét és a ránk szánt energiáját, valamint a XIII. kerületi Önkormányzatnak a klubnapunk támogatását!

Tóth Andrea
közösségi civilszervező