Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Sakk és darts akadályok nélkül

2016. május 21.

Az ez évi terveink elkészítésekor merült fel egy olyan igény, hogy a kerületben élő fogyatékos emberek sportolási lehetőségeit megteremtsük. A megbeszéltek szerint ezt azzal próbáljuk majd elérni, hogy megmutatjuk mennyire jó a társaságunkban lenni és velünk tenni különböző dolgokat. Ennek a programsorozatnak az első rendezvényére került sor május 19-én.

A Kelen Civil Közösségek Házában találkoztunk, ahol az első emeleti teremben sakktáblák és egy darts-készlet fogadta a vendégeket. A programon látássérültek, hallássérültek, halmozottan fogyatékosok és ép emberek egyaránt megjelentek.

A rendezvény első felében Héra Imre nemzetközi sakknagymester segítségével nyerhettünk betekintést a sakk rejtelmeibe és izgalmaiba és mindenkinek volt lehetősége játszani vele vagy akár másokkal is.

majus19sportnap2majus19sportnap1

A sakkozás közben hasznosítható tippeket kaptunk arra vonatkozóan, hogyan lehet valaki hatékony sakkozó, de olyan érdekességeket is megtudhattunk, hogy mi a különbség egy férfi és egy nő sakkban alkalmazott stratégiája között.

A program második felében mindenkinek alkalma nyílt kipróbálni azt, hogy milyen a darts és milyen az, amikor látássérültekkel lehet játszani. Mindenki meggyőződhetett arról, hogy bármilyen sportról is legyen szó, a látássérültek (és más érzékszervi fogyatékosok) nem csupán méltó ellenfelet jelentenek, hanem nagyon kellemes társaságot is képesek biztosítani az önfeledt kikapcsolódáshoz.

Az azóta eltelt rövid idő alatt kapott visszajelzések szerint mindenki nagyon kellemesen érezte magát mindkét sporttevékenység során. Őszintén reméljük, hogy a soron következő és azt követő sportprogramjaink alkalmával sikerül hatékonyan feloldani valamit abból az elzárkózásból, amit a jelenben nagyon is érezni lehet!

Erre való tekintettel szeretnénk ismételten köszönetet mondani azoknak, akik tevékenyen segítették ennek az első rendezvénynek a megvalósulását. Köszönjük tehát Mecsné Fullajtár Ildikónak, Katona Zsuzsannának, Héra Imrének, Balázs Gábornak, valamint a Központ Újbudai Kulturális Pedagógia és Média Kft-nek, mely ingyenesen biztosította a termet a rendezvényünk számára!

Lenkai Viki és Neumann Károly