Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

„Nem csak a húszéveseké a világ” – Idősek napja a Sugár Moziban

2022. október 28.
A képen Csonka András színművész, énekes látható egy látássérült taggal és a két zuglói civilszervezővel.

 

2022. október 3.

1990. december 14-én az ENSZ Közgyűlése szavazta meg, és rögzítette 45/106 számú határozatában, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja.

Magyarországon és a világ számos országában ezen a napon emlékezünk meg az idősekről.

Ez a nap lehetőséget nyújt arra, hogy megköszönjük az időseknek, amit értünk tesznek.

Erre az alkalomra a Zuglói Önkormányzat szervezésében egyesületünk tagjai is meghívást kaptak.

Az ünnepség a Sugár Moziban került megrendezésre Csonka András színművész fellépésével.

Horváth Csaba, Zugló Polgármestere köszöntötte a kerületben élő szépkorúakat, megköszönte aktív részvételüket a kerület életében. A polgármester úr beszélt az idősek által igényelhető támogatásokról is.

A köszöntő után Csonka András színművész, énekes lépett a színpadra, aki a közönséget is megénekeltetve a 60-as,70-es,80-as évek nagy slágereiből adott elő néhány dalt. Természetesen a legismertebb Ding-Dong című dala sem maradhatott ki a repertoárból.

A közönség végig együtt énekelte a régi slágereket, és a nagy tapsok sem maradtak el.

Nagyon kellemes és szórakoztató délelőttöt töltöttek együtt tagjaink, és vidám hangulatban jöttek ki a moziból.

Köszönjük a Zuglói Önkormányzatnak, hogy gondoltak a fogyatékossággal élő szépkorúakra, akik örömmel vettek részt a színvonalas előadáson.

Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők