Megláttuk a láthatatlant
Péntek délután egy nagyon érdekes meghívásnak tettünk eleget. A Kézzelfogható Alapítvány által rendezett tapintható képzőművészeti kiállítást látogattuk meg vakos tárlatvezetéssel.
Szakszerű tárlatvezetőnk volt Baráth Mária személyében, aki segített értelmezni a „látottakat”. Minden alkotás mellett a síkíráson kívül Braille-írással is olvashattuk a szükséges információkat.
Amint megérkeztünk a gyengén látóknak szemtakarót kellett fölvenni. Tárlatvezetőn kívánsága volt ez, hogy először tapintva „nézzük” meg a kiállított tárgyakat, amiknek a legnagyobbja egy kb 60x60x60 cm-es kockában elfért volna, a legkisebb pedig még akár a tenyerünkbe is. Anyaghasználat szempontjából gazdag volt a választék a hideg és kemény tapintású kőtől a gyapjúból nemezelt tárgyakig.
Az alkotások egyik részénél az volt a kihívás, hogy föl kellett ismerni egy-egy tárgyat. Ilyen volt rögtön az első kép, ahol gyerekjátékok, kis cipő, baba szét voltak szórva a képen, felidézve a vörös iszap katasztrófa tragikus emlékét. Egy másik alkotásnál tengeri kagylókat és kavicsokat lehetett kézzel felismerni.
Különleges felületű tárgyakkal is találkoztunk. Ilyen volt egy foncsorozott üveg tál és még több kerámiatárgy (Szemereki Teréz: Madár, Vágó Szilvia: Barangold körül, Dr. Rácz József Zoltán: Prométheusz). Egyik kavics-szerűen, másik gazdagon tagolt formájával szerzett örömet nekünk.
Egy lekicsinyített, körhintához hasonló alkotás a hangjával gyönyörködtetett minket. Egy forgatható szerkezetbe zsinóron lógatva fémből készített kagylókban fém golyócskák voltak bezárva, amelyek szabadon tudtak mozogni, ha elindították a szerkezetet, így egy szélcsengőhöz hasonló hangot hozott létre.
Az egyik sarokban egy gyönyörű színes táblakép volt kiállítva (Zámbó Attila: Bohém Angyal). Színesre festett deszka elemekből állt, a festék vastagsága és az elemek különböző méretének térbeli játéka okozott tapintható élményt. Itt egy váratlan fordulatot vett a programunk, mert egy fiatal hölgy lépett oda hozzánk, aki szintén látogatója volt a kiállításnak és megkért minket, hogy fényképezhessen le minket a kép előtt, mert az édesapja az alkotó, aki nem tudott még eljönni, megnézni a kiállítást. Természetesen örömmel tettünk leget a kérésnek.
A gyengénlátók számára az élmény betetőzése az volt, amikor levehették a szemtakarót és úgy nézhettek körbe.
Ezúton is köszönjük a Kézzelfogható Alapítványnak, Baráth Máriának és egymásnak a kellemes délutánt, amiben részesülhettünk.
Kiss Júlia és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők