A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár egyik érdekes és értékes műtárgyával ismerkedünk meg, amely szép kivitelezése mellett a zsidó vallás egy fontos ünnepének, a Széder estének a hagyományába is bevezet minket. A Peszah nyolcnapos ünnepének első két estéjét hívják Széder estének. Maga a széder szó rendet jelent, így az estéken meghatározott rendben emlékeznek az Egyiptomból való kivonulásra. A rend megtartását az ételek meghatározott sorban való fogyasztása és az este szertartáskönyve, a Haggada segít.
A zsidó hagyományban a rituális étkezésekor a kenyérféléket -így Peszahkor a kovásztalan kenyeret, a maceszt- az áldás előtt le kell takarni. Ezt a célt szolgálja ez a két hímzett darabból összevart takaró.
A világos lenvászon anyag mára már kissé megsárgult, de a piros, kék és drapp selyemfonállal hímzett díszítése a mai napig hibátlan. Valószínűleg a 18. század elején készítették, tehát több, mint háromszáz éve őrzi színeit. A téglalap alakú anyag alját részletes, áttört mintájú fehér csipke díszíti.
A téglalap alakú anyagot tehát két négyzet formájú lenvászon anyagból varrták össze, amelyre két különböző képet hímeztek selyemfonállal. Mindkét ábrázolást virágminta veszi körül. Ez az úgynevezett úrihímzés a török hódoltság idején terjedt el Magyarországon. Eleinte a nemesek körében dívott, de aztán a szegényebb, egyszerűbb háztartásokban is megjelent a textíliák díszítésére. A hímzés indáin tulipánok és gránátalmák láthatók. A növényeknek szimbolikus értelme is van. A gránátalma a bőségnek, a termékenységnek és a halhatatlanságnak a jelképe, míg a liliomfélék családjába tartozó tulipán az életnek, illetve a földön túli életnek a szimbóluma.
Ebben a gazdag növényi díszítésű keretben sorakoznak a bal oldali textílián a rituális étkezéshez szükséges tárgyak. De mi is történik egy Széder estén? Az estét vezető a Haggadaból felolvassa a kivonulás történetét. A tárgyaknak is fontos szerepük van az este folyamán. Mindenkinek van egy saját pohara, amelyből négy pohár bort kell meginnia, ez a négy pohár bor jelképezi a zsidó nép szabaddá válását. Az elsővel emlékeznek meg az Egyiptomból való fizikai megszabadulásra, a második pohárral a rabszolgaságból való megváltásért mondanak köszönetet. A harmadik pohár szimbolizálja, hogy az Örökkévaló megváltotta a zsidó népet a rabszolgaságból és ezzel szabad néppé tette, a negyedik pohárral arra emlékeznek, hogy az Örökkévaló törvényeivel népévé fogadta a zsidókat. Van egy ötödik pohár bor is, amelyet senki sem ihat meg, hanem az Elijahu próféta díszes serlegét szimbolizáló pohárba öntik. Ez az ötödik pohár annak szimbóluma, hogy az Örökkévaló elvezette a zsidókat a Szentföldre. Az este folyamán szokás, hogy mindig más tölt italt (bort vagy szőlőlét), ezzel is a szabadságot szimbolizálják.
A jobb oldali keretben egy családot láthatunk, amint éppen Széder estét ülnek. A kép jobb oldalán a székben ülő családfőt láthatjuk, aki a Peszahkor is viselt fehér halotti ruhát öltötte magára. Kezében serleget tart. Bár nagyon részletes hímzéssel örökítették meg a peszahi jelenetet, a férfi arcát nem hímezték meg. A jelenet bal oldalán a feleség látható, kéztartásából kiolvasható, hogy éppen az ünnepi gyertyagyújtást végzi. Ruhája a takaró alapszíneivel (kék, piros, drapp) kihímzett, függőleges csíkos díszítést kapott. Kettőjük között gazdagon terített asztal látható, rajta a kétemeletes szédertállal, felette a zsidó háztartásokban használatos többágú réz lámpa, a Juden-stern látható. A szédertál két oldalán a Peszah egyik elengedhetetlen kelléke, a két szál gyertya látható, amelyet az ünnep beköszöntekor gyújtanak meg.
Ezen az ünnepen minden tárgy szimbolikus jelentéssel bír, így van ez a szédertálra kerülő ételekkel is. A szédertálon összesen hatféle étel sorakozik. A tojás, ami a Szentély idején gyakorolt ünnepi áldozatra utal és amit az elfogyasztása előtt sós vízbe mártanak. A sós víz a zsidó népnek Egyiptomban hullajtott könnyeit jeleníti meg. Az Örökkévaló erős, rabszolgaságból kiszabadító kezét jelképezi a csontos hús. Mivel tavaszi ünnepről van szó, így a tálon lévő zöldség (jellemzően retek) a természet megújulására emlékeztet. A tálra kerül kétféle keserűgyökér is, általában fejessaláta és reszelt torma, ami a rabszolga sorsának keserűségét jelképezi. Az utolsó étel talán a legizgalmasabb, ami reszelt almából, dióból, csipetnyi fahéjból és borból áll és az egyiptomi építkezéseken használt maltert hivatott szimbolizálni.
Magyarországon szokás elénekelni Peszahkor is a ’Szól a kakas már…’ című gyönyörű népdalt, akkor, amikor az ötödik pohár bort kitöltik Elijahu próféta poharába: Szól a kakas már… Budai Miklós kántor énekel a Rumbach zsinagógában – YouTube
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban őrzött szédertál takaró jó példa arra, hogy a szemet gyönyörködtető hímzett tárgy egykor használati tárgy volt, mára viszont egy kultúra, vallás megismeréséhez is lehetőséget biztosít számunkra.
A szédertál takaróról készült képet a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltártól kaptuk a narráció számára, a kép jogai az intézmény tulajdonát képezi. Az ünnepről szóló információk a MILEV által rendelkezésünkre bocsátott forrásokból származnak, köszönet a segítségükért.
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Seuso kincsek
A Magyar Nemzeti Múzeumban látható Seuso kincsek története krimibe illő, ugyanis az értékes leletek megtalálójának életébe került a szerencséje, majd kicsempészték az országból és egy angol befektető csoport vásárolta meg a tárgyakat, akik a hamis papírok miatt már nem tudták eladni a leletet. Több évtizednyi pereskedés és nyomozás után csak nem olyan rég, két részletben (2014-ben és 2017-ben) térhettek vissza Angliából a tárgyak.
A tizennégy ezüst edényből álló leletet lakomákon használt tálaló, illetve tisztálkodáshoz használt edények alkotják, valamint egy óriási réz üst, amiben azokat elásták. A tárgyak eredeti célja a lakomákon való használatukon túl a tulajdonosuk gazdagságának megmutatása volt, így az ezüst tárgyak nemcsak anyaguk miatt, de művészi értékű domborított díszítésükkel is a magas rangját jelezték. De ki is volt a tulajdonos? A kincs névadója, Seuso nagy birtokokkal rendelkező hadúr és főtisztviselő volt, földterületei egészen a mai Balatonig terjedtek a Pannónia provinciában.
A narrációhoz csatolt képen a lelet látható. Négy darab nagyméretű tálaló tál, alacsony peremmel. Egy mélyebb tál és öt darab kancsó, amelyből italt szolgálhattak fel. Két darab hengerre hasonlító formájú, füllel rendelkező vödör, egy bor kínálására szolgáló keskeny nyakú amphora. Található még a leletben egy szépítőszerek tárolására használt kúpos tetejű edény is, amelyet a szépítkezés jelenetei díszítenek. A tálakra és edényekre általában jellemző, hogy a rajtuk található geometrikus, növényi és emberábrázolásokat domborítással készítették a mesterek és a megrendelő gazdagságát mutatja, hogy az egyes tárgyak nemcsak nagy mérettel rendelkeznek, de a minták kidolgozása is nagyon aprólékos, igazi mestermunkák. A kiállításon az egyes tárgyakat külön üvegvitrinben helyezték el megvilágítva, a falakon a tárgyak részletes leírását is olvashatjuk.
Ismerjünk meg néhány tárgyat alaposabban! Az első, a már említett szépségápolási anyagok tárolására használt hengeres alakú, kúpos tetővel lezárt edényke. Nem egy aprócska szelencével van dolgunk, ugyanis 32 centiméter magas, 21 centiméter átmérőjű és 2 kilogrammos tárgyról van szó. A hangeres testen szalagszerűen fut végig a függönnyel elválasztott két jelenet. Az egyiken egy magánfürdőbe pillanthatunk be, ahol a ruhátlan szolgálólányok úrnőjüket segítik levetkőzni a fürdőzéshez. A másik jelenet több szereplőt vonultat fel, itt már felöltözve láthatjuk az úrnőt, aki valószínűleg a tárolóedény egykori tulajdonosa is volt. A szolgálólányok serényen viszik a nő elé a szépítkezéshez szükséges eszközöket. Tükröt, ékszeres dobozt, ruhás ládát és a most bemutatott illatszeres ládikához hasonló tárgyat. A jelenet megfogalmazása nagyon hasonlít a szépség istennőjének, Aphroditének és a három gráciának fürdőzését megörökítő képekre, ezzel az istennőhöz tették hasonlatossá a tulajdonosnőt. A doboz kúpos tetején virágfűzérek között szárnyas meztelen figura látható, aki valószínűleg Erósz, a szerelem görög istene, akit a rómaiak Cupido néven emlegettek. A fedő gombját egy gorgófővel díszítették, aminek itt bajelhárító szerepe volt. A gorgó szó jelentése görögül, ’akinek szörnyű a nézése’. A hiedelem szerint, aki ránézett erre a lényre, az szörnyet halt. A mitológia szerint PerszeuszAthéné istennő segítségével, egy cselnek köszönhetően vágta le az egyik híres gorgó, a Medusa fejét. Úgy tartották a korabeli használók, hogy a fürdőző, ruhátlan emberek még inkább ki vannak téve a rontásoknak, így szükségük volt ilyen védelemre.
A kincs másik jellemző tárgytípusa a nagyméretű tálaló tál, amelyeket a lakomákon használtak. A Meleagrosz-tálnak nevezett darab gyönyörű példa. Mérete is lenyűgöző. 69 centiméretes átmérőjű, kör alakú ezüst tálról van szó, amelynek súlya 8 kilogramm. A tál közepén egy kör alakú medalionban Meleagrosz királyfi látható kísérő társaságában az általa leterített veszélyes vaddisznó tetemén ülve. A figurák, antik hősökhöz méltón, ruhátlanul és izmos testüket megmutatva állnak a képen, kezükben fegyvereik. A kép körüli szélesebb kör alakú sávban, vésett akantuszleveleket idéző minta látható, míg a tál szélét körbefutó sávban a görög mitológia további jeleneteit sorakoztatta fel a művész az aprólékos domborításoknak köszönhetően. Felfedezhetjük Párisz történetét, akinek feladata volt, hogy az Akropolisz istennői közül a legszebbnek nyújtsa át arany almáját. Láthatjuk az illatszeres edényke kapcsán már említett Perszeuszt is a levágott gorgófővel a kezében, valamint Püramoszt és Thiszbét, az egymástól eltiltott szerelmeseket, akik tragikus véget érnek. A tál peremét szintén ezüstből, gyöngysort mintázó rész zárja le. Annyira aprólékos és finom díszítése van a tálnak, hogy nehéz elképzelni, ezen egykoron ételeket szolgáltak fel.
A megrendelő gazdagságát az is mutathatja, hogy még az olyan egyszerű tárgyak, mint a vizesvödrök is lenyűgözően finom díszítéssel és ezüstből készültek. A vödörpár darabjai 28 centiméter magasak és 24-25 centiméter átmérőjű hengeres testük van. Súlyuk egyenként négy és fél kiló. Mindegyik vödörnek három-három lába van, amelyeket griffmadárként formázott meg az alkotó. A griff mitologikus lény, aminek teste az oroszlánéhoz, míg feje és végtagjai a sashoz teszik hasonlóvá. A vödrök fülét férfi mellszobrok rögzítik a vödör testéhez, a füleket magukat pedig téglalap és rombusz alakú vésett, kidomborodó elemek díszítik. A vödrök testének díszítésén magas támlás székén ülő asszony alakját fedezhetjük fel, akinek kezeit szolgáló lányai fogják. Az antik író, Ovidius által leírt történetből tudjuk, hogy ő Phaidra, aki szerelemre gyúl mostohafia iránt és ettől az érzéstől szenved, szolgálólányai támogatásként fogják kezét. A másik vödrön erdőben, vadászjelenet szereplői között fiatal férfi látható. Szintén Ovidius történetéből tudjuk, hogy ő Hippolütosz, aki éppen most kapja kézhez mostohája szerelmes levelét és azt a földre dobja, így utasítva el őt.
A Seuso kincs darabjai tehát sokkal többek értékes és szépen kidolgozott ezüst használati tárgyaknál, ugyanis őket szemlélve az ókori görög és római mitológia jeleneteiben is elmerülhetünk.
A narráció illusztrációjaként szolgáló fotót Kardos Judit és Dabasi András készítette és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai bocsátották rendelkezésünkre. Köszönet érte!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Seuso kincsek
A Magyar Nemzeti Múzeumban látható Seuso kincsek története krimibe illő, ugyanis az értékes leletek megtalálójának életébe került a szerencséje, majd kicsempészték az országból és egy angol befektető csoport vásárolta meg a tárgyakat, akik a hamis papírok miatt már nem tudták eladni a leletet. Több évtizednyi pereskedés és nyomozás után csak nem olyan rég, két részletben (2014-ben és 2017-ben) térhettek vissza Angliából a tárgyak.
A tizennégy ezüst edényből álló leletet lakomákon használt tálaló, illetve tisztálkodáshoz használt edények alkotják, valamint egy óriási réz üst, amiben azokat elásták. A tárgyak eredeti célja a lakomákon való használatukon túl a tulajdonosuk gazdagságának megmutatása volt, így az ezüst tárgyak nemcsak anyaguk miatt, de művészi értékű domborított díszítésükkel is a magas rangját jelezték. De ki is volt a tulajdonos? A kincs névadója, Seuso nagy birtokokkal rendelkező hadúr és főtisztviselő volt, földterületei egészen a mai Balatonig terjedtek a Pannónia provinciában.
A narrációhoz csatolt képen a lelet látható. Négy darab nagyméretű tálaló tál, alacsony peremmel. Egy mélyebb tál és öt darab kancsó, amelyből italt szolgálhattak fel. Két darab hengerre hasonlító formájú, füllel rendelkező vödör, egy bor kínálására szolgáló keskeny nyakú amphora. Található még a leletben egy szépítőszerek tárolására használt kúpos tetejű edény is, amelyet a szépítkezés jelenetei díszítenek. A tálakra és edényekre általában jellemző, hogy a rajtuk található geometrikus, növényi és emberábrázolásokat domborítással készítették a mesterek és a megrendelő gazdagságát mutatja, hogy az egyes tárgyak nemcsak nagy mérettel rendelkeznek, de a minták kidolgozása is nagyon aprólékos, igazi mestermunkák. A kiállításon az egyes tárgyakat külön üvegvitrinben helyezték el megvilágítva, a falakon a tárgyak részletes leírását is olvashatjuk.
Ismerjünk meg néhány tárgyat alaposabban! Az első, a már említett szépségápolási anyagok tárolására használt hengeres alakú, kúpos tetővel lezárt edényke. Nem egy aprócska szelencével van dolgunk, ugyanis 32 centiméter magas, 21 centiméter átmérőjű és 2 kilogrammos tárgyról van szó. A hangeres testen szalagszerűen fut végig a függönnyel elválasztott két jelenet. Az egyiken egy magánfürdőbe pillanthatunk be, ahol a ruhátlan szolgálólányok úrnőjüket segítik levetkőzni a fürdőzéshez. A másik jelenet több szereplőt vonultat fel, itt már felöltözve láthatjuk az úrnőt, aki valószínűleg a tárolóedény egykori tulajdonosa is volt. A szolgálólányok serényen viszik a nő elé a szépítkezéshez szükséges eszközöket. Tükröt, ékszeres dobozt, ruhás ládát és a most bemutatott illatszeres ládikához hasonló tárgyat. A jelenet megfogalmazása nagyon hasonlít a szépség istennőjének, Aphroditének és a három gráciának fürdőzését megörökítő képekre, ezzel az istennőhöz tették hasonlatossá a tulajdonosnőt. A doboz kúpos tetején virágfűzérek között szárnyas meztelen figura látható, aki valószínűleg Erósz, a szerelem görög istene, akit a rómaiak Cupido néven emlegettek. A fedő gombját egy gorgófővel díszítették, aminek itt bajelhárító szerepe volt. A gorgó szó jelentése görögül, ’akinek szörnyű a nézése’. A hiedelem szerint, aki ránézett erre a lényre, az szörnyet halt. A mitológia szerint PerszeuszAthéné istennő segítségével, egy cselnek köszönhetően vágta le az egyik híres gorgó, a Medusa fejét. Úgy tartották a korabeli használók, hogy a fürdőző, ruhátlan emberek még inkább ki vannak téve a rontásoknak, így szükségük volt ilyen védelemre.
A kincs másik jellemző tárgytípusa a nagyméretű tálaló tál, amelyeket a lakomákon használtak. A Meleagrosz-tálnak nevezett darab gyönyörű példa. Mérete is lenyűgöző. 69 centiméretes átmérőjű, kör alakú ezüst tálról van szó, amelynek súlya 8 kilogramm. A tál közepén egy kör alakú medalionban Meleagrosz királyfi látható kísérő társaságában az általa leterített veszélyes vaddisznó tetemén ülve. A figurák, antik hősökhöz méltón, ruhátlanul és izmos testüket megmutatva állnak a képen, kezükben fegyvereik. A kép körüli szélesebb kör alakú sávban, vésett akantuszleveleket idéző minta látható, míg a tál szélét körbefutó sávban a görög mitológia további jeleneteit sorakoztatta fel a művész az aprólékos domborításoknak köszönhetően. Felfedezhetjük Párisz történetét, akinek feladata volt, hogy az Akropolisz istennői közül a legszebbnek nyújtsa át arany almáját. Láthatjuk az illatszeres edényke kapcsán már említett Perszeuszt is a levágott gorgófővel a kezében, valamint Püramoszt és Thiszbét, az egymástól eltiltott szerelmeseket, akik tragikus véget érnek. A tál peremét szintén ezüstből, gyöngysort mintázó rész zárja le. Annyira aprólékos és finom díszítése van a tálnak, hogy nehéz elképzelni, ezen egykoron ételeket szolgáltak fel.
A megrendelő gazdagságát az is mutathatja, hogy még az olyan egyszerű tárgyak, mint a vizesvödrök is lenyűgözően finom díszítéssel és ezüstből készültek. A vödörpár darabjai 28 centiméter magasak és 24-25 centiméter átmérőjű hengeres testük van. Súlyuk egyenként négy és fél kiló. Mindegyik vödörnek három-három lába van, amelyeket griffmadárként formázott meg az alkotó. A griff mitologikus lény, aminek teste az oroszlánéhoz, míg feje és végtagjai a sashoz teszik hasonlóvá. A vödrök fülét férfi mellszobrok rögzítik a vödör testéhez, a füleket magukat pedig téglalap és rombusz alakú vésett, kidomborodó elemek díszítik. A vödrök testének díszítésén magas támlás székén ülő asszony alakját fedezhetjük fel, akinek kezeit szolgáló lányai fogják. Az antik író, Ovidius által leírt történetből tudjuk, hogy ő Phaidra, aki szerelemre gyúl mostohafia iránt és ettől az érzéstől szenved, szolgálólányai támogatásként fogják kezét. A másik vödrön erdőben, vadászjelenet szereplői között fiatal férfi látható. Szintén Ovidius történetéből tudjuk, hogy ő Hippolütosz, aki éppen most kapja kézhez mostohája szerelmes levelét és azt a földre dobja, így utasítva el őt.
A Seuso kincs darabjai tehát sokkal többek értékes és szépen kidolgozott ezüst használati tárgyaknál, ugyanis őket szemlélve az ókori görög és római mitológia jeleneteiben is elmerülhetünk.
A narráció illusztrációjaként szolgáló fotót Kardos Judit és Dabasi András készítette és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai bocsátották rendelkezésünkre. Köszönet érte!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Strobl Alajos-Schikedanz Albert: Arany János-emlékmű Felállítás: 1893. május 21.
Tavaly ősszel kezdtük kalandozásunkat a budapesti műemlékek és múzeumok között. Mostanra már sok név ismerős lehet, ilyen Schikedanz Alberté is, akinek munkáival a Hősök terén találkozhattunk. A híres emberek, főként költők ábrázolására is találhattunk szép példákat az eddigi narrációk során.
A Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista épülete előtt elhelyezett Arany János-emlékmű még egy plusz csavart tartogat számunkra. A három alakból álló szoborcsoport (1. kép) hangulata nagyban hasonlít a másik nagy költőnk, Vörösmarty Mihály szobrára a róla elnevezett téren (Korábbi narráció a szoborról). A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, a múzeum főbejárata előtt álló Arany János emlékmű esetében a Schikedanz Albert által tervezett díszes kő talapzaton a központi alakot egy plusz elem emeli ki, míg a mellékalakok egy szinttel lejjebb, szinte a lábai előtt kapnak helyet. A három alak és a Turul madár szobrát bronzból öntötték ki a Strobl által megmintázott gipsz szobrok nyomán.
A költő díszesen faragott, háttámla nélküli kő padon ül (2. kép). Bal lábát kissé előrébb nyújtja, alkarjával köpennyel, kabát szárával takart hátrébb elhelyezkedő jobbján támaszkodik. Bal kezében vaskos könyvet tart. Arckifejezése nagyon hasonlít a már említett Vörösmarty szoboréhoz. Arany János is merengve, elgondolkozva, talán kissé melankolikusan tekint maga elé. Izgalmas elolvasni a szobor készítésére kiírt pályázatnak Arany ábrázolására vonatkozó részletét, amely előírta, hogy a szobrásznak „férfikora teljében, élethű hasonlatossággal, egyéniségének lehető találó kifejezésével ülő alakban ábrázolja.” a költőt.
Arany János klasszikus és méltóságteljes módon bemutatott alakjánál azonban sokkal izgalmasabbak a mellékalakok! A férfi és női alak a költő egyik legismertebb művének, a Toldinak szereplői. A férfi maga Toldi Miklós, míg a nőalak Rozgonyi Piroska a Toldi szerelme című elbeszélő költeményéből ismert (Hangoskönyvben itt hallgathatod meg). Rozgonyi Piroska egyszerű ujjatlan, földig érő ruhában ülő figurája érdeklődve tekint a költőre (3. kép). A szobor aprólékos kidolgozását mutatja, hogy a lány által viselt hímzett mellény díszítésének apró virághímzéseinek részletei is könnyen kivehetők. Teste kecsesen csavarodik a mozdulatban, kezében babérkoszorút tart. Hosszú hajfonata derekáig ér. Egész megjelenéséből a nemes egyszerűség sugárzik. A két irodalmi alak megformálásához híres emberek segítségét kérte Strobl Alajos, így PiroskaSzéchenyi Béla gróf leányának, Széchenyi Alicenak vonásait őrzi. A szobrász ekkoriban Alice mellszobrán dolgozott és a lány vállalta, hogy a szoborcsoport Piroska alakjához is kölcsönzi vonásait. A fiatal lány tartását nemcsak nemesi származásának és neveltetésének köszönheti, hanem korának kiváló teniszezője is volt.
Míg Piros alakját egy személynek köszönhetjük, addig Toldi Miklós már egy sokkal komplikáltabb figura (4. kép). A visszaemlékezések szerint Strobl először Pekár Gyulát, korának egyik ismert politikusát, rövid ideig miniszterét és kevésbé elismert íróját kérte fel, hogy Toldinak modellt álljon. A szobrász fia így emlékszik vissza az esetre: „Először édesapám a hatalmas termetű Pekár Gyulát kérte meg modellülésre. Pekár azonban önelégülten, izmait megfeszítve olyan pózokba helyezkedett, hogy Strobl Alajos, aki hiába kérte a természetes, általa diktált pozitúra felvételére, végül is elunta a dolgot, és a második ülés után megköszönte Pekár fáradozásait.” (Strobl Mihály: A gránitoroszlán. Strobl Alajos. 2003. 53.) Toldi végül két férfiből lett összegyúrva. Vonásait egy békési parasztférfitól kapta, míg izmos alakját Porteleky László vívóbajnokról mintázta.
Lássuk, hogyan is formálta meg StroblToldi alakját. A figura ülő pózban látható. Bal kezével behajlított bal lábán támaszkodik, míg jobbjában félelmetes buzogány látható. A fegyver szögletes, szögecses feje a padon nyugszik, Toldi a nyelét megmarkolva támaszkodik rá. A férfi hullámos, vállig érő haja remekül illeszkedik nemcsak a szereplő elképzelt korának férfidivatjába, de egyfajta hősies megjelenést is kölcsönöz neki. Ajkai fölött tömött, kissé felfelé penderített férfias bajusz látható. Tekintete átható, szinte szúrós. Öltözéke katonai mivoltát sugallja, vállát állatbőr fedi. Jobb oldalán sisakja és díszes hüvelyben lévő kardja fekszik, míg a bal oldalán egy díszes pajzs, amelyen egy levágott férfifej. Talán a bibliai történetre, Dávid és Góliát küzdelmére utal és Góliát fejét szimbolizálja. Csizmás lábán sarkantyú található. A múzeumban fellelhető feljegyzésekből megtudhatjuk, hogy Strobl rendkívüli módon figyelt a részletekre, így nemcsak a férfi tökéletes izomzatát örökítette meg aprólékosan, de a korhűségre is adott. A Nemzeti Múzeum gyűjteményéből egy reneszánsz kori buzogányt és vas sarkantyút kölcsönzött ki a mintázáshoz. Ezek közül a buzogány a mai napig megtalálható a múzeumban.
Ne felejtkezzünk el a szoborcsoport még egy fontos szereplőjéről, a Piroska és Toldi alakja között a talapzaton elhelyezett Turul madárról. Szárnyait széttárva, fejét Toldi alakja felé fordítva áll a talapzaton. Feje felett és egyúttal a költő lábai alatt egyszerű, aranybetűs felírat olvasható. Csupa nagybetűkkel Arany, alatta pedig egy aranyozott csillag kapott helyet.
Ha bővebben érdekel a szoborcsoport története, akkor ajánlom figyelmedbe a Magyar Nemzeti Múzeum részletes és izgalmas leírását: Toldi buzogánya
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Egressy Gábor: Petőfi-dagerrotípia
1845. nyara
A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében számtalan értékes műtárgy található, de ezek közül is talán a legizgalmasabb a híres költő, Petőfi Sándor egyetlen fennmaradt hiteles fotográfiája. Maradtak fenn persze festmények, rajzok, metszetek és írásos visszaemlékezések is Petőfi Sándor alakjáról, de ez a dagerrotípia az egyetlen, ami hűen tükrözi a költő alakját. Maga a készítő is híres ember volt. Egressy Gábor ugyanis korának kedvelt színészeként, hobbi fotográfusként volt ismert.
Maga a tárgy tenyérnyi, 9,9 × 6,8 cm méretű. A portré deréktól felfelé örökíti meg Petőfit, a technika tulajdonságaiból adódóan nem is a ma ismert fotók részletességével rendelkezik. A dagerrotípia az első fotográfiai képrögzítő eljárásként ismeretes, és a francia Louis Jacques-Mandé Daguerre-ről kapta a nevét, akinek köszönhetően 1839-ben a nagyközönség is megismerhette a módszert. A dagerrotípia készítése nem volt egyszerű és gyors feladat. Először is az ezüstözött rézlemezt polírozni és tisztítani kellett, jódgőzzel érzékenyíteni és csak ezek után helyezhették a kamerába. A művelet ekkor sem ért véget, ugyanis a portré alanyának 15-30 percig kellett mozdulatlanul pózolni a kamera előtt. Az elkészült képet később meleg higanygőzzel hívták elő és sós vízzel is kezelték. Az így elkészült lemez nagyon sérülékeny volt, így jellemzően üveglap mögött tárolták. Mindez meg is látszik magán a dagerrotípián: a képet számtalan világos karcolás fedi, néhol sötétebb ütődéstől származó foltok fedik. Az ezüst bevonat miatt a kép idővel sötétedni kezdett a kép szélétől kezdve körben kékes-barnás sávban. A kép készítése után többször gazdát cserélt, majd nyoma veszett, míg végül az 1950-es években előkerült és Escher Károly fotográfusnak adták tisztításra. Számunkra a Petőfi Irodalmi Múzeum egy tisztítás előtti felvételt adott, ami talán még különlegesebb, mint a megtisztított példány.
A költő egy a nézőnek oldalt fordított szék támláján átveti bal karját és a háttámla előtt jobb kezével fogja meg a bal kézfejét. Fekete atillát visel, azaz zsinórokkal és gombokkal díszített zubbony vagy rövid öltöny. A költő felsőtestével felénk fordul, fejét kissé oldalra és lefelé billenti. Homályosan kivehető, hogy bajszot és állát fedő kis kecskeszakállat visel. Rövid, sötét haja dús és hullámos. Az ábrázolásában talán a leginkább a tekintete fogja meg a szemlélőt. Szinte rabul ejt minket a céltudatos fiatalember tekintete. A merev tekintet annál is érdekesebb, mivel a dagerrotípia technikai jellemzőjéből adódóan, ahogy írtam akár fél óráig is mozdulatlanul kellett ülnie, hogy pontosan készüljön el a felvétel. A kissé dacos, lázadó arckifejezés mellett ez a tekintet még több száz év után is élő, kapcsolatot teremt a kép nézőjével. A mozdulattal kísérve pedig akár az az érzetünk is támadhat, hogy a költő egy kellemes délutáni beszélgetés során velünk szemben ül.
Ha érdekel a Petőfi-dagerrotípia részletes története, akkor érdemes meghallgatni Dr. Kovács Idával, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmúzeológusával készített videót:
A narráció mellékleteként látható fotó a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdona, köszönet érte.
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Károlyi-palota Petőfi Irodalmi Múzeum épülete
Az egykori főúri paloták a 20. század folyamán egyre inkább új funkciót találtak maguknak. Lehetett belőlük iskola, könyvtár vagy éppen múzeum is. Az új tulajdonosok sok esetben törekedtek a régi épület értékeinek megóvására, így az új funkció ellenére ma is gyakorta élvezhetjük az egykori paloták csillogását. Ilyen épület az egykori Károlyi-palota is, amely az Astoriához közel, a Károlyi utcában található. A palota 1768-ban került a Károlyi család tulajdonába. Az első átalakításokat, bővítéseket még Károlyi György kezdte el, de utódai se maradtak el mögötte. Károlyi Mihály például modern fürdőszobákkal, autógarázzsal bővítette az épületet. A főváros 1928-ban vásárolta meg az épületet, 1957-ben pedig beköltözhetett a három évvel korábban alapított Petőfi Irodalmi Múzeum.
A klasszicista épület utca felöli homlokzata visszafogott, mégis tekintélyt parancsoló. Az emeletes épület középpontjában található hármas kapubejárójának központi, legnagyobb kapuján egykoron lovaskocsik is behajthattak. A kapu két sarkán a földön nagyméretű kő golyókat találhatunk. Ezek az úgynevezett kerékvető kövek, amelyek gyakran ilyen egyszerű kő golyóként jelennek meg, de gyakran szinte szobrászati gondossággal kidolgozott állatfigurák. Céljuk az volt, hogy a bekanyarodó és a kapun áthaladó kocsik neki ne ütközzenek a kapufélfának. A kocsik számára fenntartott bejárat két oldalán kisebb, az emberek számára fenntartott bejáratok találhatók, amelyek a mai napig használhatók. A kapu felett elegáns kovácsoltvas korlátos erkély található, ahonnan egykor még Mária Terézia is integethetett. A kapu tengelyében az oromzat részeként a Károlyi család címere látható. A központi címert korona ékesíti, két oldalról pedig egy-egy ágaskodó hím oroszlán támasztja. Az egész címer gazdag indák alkotta alapon áll. Az épület ritmikáját az íves tetejű, kékeszöld színű keretekkel ellátott ablakok adják. Az egyforma méretű íves tetejű ablakok sorozatát az épület két sarkán, az emeleti három ablak töri meg, ahol négyzetes lezárású ablakok kaptak helyet. A Petőfi Irodalmi Múzeumtól kapott régi fotón (1. kép) a 19. század végi öltözéket viselő férfiak és nők, fiatal lányok haladnak dolgukra az utca forgatagában. Két érdekes különbséget is felfedezhetünk a jelenlegi utcaképhez képest. Egyrészt az előteret átszelő villamossínt, ami ma már szokatlan látvány. A másik a palota falán látható számtalan reklámtábla. Fekete alapon fehér betűkkel olvashatjuk a Vakok Boltjának hirdetését, míg alatta Rohonczy Gida,Rigier József Ede,Emmerling Adolf hirdetőtáblái találhatók az állatkereskedés táblájának kíséretében. Egykor élt mesteremberei, kereskedői voltak Pestnek, akiket mára csak ez a fotó őrizhet meg. A táblák előterében utcai árus kétkerekű kocsija látható.
Térjünk viszont be az épületbe és csodáljuk meg, hogy milyen lenyűgöző részletei maradtak fent az utókor számára. Kezdjük az impozáns lépcsőházzal (2. kép), amelynek méltóságát növeli, hogy a lépcsők vörös szőnyeggel borítottak. A lépcsőn felhaladó finoman faragott fa korlátba kapaszkodhat meg. A lépcső tetejére feljutva még mindig nem ér véget a sétánk, itt jobbra és balra is elfordulhatunk és a következő lépcsősor vezet fel minket az egykori palota tereibe. Itt a fordulónál, a lépcső jobb és bal oldalán lámpaoszlop kapott helyet. A finom levéldíszítésekkel ékesített oszlopokon növényi indák kacskaringózását idéző fém karokon öt fehér gömbbúra adja a világosságot. A lépcsőház fala pasztellszínekben játszik. Az egyszer oszlopokkal keretezett íves fülkék hátfala finom halvány rózsaszín, a fülkék között felfutó falszakaszok halvány sárgák, míg a fülkék felett elhelyezkedő falszakaszok hidegebb mentazöld árnyalatot kaptak.
Az egykori palota termeinek leírását órákig lehetne végezni, itt viszont most csak egy elemet szeretnék kiemelni, amely meghatározza a berendezés hangulatát. A hófehér mennyezetek és ajtókeretelésekkel erőteljes kontrasztban álló színes selyemtapétákkal fedett falakat. Az egyik leglátványosabb a Vörös-szalon és a Lotz-terem falait is borító vörös színű tapéta (3. kép), amelynek fényes anyaga érdekes csillogást ad meleg színe mellett a térnek. A mélyvörös alapon a rajzos részletekkel megörökített virággirland elemeit finom rózsaszínnel dolgozták ki. Igazi bőségszaruk, burjánzó növényzet elevenedik meg a terembe belépők előtt. A rózsaszínes növények hátterében csak a falhoz közelebb lépve fedezhetjük fel, hogy a mintázatot a tapéta anyagánál sötétebb vörös színű borostyán hálózata szövi át. A falakat a székek magasságáig fehér és arany négyzetes díszítésű falburkolat fedi. A fal előtt elegáns klasszicista stílusú bútorok láthatók. A pad lábai fehérek, az íves támlájú szék megtartotta eredeti fa színét, de a polírozás növeli a fa anyag fényét.
A termek pompáját és csillogását tovább fokozzák a mennyezetről lelógó aranyozott csillárok. Az óriási méretű, részletesen kifaragott szerkezete levelek és indák halmazát utánozzák, az ágak végein ma már gyertyákat utánzó elektromos égők ragyognak. (4. kép)
Ahogy már korábban is, a Fővám téri Vásárcsarnok esetében, így ismét érdemes Gönczi Ambrus helytörténészt meghallgatni, aki ebben a videóban a Károlyi-palota történetét meséli el: A Károlyi-palota története (Ferencvárosi séták) – 9.Tv – YouTube
A narráció mellékletében szereplő fotókat köszönjük a Petőfi Irodalmi Múzeumnak!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Hincz Gyula ólomüveg ablaka a SOTE Nagyvárad téri Elméleti tömbjének aulájában
Vannak művek, amelyek emberek százainak az életét díszítik nap mint nap. A hosszú idő alatt állandóvá válnak, megszokjuk őket. Érdemes néha kicsit megállni előttük és rácsodálkozni művészi értékükre. Ilyen alkotás lehet sokak számára Hincz Gyula ólomüveg képe is, amely a Semmelweis Egyetem Nagyváradtéri Elméleti Tömbjének aulájában látható. A villamoson ülve sokszor pillantottam be az aulába az üvegajtókon keresztül és terveztem, hogy egyszer megnézem magamnak ezt a színpompás képet. Ennek a napja nemrég jött el, amikor egy könyvet kellett átvennem az épületben található könyvesboltban. Sokkoló, felkavaró és egyúttal lebilincselő és álomba ringató varázslatos élményben volt részem, amikor ott álltam Hincz Gyula 7 méter magas és 21 méter hosszú monumentális víziója előtt. Izgalmas elgondolni, hogy az élettel teli előcsarnokban diákok százai szaladnak naponta óráikra, vagy éppen vizsgáikra várva megpihentetik szemüket és elábrándoznak egy pillanatra az élénk színű üvegképen.
A színpompás kompozíció valóban mintha egy álmot jelenítene meg. (1. kép) Színeivel -főként napsütéses időben- az izzó sárgák és narancssárgák, tüzes vörösek, élénk kékek és lilák teszik élővé a képet. A két sorra és három oszlopra osztott kompozíció középső tengelyében, a középső oszlopban kör alakú formákból mintha csak hullámokban törne elő a mintázat. Körök, apró téglalapok, amőbaszerű formák, szemekre és egyéb testrészekre emlékeztető elemek töltik be az üvegfelületet. A néhol geometrikus vagy éppen organikus formák beindítják az ember képzeletét, a színpompás elemek éppúgy lehetnének a mikroszkóp alatt vizsgált minták felvételei vagy éppen egy gazdagon díszített törzsi szőttes. Apró részletei, váltakozó mintái és formái szinte táncba kezdenek a szemünk előtt, még akkor is, ha az üvegelemek rendjét vékonyabb, vastagabb oszlopok törik meg. Hincz Gyula képéből elsöprő dinamizmus és életerő árad. Kisebb és nagyobb elemek kiegészítik egymást és kitöltik a rendelkezésükre álló teret, ahogy a természetben és az emberi szervezetben is megvan mindennek a maga helye és szerepe.
Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem
Érzékeltetésképpen a központi oszlop alsó sorában helyet kapó formát figyeljük meg (2. kép).
A mező közepén egy kör alakú forma látható. Középpontja egy piros pötty, melyet a középponttól kifelé haladva sötétkék kör vesz körül. Ezt egymás után, a középponttól távolodva fehér, piros, fehér, sötét vörös, piros, sötét vörös és piros körsávok követik. A piros és vörös váltakozó körök sorozatát egy vastagabb sáv követi, amelyben sötét és világoskék apró négyzetekből álló négyzetrácsos mező követ. A kör középpontjától még mindig távolodva a kék mozaikszerű körsávval megegyező vastagságú körben napsárga alapon amőbaszerű, szabálytalan ovális alakú – néhol egészen kifliszerű – mintás formák úszkálnak. A formák mintázata az őket szabálytalan rendben átszelő vékony fekete vonalak által meghatározott mezőkben váltakozó színűek: zöld, rózsaszín, piros, fehér és világoskék. Az eddig leírt kör alakú forma végül egy vékonyabb fehér, majd még kifelé haladva egy ugyanolyan keskeny piros körrel zárul. Az eddig is részletgazdag körformát még tovább bontotta Hincz, ugyanis a kör középpontjából egymásra merőlegesen négy egyenes tör elő. Ez a bonyolultnak tűnő leírás pedig csak egy elemet ír le a kompozícióból, így talán érzékelhető, hogy milyen sűrű, apró részletekből álló, mintákban gazdag képpel van dolgunk.
Fotó: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem
Pár gondolat a művészről:
Hincz Gyula festőművész és grafikus 1922-ben kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti FőiskolánVaszary János és Rudnay Gyula tanítványaként. 1926-ban Párizsba utazott, majd két évvel később Berlinben folytatta tovább tanulmányait. Moholy-Nagy László közbenjárására kiállított a híres Sturm galériában is. Művészetét a későbbiekben több ösztöndíjjal is támogatták, így a római Collegium Hungaricumban is tölthetett időt, 1947 és 1948-ban Kínában,Vietnámban és Koreában is járt tanulmányúton. A II. világháború után sem következett be törés a művészi karrierjében, az új rendszer is kedvelte és támogatta. Az Iparművészeti Főiskola tanára, majd később igazgatója lett és tanított a Képzőművészeti Főiskolán is. Munkásságát Munkácsy- és Kossuth-díjjal is értékelték. Művészi tekintetben igazi kaméleon volt, alkotásaiban a figurális és az absztrakt feladatokat ugyanolyan tökéletesen és kreatívan oldotta meg. Szobrok, falképek, mozaikok, gobeleinek, üvegképek mind találhatók művei között. Hagyatékát a váci Tregor Imre Múzeum kezeli, de akár mi is találkozhatunk műveivel, ha a Móra kiadónál megjelent Weörös Sándor Bóbita kötetét kezünkbe vesszük, ugyanis illusztrációit ő készítette.
A narráció mellékletében található fotókat a Semmelweis Egyetem bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!
Fotók: Kovács Attila- Semmelweis Egyetem
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Keleti pályaudvar indulási csarnoka Lotz Károly
A Keleti pályaudvar már önmagában is egy csodálatos építmény. Igazi világszám, hiszen világszerte itt használtak először pályaudvaron villanyvilágítást. Az 1884. augusztus 16-án felavatott pályaudvart először még Központi Indóházként ismerték, csak később kapta meg jelenlegi nevét. Érdekessége, hogy csak hazai erőforrásból, magyar tervezők és kivitelezők közreműködésével épült. Ilyen közreműködő művész volt Lotz Károly és Than Mór is, akik az indulási csarnok freskóit tervezték meg, amelyeknek restaurálását 2008-ban fejezték be. A 19. században ez a 670 m2 alapterületű és 18 méter belmagasságú lenyűgöző csarnok várta az utazóközönséget, akik innen érhették el az I., II. és III. osztályú várótermeket, valamint a peronokat is. A csarnokot a II. világháborúban több bombatalálat is érte, ami megrongálta és innentől kezdve a funkciója is megváltozott és csak a Thököly út felöli bejáratként használták. Egyfajta átjáró ez, de mégsem érdemes csak úgy átszaladni rajta. Ismerjük meg most alaposabban a csarnokban található 9 falképet! (1. kép)
Than Mór készítette „A vasút és forgalom” című falképet, amely az egyik legnagyobb felületű kép és a peronokhoz vezető díszes átjáró felett található. (2. kép) A kép egy félkör alakú mezőben kapott helyet. A jelenet figurái mintha csak ókori istenségek lennének. Testüket többé-kevésbé takaró tógák és leplek fedik, a 14 figura közül többen egy sínen húzható vasúti kocsin heverésznek. A kép bal sarkában egy vörös ruhás, koronás nő ül. Mellette címer vörös és fehér sávozással és kettős kereszttel, kezében irattekercset tart. Ő a Magyarok Nagyasszonya, Magyarország védőszentje, aki érdeklődve és mintegy óvva tekint az előtte elhaladó csoportra. A vasúti kocsit szárnyas alak húzza, mozdulatából érződik a kocsi súlya. Az alakok kezeiben látható tárgyak sejtetik, hogy melyik antik istenségről vagy allegorikus alakról lehet szó. Vörös ruhás fiatal nő aranyszínű kalászok kötegét és sarlót tart a kezében, a mellette ülő sisakos nőalak talán Pallasz Athéné. A kalapácsát az üllőre helyező morcona szakállas férfi lehet Héphaisztosz, az istenek kovácsa. A kocsi előtt egy számunkra már ismerős alak, Merkúr vagy Hermész, az istenek hírnöke repül. Lábán apró szárnyacskák segítik a felismerését. A Váci utca Hermész szobránakleírásából további ismertetőjegyeit is megtudhatod.
Lotz Károly képei már párba állítva, a terem egy-egy sarkában lévő falon láthatók, szintén íves záródású falképként, de inkább a mennyezet irányába hosszúkás formában. A képek mindegyike a vasúthoz kapcsolódó iparágat, elvont fogalmat jelenítik meg szimbólumok, allegorikus alakok segítségével. A figurák Than Mór központi képéhez hasonlóan szintén mintha csak az antik világból léptek volna ki, ezeken a képeken gyakori a meztelen és félakt (félig meztelen) ábrázolás is. A képek egységességét a háttér adja, így a figurák mintha csak egy szoborfülkében állnának, faragott kő szobortalapzatokon láthatók. (3. kép) A Bányászatot megjelenítő falképen vörös és fehér ruhát, sárga köntöst viselő nőalakot láthatunk. Kezében a bányászok eszközeit, a lámpát és a helyes bányászcsákányt tartja kezében. Ruháját lehet, hogy szellő fújja meg és hozza mozgásba a dúsan redőzött textilt. A nőalak lábainál két ősz szakállú, fehér hajú és a munkában megedződött izmos testű férfi áll a talapzat mellett. Bal lábukkal feltérdelnek a gyümölcsfüzérrel díszített alapzatra, kezüket áldást kérően emelik a nőalak felé.
A másik falon a ’Haladás’ ábrázolását láthatjuk. A kép két központi alakja közül az egyik egy izmos testű harcos férfi, akinek csak ágyékát takarja vörös textília, kezében pedig dárdát és pajzsot tart, fejét fekete tollas sisak fedi. Lábánál egy szárnyakkal díszített vasúti kerék látható, amely például a Magyar Államvasutaknak is a szimbóluma. Feje fölött lebeg a pálmaágat tartó szárnyas angyal. A férfi lábainál a lépcsőn elterülve fiatal férfi teste látható, ő már elesett a harcossal szemben, míg mellette sisakos katona még felemeli fegyverét, de tudjuk, hogy nem nyerhet. A Haladás mindent elsöprő energiával tör előre.
(4. kép) A csarnok falképei között még megcsodálhatjuk a Jólét képét is, amelyen meztelen fiatal nőként jelenítette meg Lotz Károly az elvont fogalmat. A nő kezében bőségszarut tart, amelyből önti a pénzt és másféle javakat. A nő alakja körül örvénylő vörös palást redői közül két puttó dugja ki fejét és szórja az áldást az alattuk ülő férfi, nő és gyermek felé. A Jólétet jelképező nő lábainál szintén láthatjuk a vasút szárnyas kerekét. A mellette lévő falon látható Mezőgazdaságot ismét egy szakállas, munkában megedződött férfialak jeleníti meg, lábát a mezőgazdasági munkához, aratáshoz szükséges kaszán nyugtatja. Lábainál egy férfi és egy nő ül. A nő napbarnított kezeiben sarlót tart, mellette aranyló búzakalászok fekszenek. A nekünk háttal ülő férfi kissé elfordul, így arcát profilból láthatjuk. Bal kezével a kőpadra támaszkodik, amelyen a nőalakkal együtt ülnek, jobbjával szerszámára támaszkodik. Lábánál egy kutya szundikál.
(5. kép) A következő páros a Hídépítés és a Posta. Mindkettőt egy-egy nőalak jeleníti meg, lábaiknál két-két alak ül a talapzaton. A Hídépítés egy híd makettjét és a méréshez szükséges fehér, vörös mérőtáblát tart, míg a nekünk hátat fordító, de kissé oldalra forduló nőalak bal kezében távíróvezetéket és oszlopot tart. Lábainál egy újságot olvasó férfi és a Posta alakja felé levelet nyújtó fiatalember látható. Ezzel egy képbe sűrítve örökítette meg Lotz mindazokat a területeket, amelyeken a posta és a hírközlés nélkülözhetetlenné vált már a 19. század végén is.
(6. kép) A negyedik páros a Kereskedelem és Kohászat iparágát jelenítik meg. A Kereskedelem falképén már egy régi ismerőssel, Merkúr alakjával találkozhatunk annak összes jelképével. Lábánál egy stólás férfi textilt tart kezében, vele szembe szerecsen férfi, talán egy rabszolga beszél. Az utolsó falképen a Kohászat szerepel, a fiatal nő az olvasztott fém kiöntésére szolgáló hosszúnyelű edényt tart kezében, lábainál két izmos testű férfi térdel üllő, kalapács és fogó kíséretében.
Az ipari és közlekedés-építészeti műemlékek ugyanolyan fontos részét képezik örökségünknek, mint a képzőművészeti alkotások. Funkciójuk mellett látványukkal, művészi kidolgozásukkal is szebbé teszik a mindennapjainkat.
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
