A “Vizuális kultúra mindenkié”

Czóbel Béla: Ülő férfi
1906, Magyar Nemzeti Galéria

(A kép forrása: Magyar Nemzeti Galéria, https://mng.hu/mutargyak/ulo-ferfi/)
olaj, vászon, 169,5 × 79,5 cm

Czóbel Béla Budapesten született 1883 szeptemberében. Apja kereskedő volt, aki rajongott a művészetekért, öt gyermekét is a szépség tiszteletére nevelte. Czóbel még gimnáziumba járt, amikor apja elvitte egy Rippl-Rónai kiállításra, ami megváltoztatta a fiatalember életét. Az 1900-as évek elején Nagybányán tanult festészetet (a múlt heti narrációban emlegetett Nagybányán, melynek az egyik alapítója Ferenczy Károly volt), valamint Németországban és Franciaországban. Még tanul, amikor megismerkedik egy nála négy évvel idősebb, német–holland származású festőnővel, akivel hamarosan összeházasodnak. Egy gyermekük születik, egy lány, akiből később balettművész lesz.

Amikor művei kiállításokon jelennek meg, akkor a francia fauve-ok (ejtsd: fóvok) között szerepel. A fauvizmus (ejtsd: fóvizmus) egy festészeti irányzat, szó szerinti jelentése: vadak, mely eredetileg csak egy gúnynév volt, amit a csoportra akasztottak. Ezek a festők a színt és annak erejét tartották legfontosabbnak, harsogó, vad színekkel és színellentétekkel dolgoztak és arra törekedtek, hogy a színek a képen ne keveredjenek. Sok esetben képregényszerűen vastag, fekete vonallal kerítették körbe a formákat és a színfoltokat. Az a francia művészetkritikus, aki a csoport nevét adta, Czóbelt “faragatlan vadnak” hívta.

Czóbel sokszor állított ki velük, majd Magyarországon alapító tagja lett a Nyolcak csoportjának, mely részben a “magyar vadakból” állt.

Szinte folyamatosan külföldön tartózkodott, Franciaországban, Hollandiában, valamint Berlinben élt, inkább csak a nyarakat töltötte hazánkban. 1940-ben tért vissza végleg és Szentendrén telepedett le, ekkor nősül meg másodjára, új felesége Modok Mária, aki szintén remek festőművész. Még élt, amikor 1975-ben megnyílt Szentendrén a nevét viselő múzeum. 1976-ban hunyt el, feleségével közös sírjuk a Farkasréti temetőben található. Azon kevés magyar festők egyike, akit jegyez a nemzetközi művészettörténet is, számos világhírű múzeumban és gyűjteményben megtalálhatók művei.

A kép, amit mára választottunk, rendkívül egyszerű. Vagyis első pillantásra rendkívül egyszerűnek tűnik, a címe is csak ennyi: Ülő férfi. Különleges aránya van a vászonnak, melyre festették, kb. 80 centiméter széles és 170 cm magas. Pont olyan mérete és aránya van, mint egy álló embernek, egy kicsit vaskos álló embernek.

A képen, ahogy a címe is mondja, egy karosszékben ül egy férfi (leírásból tudjuk, hogy ez a férfi a festő sógora). Ő az egyetlen alak a képen, szinte tökéletesen betölti a figurája a vásznat. Zöldes-kékes árnyalatú öltönyben van, melynek színe az óceán mélyéhez hasonlít. Elegáns ember benyomását kelti a viselője, elégedett, nyugodt. Mivel egyik kezében egy szivart fog, ezért olyan, mintha egy kiadós ebéd után ejtőzne, arra várva, hogy hamarosan hazaindul, de a mozgás előtt egy kicsit hagyja, hadd múljon az ennivaló által okozott teltségérzet.

Az öltöny zakója begombolva, kicsit kandikál kint egy sötét bordós árnyalatú nyakkendő, valamint egy fehér ing. A nadrág jól szabott, szűken szabott, a boka felett ér véget a szára. Fekete, elegáns bőr cipőt hord a férfi, mely tisztára van suvickolva. Bal kezének gyűrűsujján, mely kezét a szék karfáján pihenteti, gyűrűt hord, valószínűleg házasember. A férfi testes, nagydarab ember, tekintélyes méretű pocakkal. Kezének ujjai is tömzsik, húsosak. Rövid, barna haja van, melyet hátrafésülve hord. Szája felett nem túl vastag barna bajusz, arca ezen kívül sima, pirospozsgás, kerekded, telt. Vastag szemöldöke alól kicsi szemek néznek a távolba, de egy szemüveg takarja őket.

Egy fából készült karosszékben ül a férfi, a kép bal alsó sarka felé fordulva. A karosszék jelentős részét takarja a test, tehát csak a faragott lábakat látjuk, a kárpit mintáját már nem. A szék lábai keskenyek. A szék mögött a férfi jobb kezénél egy kis asztalkát találunk, melyet piros mintás, hímzett, fehér terítő takar. Az asztal lapja kör alakú, a terítőn egy cserepes növény látható, melynek van pár zöld levele és egy nagy rózsaszín virága. Az asztalka és a férfi mögött a háttérben egy könyvespolc vonja magára a figyelmünket, innen tudjuk azt is, hogy vagy egy dolgozószobában, vagy egy nappaliban járunk. A könyvespolcon színes kötésű könyvek sorakoznak, tarkán, ide-oda dőlnek egymás mellett, mögöttük fehéren világít a fal. A kép alsó felének uralkodó látványa egy formákban és színekben gazdag szőnyeg, melynek mintázata élettel tölti meg a képet. Mindenféle színt szőttek ebbe a szőnyegbe: kéket, zöldet, pirosat, sárgát, fehéret és ezek számtalan árnyalatát. A szőnyeg mintázata inkább mértani formák szabályos ismétlődéséből áll, de ezek nem szigorúak, inkább játékosak, vidámak.

A széken ülő ember szinte beleszorul a képbe. Fejének búbja majdnem a kép felső szélét kocogtatja, bal cipőjének orra pedig kis híja, hogy nem éri el a kép alsó szélét. A kép felénél induló padlót végig a szőnyeg borítja, mely pont olyan széles, mint a kép, így a szőnyeg szinte kicsúszik a képből. A férfit alulnézetből látjuk, tehát az ülő alak álla alá is benézhetünk, ami szokatlan helyzetbe kényszerít minket. A képen sok színes folt van: a könyvek, a virág, a szőnyeg mintái, a test hatalmas foltja, arcának árnyalatai. Ezeket a foltokat sok esetben sötét vonalak határolják, elválasztva ezeket a színeket, hogy még véletlenül se érjenek össze.

A kép bal alsó sarkában találjuk a festő aláírását, mely egészen elvész a szőnyeg mintázatában.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.