Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Lesz tankönyv szeptemberben – ígérik az illetékesek

2014. január 8.
Tankönyvek

A hazai tankönyv-ellátást három jogszabály szabályozza. A harmadik, a legfrissebb az idén februárban született tankönyvrendelet ezekben a hetekben vizsgázik először. A nyár folyamán a sajtó számos anomáliára mutatott rá. Probléma volt többek között az iskolakezdési utalványok felhasználásával.

A tankönyvek központi terjesztését lebonyolító Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) több cafetéria-szolgáltatóval is megállapodott, így a béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési utalványt is fel lehet használni a tankönyvek kifizetésére – tájékoztatta a könyvtárellátó az MTI-t. A fizetési határidő – a köznevelési államtitkárság kérésére –  július 31-ről augusztus 15-re módosult. Sok gond volt abból is hogy az elavult lakcím-listák miatt sok szülő nem kapta meg időben a befizetési csekkeket. Ez sok felesleges utánajárást okozott az érintetteknek.

A látássérült gyerekek speciális tankönyv-igénye miatt a témában felkerestük a budapesti, Ajtósi Dürer soron lévő, Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája igazgatóhelyettesét, Kurtz Máriát. Ő elmondta, hogy tulajdonképpen idén sincs fennakadás a tanulók könyvekkel való ellátásában, hiszen a gyártást házon belül végzik. A könyvek árát a költségvetés fedezi, valamennyi tanuló ingyen kapja meg a tankönyveit. Kisebb csúszás a finanszírozás terén tapasztalható – tette hozzá az igazgatóhelyettes asszony -, de ez sem jelentős, át tudjuk hidalni – mondta.  A könyv-előállítást összehangolják a tanítás ütemével, így mire szükség van egy-egy tankönyvre, addigra az rendelkezésre áll.

– Igen, a Vakok Iskolájában általában valóban nincs probléma, mivel ott általában az egyszerűen Braille-síthető tankönyvekkel dolgoznak, nem használnak például munkafüzeteket vagy sok ábrát tartalmazó tankönyveket – mondta el Németh Orsolya, a VGYKE alelnöke.

– Az integráltan tanuló gyerekeknél – akik a látókkal együtt vesznek részt az oktatásban -, ezzel szemben éppen az okozza a nehézséget, hogy manapság ahány iskola és tanár, szinte annyiféle könyvet lehet kapni egy-egy tantárgyhoz, és a tanárra van bízva, hogy melyiket használja. A modern tankönyvek többsége ráadásul igencsak gazdag ábrákban, képekben, illetve gyakran kitöltést, önálló munkát igényel a használata a gyermek részéről. Ezek a munkamódok általában nem biztosíthatók egy vak gyermek számára egy Braille írással készült tankönyv esetén, ebben az esetben az egyszerű átírás vagy Braille konvertálás és nyomtatás jelentős információveszteséget eredményezne, itt tehát tényleges adaptálásra van, vagyis lenne szükség, például az ábrák helyett az azok tartalmát elmagyarázó szövegekre, táblázatok, diagramok helyett azok tartalmának szöveges leírására, stb. A tankönyvellátás legfőbb nehézségét éppen az jelenti, hogy jellemzően sok eltérő tankönyvet igényelnek a tanulók, amiket általában 1-2 gyermek vagy fiatal használna, és lehet, hogy csak abban az egy tanévben van rá igény. Egy Braille átírás vagy konvertálás egy egész tankönyv esetében akár több tízórás munka is lehet, és akkor adaptációról még szó nincs, amihez ráadásul szaktanári végzettséggel is hasznos lenne rendelkeznie a tankönyv készítőjének – foglalta össze az integrált oktatásban rejlő problémákat Németh Orsolya.

Megkérdeztük az MVGYOSZ (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége) tankönyvellátási csoportvezetőjét, Szabó Edinát is, akihez befutnak a tankönyv-igények. – Az integrált oktatásban évről évre kevesebb látássérült gyermek vesz részt – mondta. – Idén eddig 14 iskolából, összesen 19 gyermek részére igényeltek könyvet. A korábbi években ez a szám meghaladta a húszat. A határidő márciusban lejárt, de ha valaki még most kér tőlünk könyvet, akkor azt is megcsináljuk. Többnyire a legújabb könyvekkel van baj, amelyek késve jutnak el hozzánk, így a feldolgozásuk is később történhet meg. További problémát a matematika, fizika és kémia tankönyvek jelentik, mert ebben a tanulók számára nélkülözhetetlen ábrák, képletek vannak. Ezeket eddig úgy oldottuk meg, hogy a stúdiónkban hangos könyvet készítettünk belőlük, de a stúdiónk működése bizonytalan időre szünetel, finanszírozási problémák miatt. Emiatt azt javasoljuk a pedagógusoknak és a tanulóknak, hogy a korábban elkészült hangos könyveket használják.

Összességében arra számíthatunk, hogy szeptemberben a látássérült gyermekek kézbe vehetik a tankönyveiket, ám, ha olvasóink között van olyan szülő, vagy tanuló, aki mást tapasztalt, és szívesen megosztaná gondolatait a Hírlevelünk olvasóival, akkor írjon a

sajto@vgyke.hu címre.