Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Megújult formában indul újra az AC-DC Találd meg a helyed!

2018. május 11.
A képen egy tábla látható, angolul az álommunka felirattal

Talán többen emlékezhetnek, hogy az AC/DC Találd meg a helyed program saját erőből a VGYKE újdonságaként még 2013 októberében indult el. Nagy érdeklődés mellett, több sikeres látássérülteket bemutató klub került megrendezésre. Piknikreggeli keretei között vettük fel a kapcsolatot nyílt munkaerő-piaci cégekkel. A látássérült hallgatók felkutatása érdekében pedig több egyetem és főiskola fogyatékosügyi koordinátorával ismerkedtünk meg. Fejlesztő programot hirdettünk a látássérült főiskolán/egyetemen tanuló hallgatók számára.

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy az AC-DC Találd meg a helyed! programunk, megújult formában indul újra, mivel támogatást nyertünk az FSZK foglalkoztatás 2018 pályázatán.

A bevonódás, az elköteleződés, a céltudatosság és a motiváció áll a programunk középpontjában.

Lényeges számunkra, hogy hitelesen és gyakorlati módon tudjuk közvetíteni az információkat a fiatal látássérültek számára, hogy képet kapjanak a munkaerő-piacon szükséges tudások és kompetenciák aktuális helyzetéről. Másrészt fontos, hogy a munkáltatók is képet kapjanak a fiatalokról. Ez a kölcsönös közelítés adja meg az alapot egy későbbi együttműködéshez, ami reményeink szerint egy mindkét fél részére gyümölcsöző munkavállalás lesz.

Több programot is tervezünk, csak néhány ezek közül:

  • stylist szolgáltatás,
  • motivációs nyári tábor,
  • sikeres látássérülteket bemutató 4 alkalmas klub,
  • munkakörök bemutatkozása munkáltatóknál, valódi munkakörnyezetben

Hívj minket és írj nekünk!

Programkoordinátoraink elérhetősége: E-mail: acdc@vgyke.com

Pál Szilvia, 06 30 499-0388

Pazdera Szilvia, 06 30 186-6328

Gy. Dobos Mariann, 06 70 984 -8593

Az AC/DC Találd meg a helyed! elnevezésű projekt a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

az emmi logója

az fszk logója

A VGYKE logója