Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Rendhagyó szemléletformálás

2017. január 15.

A vak emberekre figyelmet felhívó kampányt, egy csokigyártó cég kreatív műhelye nyerte meg. Az volt a céljuk, hogy a kampánnyal találkozó emberek a vakok nézőpontjából kezdjenek el gondolkodni. Mindezt úgy akarták megvalósítani, hogy a kampány ne sajnálkozást váltson ki, ne legyen közhelyes és ne felejtsék el abban a pillanatban, amint elhagyták a helyszínt. Hogyan oldották meg?

A kampánynak egyetlen helyszíne volt, Londonban a Farringdon nevű metrómegállónál lévő buszmegálló. A buszmegálló oldalában, a várakozókat védő üvegfelületet cserélték ki. A közel 2 méter magas és 1,5 méter széles üveglap helyére, egy csokiszínű plakátot helyeztek el, melynek a jobb alsó sarkában látszik a csoki csomagolása, de a plakát többi részén csak braille-felirat látható.

 

A kép forrása: http://www.campaignlive.co.uk/

A kép forrása: http://www.campaignlive.co.uk/

A felirat egy humorosnak szánt megjegyzés: “egyszer elkaptam egy valóban gyors buszt, de kiderült, hogy egy tűzoltó volt”, mely utal a vak embereknek a helyzetére, akik nem látják milyen jármű áll be a megállóba.

Az alábbi képen látható közelről a braille-felirat, mely valóban csak látható, ugyanis tapintani elég nehéz lenne. Egy-egy braille-pont ugyanis több centiméter átmérőjű félgömb, így a 6 cella letapogatása szinte lehetetlen. Valójában ez egy felnagyított braille-írásra sikeredett:

A kép forrása: https://www.creativereview.co.uk/

A kép forrása: https://www.creativereview.co.uk/

Mi lett ennek az egyetlen plakátnak a hatása? Akik találkoztak a plakáttal, vajon elgondolkodtak azon, hogy létezik braille-írás, léteznek a társadalomban olyan látássérültek akik vakok és közülük olyan is akad, aki így olvas?

Nem! Néhány elismerő szót leszámítva, nagyon sok felháborodott üzenetet kapott a cég. A kapott kritikák annak szóltak, hogy egy vak ember eleve észre sem veszi a plakátot, ha pedig valaki szólna is nekik, egy koszos felületet vajon miért is tapogatna össze valaki egy reklám elolvasása miatt? Mások azt is felvetették, hogy mi van azokkal a látássérültekkel, akik nem ismerik a braille-írást? Egyes emberek odáig is elmentek, hogy a vak ismerősüket elvitték a plakát kiolvasása miatt a helyszínre, de a pontok hatalmas mérete miatt ez nem sikerült. Szó szerint emberek ezrei kezdték elemezni a vak emberek szempontjából a plakátot, pontosabban annak az elhibázott megvalósítását. Sokan írogattak arról, hogy nem lehet érzékenységet mutatni egy csoport felé a csoport megismerése nélkül és mennyire ártalmasak ezek a színlelt megoldások.

Ezen a ponton talán már kiderült, hogy a kreatív műhelynek éppen ez volt a célja! Ezzel a szándékosan elhibázott plakáttal éppen azt akarták elérni, hogy irányuljon a figyelem a kiüresedett szólamok helyett a látássérültek valódi igényeire és azt ne a látók fogalmazzák meg, hanem az érintettek nyilatkozata legyen ebben a tekintetben az igazodási pont. Ha belegondolunk, ez valóban megtörtént, mivel többen a látássérült rokonaik és ismerőseik véleményét kérték ki és tolmácsolták a nyilvánosság felé.

Honnan lehet tudni, hogy a cég nem utólag találta ki védekezésnek ezt az egészet? Onnan, hogy ez előtt a kampány előtt, egy hallássérültekkel foglalkozó kampányban hasonlóan jártak el. Akkor egy kisfilmet készítettek, melyben két hölgy azt “beszéli” el egymásnak jeleléssel, hogy az egyiknek a kutyája, lenyelte a hallókészüléket. A kisfilmhez nincs felirat, nincs hangsávja, nincs audionarrálva sem, így a halló emberek, a látássérültek, de még a brit jelnyelvet nem értő hallássérültek is eleve ki vannak zárva a megértéséből.

A plakát ma még kint van, de holnaptól már nincs, mert elérte a célját. Mindenesetre üdítő kivételt jelent azon társadalmi célú kampányok közül, melyek semmilyen érdemi hatást sem értek el.

Forrás: https://www.creativereview.co.uk