Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Roma gála a Városházán

2018. december 11.
Lugosi Katalin énekel a kispesti roma gálán

Az ünnepséget Vinczek György alpolgármester nyitotta meg, köszöntőjében méltatta az egyesület tevékenységét, és kifejezte jókívánságait.

Hofher József SJ, majd Szigetvári Györgyné, a Kispesti Nagyboldogasszony Karitász vezetője és Losó Györgyné, az egyesület elnöke a kezdeteket idézték fel. A cigánypasztoráció kapcsán jött létre a vallási és kulturális programokat kínáló Talentum Klub a Karitászon belül, ebből alakult meg az egyesület.

Kispesti klubtagok a Roma Gálán

Fahidi Éva író, Holokauszt-túlélő, aki négy éve áll kapcsolatban az egyesülettel, arról az 1944. augusztus 2-ai személyes emlékéről mesélt, amikor Auscwitzban egyetlen éjszaka alatt felszámolták a cigány tábort és több ezer romát gyilkoltak meg. Felidézte ifjúkori emlékeit is a kosárfonásról és a teknővájásról, amelyeket mesteri szinten végeztek cigány emberek. Elmondta, a családi emlékek és a szörnyű éjszaka emléke is okai annak, hogy ebbe az egyesületbe tartozik.

Lakatos Ferenc és zenekara játszik a kispesti Roma gálán

A gálán Lakatos Ferenc és zenekara előadásában felcsendült a magyar Himnusz, majd a nemzetközi cigány himnuszt énekelte el Kállai Szilvia, a Kispesti Önkormányzat cigány referense. Farkas Rozália, aki az ünnepség műsorvezetője is volt, elszavalta Rostás-Farkas György író Szálkák a világ szemében című versét, ifj. Lakatos Ferenc klasszikus zongoraműveket játszott, a Húrok varázsa trió – ifj. Mohácsi Vilmos (bőgő), Oberfrank Kuti István (hegedű) és Horváth László (hegedű) – a világhírű argentin zeneszerző, Astor Piazzola két művét adta elő.

Lugosi Katalin énekel a kispesti roma gálán

Bemutatkozott a közönségnek a híres erdélyi cimbalmos családból származó Csurkulya József cimbalomművész, Csikós Márta és Lugosi Katalin nótákat énekelt zenekari kísérettel, Farkas Zsolt a hagyományos cigány népzenéből adott ízelítőt.

A színes és rendkívül színvonalas születésnapi gálát Barsy Laura flamenco táncművész előadása zárta. A díszterem falait a jeles alkalomból Lugosi Tiborné amatőr festő képei díszítették.

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők