Széchenyi Lánchíd

A budai és pesti oldalt összekötő legidősebb állandó híd megismerése igencsak aktuális dolog, hiszen a napokban kezdődtek el a Lánchíd felújításának munkálatai. A gróf Széchenyi István által kezdeményezett híd építését 1839-ben kezdték és 1849. november 20-án avatta fel a magyar történelem egyik legkevésbé kedvelt szereplője, báró Julius Jacob von Haynau. Tervezésével az angol William Tierney Clark-ot bízták meg, a kivitelezés irányítója pedig a skót származású Adam Clark volt. Utóbbiról később az Alagút és a híd közötti teret is elnevezték. A Lánchíd a főváros jelképévé vált, ami nemcsak a klasszikus szépségű szerkezetének köszönhető, hanem a környezetének is. Alatta a kék Duna, a pesti oldalon a Gresham-palota előtti térbe, míg a budai oldalon az Alagútba fut be, a hátterében pedig a Budai vár látható (1. kép). A Budai Várban a narrációsorozat kezdetén már sokszor barangoltunk. Megnéztük a Magyar Nemzeti Galéria épületét és az udvarán álló Savoyai Jenő szobrot, a Galéria műkincseivel is megismerkedtünk (Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Csontváry Kosztka Tivadar, Vaszary János, Rippl-Rónai József festményeivel), a Halászbástyát és a Mátyás-templomot is alaposabban szemügyre vettük.

Maga a híd két kőpilléren áll és úgynevezett merevítő-tartós függőhíd típusába tartozik. A kőpillérek kisebb átalakítások és cserék ellenére legnagyobb részben megegyeznek a 150 évvel ezelőtti darabokkal. Ahogy a hídnak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban található makettjén is látható (2. kép), nem csak a Duna felett átívelő szakaszát kellett az angol szakembernek megtervezni. A két parton kezdődik a híd szerkezete egy-egy felépítménnyel, amelyeket a híd felé haladva a Marschalkó János lőcsei szobrászművész kőoroszlánjai követnek. A fekve, kissé nyitott szájjal, dús sörénnyel ábrázolt hím oroszlánokhoz kötődik a fővárosnak talán az egyik leghíresebb városi legendája is. Eszerint a szobrász elfelejtett nyelveket készíteni az oroszlánoknak és emiatt annyit csúfolták, hogy bánatában a Dunába ugrott. Ez természetesen nem igaz, hiszen van nyelve a nemes állatoknak, de a járdaszintről nem láthatók. Sőt, az őt gúnyolóknak így reagált a mester: „Úgy legyen nyelve a te feleségednek, mint az én oroszlánjaimnak, akkor jaj neked!” A budai hídfő jobboldali oroszlánjának talapzatára a Széchényi család címere került, rajta a család latin jelmondatával „(Si) Deus pro nobis, quis contra nos” (Ha Isten velünk, ki ellenünk?) A makett segítségével szinte madártávlatból csodálhatjuk meg a klasszicista híd finom arányait. A pilléreken elhelyezkedő kapukon jelenleg az autós forgalom haladhat át. A kapuk nyílásait kváderkövek díszítik, a kapuk lapos teteje körül egyszerű, klasszikus párkányzat látható. Magukat a fémszerkezeteket a kapuépítmények testébe rögzítették és a két kapu között ívesen hajlik a járószintre a láncszerkezet. Ez a lágyan leívelő forma szinte meghazudtolja azt a teherbírást és erőt, amivel a szerkezet rendelkezik.

Az évtizedek során többször kellett lezárni a hidat és korszerűsíteni. Az egyes elemeket megőrizte az utókor a múzeumnak, így gyűjteményükben megcsodálhatjuk a II. világháború bombázásai után 1949-ben újjáépült híd két megmaradt elemét is. Olyan apró részletek ezek, amelyeket a használat során lehet észre sem veszünk, viszont elegáns kidolgozásuk jól bizonyítja, hogy a legapróbb részletekre is kiterjedt a tervező figyelme az egész híd harmonikus megjelenítése érdekében. Az egyik ilyen elem a korlát egykori dísze, ami az eredeti hídnak még funkcióval rendelkező csavaját mintázta. (3. kép) A zöldre festett fém elem alapja egy szabályos nyolcszög forma, amit felfelé kissé szűkülve egy kisebb nyolcszög forma fed. Erre az alapra került egy barázdált kúpszerű forma, amelynek lekerekített formája szépen finomítja az alap szigorú, sokszögek által alkotott formáját.

A felújítások során megmaradt a múzeumban az egykori korlát lábazatának egyik töredéke is, ahol a lecsavarozott talpak felett lágyan leomló levelek díszítették a gyakorlatias funkciójú korlátot. (4. kép)

A Széchenyi Lánchíd az egyik legszebb műemlékünk, a felújítás után is élmény lesz átsétálni rajta!

Köszönet a fotókért a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak és Fortepan-nak.

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület