Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 32

2021. május 10.
A középső tengely középső oszlopa

Hincz Gyula ólomüveg ablaka a SOTE Nagyvárad téri Elméleti tömbjének aulájában

Vannak művek, amelyek emberek százainak az életét díszítik nap mint nap. A hosszú idő alatt állandóvá válnak, megszokjuk őket. Érdemes néha kicsit megállni előttük és rácsodálkozni művészi értékükre. Ilyen alkotás lehet sokak számára Hincz Gyula ólomüveg képe is, amely a Semmelweis Egyetem Nagyváradtéri Elméleti Tömbjének aulájában látható. A villamoson ülve sokszor pillantottam be az aulába az üvegajtókon keresztül és terveztem, hogy egyszer megnézem magamnak ezt a színpompás képet. Ennek a napja nemrég jött el, amikor egy könyvet kellett átvennem az épületben található könyvesboltban. Sokkoló, felkavaró és egyúttal lebilincselő és álomba ringató varázslatos élményben volt részem, amikor ott álltam Hincz Gyula 7 méter magas és 21 méter hosszú monumentális víziója előtt. Izgalmas elgondolni, hogy az élettel teli előcsarnokban diákok százai szaladnak naponta óráikra, vagy éppen vizsgáikra várva megpihentetik szemüket és elábrándoznak egy pillanatra az élénk színű üvegképen.

A színpompás kompozíció valóban mintha egy álmot jelenítene meg. (1. kép) Színeivel -főként napsütéses időben- az izzó sárgák és narancssárgák, tüzes vörösek, élénk kékek és lilák teszik élővé a képet. A két sorra és három oszlopra osztott kompozíció középső tengelyében, a középső oszlopban kör alakú formákból mintha csak hullámokban törne elő a mintázat. Körök, apró téglalapok, amőbaszerű formák, szemekre és egyéb testrészekre emlékeztető elemek töltik be az üvegfelületet. A néhol geometrikus vagy éppen organikus formák beindítják az ember képzeletét, a színpompás elemek éppúgy lehetnének a mikroszkóp alatt vizsgált minták felvételei vagy éppen egy gazdagon díszített törzsi szőttes. Apró részletei, váltakozó mintái és formái szinte táncba kezdenek a szemünk előtt, még akkor is, ha az üvegelemek rendjét vékonyabb, vastagabb oszlopok törik meg. Hincz Gyula képéből elsöprő dinamizmus és életerő árad. Kisebb és nagyobb elemek kiegészítik egymást és kitöltik a rendelkezésükre álló teret, ahogy a természetben és az emberi szervezetben is megvan mindennek a maga helye és szerepe.

A középső tengely középső oszlopa

Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Érzékeltetésképpen a központi oszlop alsó sorában helyet kapó formát figyeljük meg (2. kép).

A mező közepén egy kör alakú forma látható. Középpontja egy piros pötty, melyet a középponttól kifelé haladva sötétkék kör vesz körül. Ezt egymás után, a középponttól távolodva fehér, piros, fehér, sötét vörös, piros, sötét vörös és piros körsávok követik. A piros és vörös váltakozó körök sorozatát egy vastagabb sáv követi, amelyben sötét és világoskék apró négyzetekből álló négyzetrácsos mező követ. A kör középpontjától még mindig távolodva a kék mozaikszerű körsávval megegyező vastagságú körben napsárga alapon amőbaszerű, szabálytalan ovális alakú – néhol egészen kifliszerű – mintás formák úszkálnak. A formák mintázata az őket szabálytalan rendben átszelő vékony fekete vonalak által meghatározott mezőkben váltakozó színűek: zöld, rózsaszín, piros, fehér és világoskék. Az eddig leírt kör alakú forma végül egy vékonyabb fehér, majd még kifelé haladva egy ugyanolyan keskeny piros körrel zárul. Az eddig is részletgazdag körformát még tovább bontotta Hincz, ugyanis a kör középpontjából egymásra merőlegesen négy egyenes tör elő. Ez a bonyolultnak tűnő leírás pedig csak egy elemet ír le a kompozícióból, így talán érzékelhető, hogy milyen sűrű, apró részletekből álló, mintákban gazdag képpel van dolgunk.

A központi oszlop alsó sorának formája

Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Pár gondolat a művészről:

Hincz Gyula festőművész és grafikus 1922-ben kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János és Rudnay Gyula tanítványaként. 1926-ban Párizsba utazott, majd két évvel később Berlinben folytatta tovább tanulmányait. Moholy-Nagy László közbenjárására kiállított a híres Sturm galériában is. Művészetét a későbbiekben több ösztöndíjjal is támogatták, így a római Collegium Hungaricumban is tölthetett időt, 1947 és 1948-ban Kínában, Vietnámban és Koreában is járt tanulmányúton. A II. világháború után sem következett be törés a művészi karrierjében, az új rendszer is kedvelte és támogatta. Az Iparművészeti Főiskola tanára, majd később igazgatója lett és tanított a Képzőművészeti Főiskolán is. Munkásságát Munkácsy- és Kossuth-díjjal is értékelték. Művészi tekintetben igazi kaméleon volt, alkotásaiban a figurális és az absztrakt feladatokat ugyanolyan tökéletesen és kreatívan oldotta meg. Szobrok, falképek, mozaikok, gobeleinek, üvegképek mind találhatók művei között. Hagyatékát a váci Tregor Imre Múzeum kezeli, de akár mi is találkozhatunk műveivel, ha a Móra kiadónál megjelent Weörös Sándor Bóbita kötetét kezünkbe vesszük, ugyanis illusztrációit ő készítette.

A narráció mellékletében található fotókat a Semmelweis Egyetem bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!

Fotók: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület