A “Vizuális kultúra mindenkié”

Aba-Novák Vilmos: Körhinta
1931, Magyar Nemzeti Galéria

(A kép forrása: Magyar Nemzeti Galéria, https://mng.hu/mutargyak/korhinta/)
tempera, fa, 80 × 99 cm

Budapesten született 1894-ben, teljes születési neve: Novák Vilmos József Zsigmond. Édesapja vasútmérnök volt, két testvérével nőtt fel. Igen korán érdeklődni kezdett a rajzolás iránt, kedves időtöltése volt az ócskapiacok látogatása, ahol rajzeszközöket vásárolt. Érettségi után a Képzőművészeti Főiskolára került, nagyjából ebben az időben vette fel az Aba előnevet. Tanult a Szolnoki művésztelepen is, ahol Fényes Adolf tanítványa volt, akiről a múlt heti narráció szólt. 1914-ben bevonult katonának. A háborút nehezen viselte, meg is sebesült, jobb karja hosszú ideig béna maradt. 24 éves, amikor leszerel, ezután továbbra is tanul és mellette tanársegédként is dolgozik. Elsősorban rajzol, különféle sokszorosító grafikai eljárásokkal alkot. 31 évesen nősül meg, felesége Vulkovics Katalin lett, aki korábban modellje volt, egy lányuk születik. Díjakat nyer, sokat utazik, sokat fest. Egy római ösztöndíj olyan nagy hatással volt rá, hogy gyökeresen megváltozott a színekhez és a látványhoz való viszonya, és rendszeresen állít ki a Velencei Képzőművészeti Biennálén is.

1931-től kezdve több egyházi és állami megbízást kapott: a szegedi Szent Demeter-kápolna falképe, a jászszentandrási templom freskói, a szegedi Hősök kapuja boltozata, a városmajori templom mennyezete és szentélye, a székesfehérvári Szent István-mauzóleum. Saját szavaival: “Naturalista vagyok, de nem a betű, hanem a lényeg szempontjából. Földön járok, szemem a térben kutat, felfelé nézek.”

Számtalan helyen tanított élete során, létrehozott magániskolát is, de életének utolsó éveiben a Képzőművészeti Főiskola oktatója volt. 1941-ben, mindössze 47 éves, amikor betegség következtében meghal.

Egy párizsi kiállítása után Pablo Picasso barbár zseninek titulálta. Harsány színekkel festett, nagyméretű, mozgalmas képek jellemzik; kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa.

A kép címe: Körhinta.

Este van, sötét az ég, az este sötétjéből pedig világít egy vásári sokadalom, vidám emberek színes ruhákban. Egy tipikus falusi vásárban járunk, ahol mindenféle utazó szórakozás vidítja az embereket.

A századfordulós vásárok nem kifejezetten csak az adás-vételre fókuszáltak, ehhez képest pont ennyire fontos volt egy vásár közösségépítő hatása is: itt találkozhattak ismerősök, rokonok, barátok, ez volt a látványosság és szórakozás a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ismerős lehet a vásárfia kifejezés is, vagyis az a kis ajándék, emlék, amivel hazatérhettek az emberek egy-egy vásár után.

A mutatványosok és komédiások kiemelt szerepet kaptak a vásárban és ezeknek az eseményeknek az egyik fontos eleme volt a körhinta is. Annak idején a körhintákat gyerekek hajtották, akik fizetség fejében maguk is felülhettek rá. A vásár szóból származik a magyar vasárnap is, mely lényegében a vásár napját jelöli.

A kép leghangsúlyosabb eleme egy hatalmas körhinta. Nem a kép közepén van, kicsit balra csúszott. A körhinta, vagy régies nevén ringlispíl, egy körbeforgó szerkezet, amelyen körben rudakon lógó, gyerekek és felnőttek leültetésére is alkalmas, rögzített vagy forgó bábuk vagy kocsik vannak. Képünk felső széle levágja a körhinta tetején lévő kupola ponyváját, ami fehér színű, valószínűleg vízálló, tehát azért van, hogy eső esetén megvédje azokat, akik éppen a körhintán ülnek, mint egy hatalmas esernyő. A kupola alján piros félköríves díszek lógnak, mint egy szőnyeg rojtjai, ezek teszik vidámabbá, tarkábbá a körhinta tetejét. Alatta fényekkel világították meg. A kupola közepén, fent, van egy feketére festett páholy is, amiben emberek ülnek. Nem tudjuk, hogy ezek az emberek irányítják-e a körhintát, vagy egyéb okból ülnek a magasban, de nem is látunk belőlük sokat, szinte csak a körvonalakat, a testük tömegét. Ebből az erkélyszerű építményből falépcső vezet le a sokadalomba, a rengeteg ember közé. Ezen a körhintán játéklovak futnak körbe, kis szürke vagy fehér színű lovacskák, akiken barna színű nyereg van, ezekre lehet felülni azoknak, akik jegyet váltanak a körhintára. Akiknek nem jut hely a lovacskákon, azok harsánykék színű kis ülőalkalmatosságokon üldögélnek és csak nézelődnek, beszélgetnek, hallgatják a zenekart.

A távolban, a kék ég alatt egy falu házait látjuk, egymás mellett egyforma kis házak sorakoznak, jobb szélen egy templommal. Esteledik, erre nem csak azért jövünk rá, mert elmélyült az ég kékje, hanem azért is, mert eléggé tetőfokára hágott a hangulat. Mindenki vidám, ünnepel, mulatozik. A képen látható figurák arca általában nem kifejező, egy-két vonallal jelezte a festő csak az arc részleteit, két szem, egy orr, egy száj, mintha bábok vagy maszkok lennének. De a ruhák mind-mind színesek, mindegyiknek más az árnyalata, mindegyik mozgásban van. A nők fején kendő, általában világos, fehér, szélén körben virágmintás, vagy csíkos.

Bő szoknyát hordanak ezek a nők, számtalan alsószoknya lehet alatta, amiket ugyan nem látunk, de a szoknyák súlyán érződik a sok réteg. Van, akinek kék a szoknyája, van, akinek sárga, van, akinek piros, vagy zöld. Egyesek kötényt is viselnek, ezek a kötények is mindenféle színben pompáznak: rózsaszín, türkiz, kék és zöld. A nők felsőruházata is vagy fehér és hímzett, minden esetben hosszú ujjú, vagy színes, bár itt már vannak minták is az ingek anyagában. Pirosak, narancsok, lilák és pöttyösek, kékek és barnák. Némelyik női ingen keskeny fehér csipkeszegély van. A fiatal lányok egyrészes ruhában vannak, mely térdközépig ér, nem a földig, a ruha ujja rövid. Ezek is színesek: pirosak, kékek. A férfiak a képen kevesebben vannak, de szerepük jobban körülírható. A kép közepetáján, a körhinta közepén ül egy zenekar, akik a körbeforgó szórakozáshoz a zenét szolgáltatják. Egy dobos, egy oboás, egy férfi hatalmas tubával, és még egy zenész, akit teljesen eltakar a dob. A zenészek sötét öltönyben és fekete kalapban vannak, belőlük többet nem látunk.

Jobbra hátul, az asszonyok mögött egy férfi mulat harsányan, fehér ingben van, barna mellényben, sötét nadrágban, fején kalap. Szája nyitva, egyik kezét a magasba emeli, mintha a zenészeknek mutatná az ütemet, vagy velük énekelné a dalt, jókedve vitathatatlan.

A képen bal oldalt, elöl, egészen előttünk egy furcsa kis férfi áll. Egyik lábát nem látjuk térdtől lefelé, mert takarja a kép széle, a másikat viszont felemeli, mintha a cirkuszban a porond szélére lépne éppen fel a jobb lábával, és a porond most egybeesik a kép szélével. Kockás nadrágban van, fekete zakóban, melynek a hajtókája lila színű. Fehér ing világít alóla, az idős férfi fején pedig cilinder, ami egy keskeny karimájú elegáns kalap, magas, henger, mint egy cső, és lapos a teteje. A férfi szája nyitva, szájában mintha nem volnának fogak sem, kiabál, jobb kezében pedig egy hatalmas csengőt fog, amivel valószínűleg éppen jelez az embereknek, hogy a menet véget ért.

Ebben a videóban Aba-Novák képe előtt beszélget két művészettörténész a festőről, a képről:

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.