Május kezdete Rákosmentén
Immár hagyomány, hogy minden évben részt veszünk a kerületi Majálison. A programot Rákoskeresztúr Városközpont és a Ferihegyi út kereszteződésében, itteni neve szerint az „ELÁG”-on rendezték meg, és mi, a közösség lámpásai, 10-től 14 óráig vettünk részt rajta. A majálison megjelennek a kerület civil szervezetei és egyházai, kulturális intézményei, mindenki, aki valamiért fontos Rákosmentén.
Volt itt ugrálóvár, lufi hajtogatás, és kézműves foglalkozás, és táncbemutató is. Mi érzékenyítő programmal, a vakvezető kutyával, és Braille-mesekönyvvel, szórólapokkal vártuk az érdeklődőket. Sok gyerek megsimogatta Boncát, és meghallgatták Pétert is, aki a Pinokkió című könyvből olvasott fel részleteket. Az ilyen alkalmak jók arra, hogy a meglévő kapcsolatainkat ápoljuk és újakat építsünk.
Ezért vettük fel a kapcsolatot a Polgárőrség képviselőjével, akivel megbeszéltük, hogy előadást tartanak majd a tevékenységükről az egyik klubnapunkon. Beszéltünk a RÁCUK vezetőjével is, hogy idén is részt veszünk az általuk szervezett Egészségnapon kiállítóként. A Majálison a tagjaink közül nyolcab is meglátogattak bennünket, az érdeklődőket pedig megszámolni sem tudtuk!
2017. május 2-án megtartottuk klubnapunkat a Rákoshegyi Közösségi Házban, melyre egy különleges témát választottunk: az audionarrációt.
A műfajt a VGYKE berkeiben S. Tóth Erika kolléganőnk műveli, aki ismertette ennek a tudományágnak a hazai történetét. Ez 16 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Tímár Péter elkészítette a Vakvagányok című filmjének az akadálymentes változatát. Ezt még néhány film követte, majd egy hosszú szünet állt be.
A folytatás akkor indult, mikor a 90 dB Egyesület elkezdett hallássérülteknek, majd látássérülteknek előadásokat szervezni. Őket követte a Pesti Magyar Színház, és ők azok, akik foglalkoztatják az ország első hivatásos audionarrátorát Tóth Cecíliát is. Mikor Erika idáig ért a történetben, megérkezett másik vendégünk Koltai Judit színész-rendező is, aki egyben a Holdvilág Kamaraszínház vezetője. Az akadálymentes színház az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (AJAMK) tartja előadásait. Judit elmondta, hogy egy pályázaton nyertek akadálymentes színház témában, és így kapcsolódtak be a folyamatba.
Megtudhattuk azt is, hogy két eszköz segítségével élvezhetjük az ilyen előadásokat: az egyik egy tolmácsgép, a másik egy mobilos alkalmazás. Hallhattunk arról is, hogy többféle narráció létezik: az előnarráció, ami bemutatja a darabot a díszleteket és a karakterábrázolást is tartalmaz, a követő narráció pedig az előadás eseményeit ismerteti, amikor nincs párbeszéd a színpadon. Ennek illusztrálására meg is hallgattunk egy előnarrációt.
A klubnapunk fénypontjaként Judit megcsillogtatta színészi képességeit, és előadott egy orosz népmesét: az Asszony csukd be az ajtót! címűt, amivel nagyon vidám perceket szerzett nekünk. Programunk, amelyen 18 fő vett részt, egy filmnarrációval zárult. A Holdvilág Kamraszínház repertoárjából ki is választottuk a novemberben műsorra kerülő József Attila versszínház előadást, amire ott helyben bejelentkeztünk, mivel mindenképpen részesei szeretnénk lenni.
Együtt szurkolunk a Színháznak, hogy minél több előadást sikerüljön akadálymentesíteniük!
Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők