Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Középpontban a népdalmondás

2016. november 25.

A novemberi klubnapunkon Bartolf Zsuzsi ajándékozott meg minket. Teljes terjedelmében előadta nekünk a soron következő önálló koncertjének programját.

dsc01225 dsc01223

Műsorának sajátos vonása, hogy kortárs költők verseit énekli magyar népdalokra, hegedűszóval téve izgalmasabbá. Ilyet a tudomásunk szerint senki sem tesz. Ez egyféle újabb értelmezése mind a népdaloknak, mind a modern verseknek.

Zsuzsi célja az, hogy a  népdalt közelebb vigye azokhoz, akik nem hallgatnak népzenét vagy esetleg idegennek érzik a falusi népszokásokat. Ennek érdekében a szövegeknek nincs egységes tematikájuk, sokféle témát vonultat fel a szövegekben, így célozva meg a lehető legtöbb ember érdeklődését.

Nagyon örülünk, hogy észrevétlenül is, de Zsuzsi megajándékozott minket ezzel a premierrel!

Ezután a szokásos süteményezés mellett megbeszéltük a jövő évi terveinket.

Másnap sem maradt ki a zene az életünkből. Elmentünk az Óbudai Kulturális Központba, ahol egy nagyon kellemes Mozart-esten vehettünk részt.

20161112_170842

Jövőre is az a célunk, hogy mindenki igényeire figyelve, igazán izgalmas és érdekes élményekkel gazdagodjunk!

Hajnalné Filipich Adrienn
közösségi civilszervező

inneltrade_logoA VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!