Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Sikeres lett a Szülő Klub Újpesten

2016. október 12.

Először Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke köszöntötte a vendégeket, utána pedig bemutatta a VGYKE tevékenységét. Elmondta, hogy az Egyesület mennyi minden szolgáltatással áll a látássérültek rendelkezésére és ezekben mindig kiemelt szerepet kapnak a látássérült gyermekeket nevelő szülők. Felhívta a megjelentek figyelmét arra, hogy a VGYKE honlapján, a http://www.vgyke.com/tenni-tudunk-2/ oldalon, elérhető a „Tenni tudunk” nevet viselő projekt blogja, ahol nagyon sokféle hír és érdekesség elérhető már most is a projekttel kapcsolatban.

 20161012_09400020161012_094952

Ezt követően Illényi Eszter, a Látásvizsgáló Központ munkájáról tartott egy filmvetítéssel egybekötött előadást. Ebben elmondta a korai fejlesztés előnyeit, mellyel azt bizonyította be, hogy érdemes a lehető legkorábban kezdeni, mert nagyon sok hátrányt be lehet vele hozni az ép látású gyerekekhez képest. A filmben példákat láthattunk arra, hogy milyen módon kötik egybe a látással kapcsolatos feladatokat a mozgással és a hangokra való figyeléssel. Külön öröm volt számunkra, hogy a filmben szereplő egyik baba anyukája is jelen volt a találkozón.

 20161012_09442120161012_100206

Ezt követően a szülők tapasztalatcseréje következett. Elhangzott, hogy azt a traumát nem lehet teljesen feldolgozni amit egy szülőnek a gyermeke látássérülése okoz, de valamilyen módon együtt lehet vele élni. Ebben a sorstársi közösségek sokat tudnak segíteni.

 20161012_11161520161012_093950

Megtudtuk, hogy általában a szemészorvosok és a védőnők azok, akik a szülőket a Látásvizsgálóhoz és más fejlesztési lehetőségekhez irányítják. Az újra előkerült, hogy nagyon nehéz információkat szerezni és ezen a területen belül kellene valamit kezdeni.

Az is kiderült, hogy az a látássérült gyermeket nevelő szülő, aki maga is látássérült, komoly előnyben van, mert a saját tapasztalatának köszönhetően azonnal vagy hamarabb tudja, hogy melyik problémával merre kell menni. Ez is igazolja, hogy a látássérültek közösségszervezése nem hiábavaló, mert jól segíti az információcserét.

Erre jó példa volt, hogy amikor a mindennapi teendők megszervezése szóba került, a tapasztalt látássérült szülők sok-sok alkalmazható javaslatokkal álltak elő. Hallottuk például, hogy a letakart szem esetén a gyerekek leszedik a ragasztást és ennek kivédésére milyen megoldások működhetnek.

A beszélgetés során előkerült egy javaslat, amit a kerületi családjóléti szolgálat jelenlévő képviselője ajánlott fel. Újpesten minden olyan szakembert, aki része a gyermekjóléti jelzőrendszernek, a segítségükkel össze fogunk hívni és egy információs napot szervezünk nekik közösen. Ott mindaz előadásra kerül majd, ami a látássérült családok kerületi “jobb-létét” segítheti és bemutatkoznak majd azok a szervezetek, intézmények, akik támogatják őket. Ezzel az érzékelhető információhiány is enyhülne, valamint a különböző szolgálatok és kerületi intézmények további szakmai segítséget kaphatnak a munkájukhoz.

Nagy örömmel fogadtuk el ezt a felajánlást és várjuk már a jövő tavaszt, amikor ez a program megvalósulhat!

A hangulatra jellemző volt, hogy a rendezvény vége után még nagyon sokáig maradtak a szülők beszélgetni és mindenki gazdagabban és jobb kedvvel távozhatott.

Neumann Károly