Múzeumkerti séta
„Kapum táján öröm áradjon a végtelenbe.
Portám körül vígság viruljon mindörökké.”
A Hopp-villa hátsó kertjének bejáratát képező Kínai Holdkapun (mely gömbölyű, környílású, tele gyönyörű szobrocskákkal, két oldalán oroszlánok szobraival) ez a két felirat fogadott minket. A főváros legkülönösebb orientalizáló stílusú kertjét találtuk, amelyet egykori tulajdonosa, Hopp Ferenc különféle eredetű keleti műtárgyakkal és ritka növényekkel rendezett be. Vendéglátónkat hallgatva eredeti kínai zöld teával, frissítővel kínáltak minket csuzsin vagy bej csészékből.
Ahogy átléptünk a holdkapun, szemünk elé tárult a kert, melyhez fogható még országunkban sem található. Buja keleti kúszó és különleges ritka növények pompáznak, idézve a mosolygó egű Japánnak egy kis darabkáját. Meglepetést keltően kandikálnak ki a bokrok, a növények közül a hindu bálványok, a kínai és japán vázák és szobrok. Ezek között egy különös kinézetű teknősbékát is láttunk. Japán bambusz-híd, s a kert egyik sarkában japán kerti lak is található. Még egy ginkgo biloba páfrány fenyőről ejtenék szót, mely 150 éve él a kertben. Nagy szeretettel veszik körül, így akár 1000 évig is elélhet.
Minden növényről, műemlékről özönlöttek az információk. De nem utolsó sorban Hopp Ferenc életéről, munkásságáról és magáról a gyönyörű villáról is mindent megtudhattunk. Ezt a fantasztikusan kellemes, tartalmas kerti séta élményt köszönjük Gódorné Hazenauer Zita japánkert szakértőnek!
Murgács Jánosné és Pesa Anna Mária
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Újpest #vak #VGYKE