Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Sok újdonságot hoz a JAWS for Windows 17.0 legfrissebb magyar változata

2017. május 16.
a képen a JAWS for windows logója látható

Örömmel jelentjük be, hogy a mai naptól elérhetővé válik a JAWS 17.0 legfrissebb verziója. A tavaly honosított kiadás óta a program számtalan ponton frissült, ennek eredményeként továbbfejlesztett támogatást nyújt több népszerű alkalmazáshoz. Ilyenek a sokak által a mindennapokban használt Office programok, mint a Word, az Excel, az Outlook és a PowerPoint. Utóbbiak esetében főleg a 2013-as és a 2016-os verziók élveznek immáron magasabb fokú támogatást a JAWS részéről.

A web böngészők terén mind a három, hivatalosan is támogatott program használhatósága fejlődött, azaz a frissítést követően az Internet Explorer, a Firefox és a Chrome is jobb böngészési élményt nyújt. Mindez annak is köszönhető, hogy a JAWS követte az ún. ARIA webes akadálymentesítési technológia változásait, fejlődését.

Javult továbbá az együttműködés az Adobe Acrobat Reader DC PDF megjelenítővel, valamint a Windows Live Mail levelezővel is.

Az új JAWS egyik legjelentősebb előnye a Windows 10 rendszer támogatása terén tapasztalható. Nagymértékben fejlődött ugyanis a JAWS és a Windows 10 együttműködése, gördülékenyebbé vált a rendszer használata, valamint javult a rendszer szintű alkalmazások használhatósága és a beállítási lehetőségek elérhetősége is.

Érdemes külön kiemelni a Windows 10 beépített levelezőjét és számológépét, melyek használhatósága szintén sokat fejlődött, valamint ugyanez mondható el a Feladatkezelőről is.

Fontos tudni, hogy ez az új változat már tökéletesen együttműködik a Microsoft által április 11-én kiadott frissítő csomaggal, így az ún. Creators Update (alkotói frissítés) telepítése utáni állapot már nem okozhat problémát, ha az új JAWS-t használjuk.

Új funkciója a JAWS-nak, hogy képes egyetlen gombnyomásra átváltani olyan üzemmódba, mely a teljesen gyári állapot használatát teszi lehetővé. Ilyenkor kizárólag az eredeti, gyári szkriptek és konfigurációs beállítások töltődnek be, az általunk utólag elvégzett módosítások nem. Ennek billentyűparancsa a JAWS gomb+Szóköz, majd Z. A parancs újbóli kiadásával vagy a program újraindításával ismételten a saját beállításainkkal dolgozhatunk tovább.

Rendkívül komoly, évek óta várt jelentős fejlesztés tapasztalható a matematikai tartalmak olvastatásánál. Mostantól a JAWS tetszőleges szövegszerkesztőben képes felolvasni gyakorlatilag bármilyen matematikai jelölést, szimbólumot. Sokat finomodott továbbá az ún. MathML matematikai tartalmak felolvasása is. Erről a látássérült diákok számára rendkívül fontos funkcióról részletesebben olvashatnak honlapunk JAWS termékoldalán.

A fentieken túl a Braille-kijelzőt használók számára is számos előrelépést hoz az új verzió, így sok alkalmazásnál több és még pontosabb információ jelenik meg az eszközökön.

A JAWS 17.0 legfrissebb verziójának bemutató változatát a következő hivatkozásokon tölthetik le:

JAWS 17.0.2729 32 bites változat

JAWS 17.0.2729 64 bites változat

Kérjük, hogy kérdéseikkel és észrevételeikkel, forduljanak bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz.

Elérhetőségeink az alábbiak:

Telefon: +36 (1) 273-3188, +36 (70) 295-9288, e-mail: helpdesk@infoalap.hu.

Bízunk benne, hogy ismét egy olyan JAWS változatot tudunk a magyar látássérült felhasználók rendelkezésére bocsátani, mely az élet minden területén, a munkavégzésben, a tanulásban és az ügyintézésben egyaránt a segítségükre lesz.

a képen: JAWS for windows logója látható

a kép forrás. blog.never.com

2017. május 16.
A képen egy kérdőív látható, ceruzával

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége pályázatot nyújt be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt EFOP-1.1.5-17 a fogyatékkal élők mindennapjait segítő infokommunikációs alapú távszolgáltatás kialakítása című felhívásra.

Célunk, hogy egy olyan hiánypótló szolgáltatást hozzunk létre a Távszem alkalmazás kifejlesztésével a vak és gyengénlátó embereknek, amely segítségével az ország minden pontján, minden időpontban, azonos eséllyel, azonos magas színvonalú, látó segítséget tudjanak igénybe venni az okostelefonokon futó alkalmazás segítségével. A szolgáltatások igénybevételéhez szükséges akadálymentesen használható kommunikációs eszközök biztosítását is vállaljuk 1000 fő látássérült személy részére. A szolgáltatást saját telefonnal is igénybe vehetik a felhasználók. A Távszem alkalmazás előreláthatólag 2018 őszétől lesz elérhető.

A 21 kérdésre adott válasszal segíti munkánkat, és hozzájárul ahhoz, hogy pontos információt kapjunk az Ön igényeiről, megismerjük, hogy milyen helyzetekben van szüksége látó személy segítségére, milyen feltételek mellett tudja igénybe venni a hiánypótló szolgáltatást.

A kérdőívet az alábbi linken éri el:
http://online-kerdoiv.com/index/view/hash/1d17440be7f33be7907182a9a4f8d1f4

Kérjük, hogy legkésőbb 2017. május 24-ig válaszoljon kérdéseinkre.

Köszönjük, hogy kitölti a kérdőívet, és reméljük, hogy Önt is a Távszem alkalmazás felhasználói között köszönthetjük!