Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Sokszínű programok a sokszínű őszben

2016. december 7.

A havi klubnapunkat ezúttal új helyszínen, a Rákoshegyi Közösségi Házban (Rákoshegy, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.) tartottuk novemberben.

Erre az alkalomra két vendéget is hívtunk: megkértük Rudas Attilát, a Művelődési Ház vezetőjét, hogy mutassa be nekünk egy kicsit a helyet, és azokat a programokat, amelyek itt zajlanak. Másik vendégünk kolléganőnk, Márti volt, aki a Láthatár Bolt kínálatából hozott nekünk egy kis ízelítőt: háztartási eszközöket, különféle nagyítókat, amelyeket meg is vásárolhattak a tagjaink. Péter pedig egy kis előadással készült Podmaniczky Zsuzsannáról és a Vigyázó Kastélyról. Programunkat, – amelyen 12 tagunk, 2 kollégánk, és mi,  rákosmenti lámpások vettünk részt, – laza, kötetlen beszélgetés és teázás zárta.

 20161110_18324420161108_142857

A RÁZENE, vagyis a Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete fennállásának 30. jubileumi koncertjét tartotta a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Erre kaptunk meghívót Dely Csabától, az egyik tagunktól, aki a Camerata XVII. Fúvósegyüttes művészeti vezetője.

A műsort Balogh Lázár fanfárszólója nyitotta meg, amit egy rövid programismertetés, és a Zenebarátok Egyesületének bemutatása követett.

A programban mindazok a zenebarátok szerepeltek, akik eddig valaha is felléptek a Camerata XVII.-tel. Így hallhattuk a rákosligeti Örök Diákok Női Énekkart, az Ékszer Balett Tánc Együttest, a Murányi testvéreket, akik népdalokat adtak elő. Majd következett egy kuriózum: a színpadra lépett Horváth Zsolt előadóművész, aki egy manapság már kevéssé ismert zeneszerszámot, a verklit mutatta be, és ezen játszott néhány dalt.

A szünet után a Camerata XVII. fúvósai következtek, és az est fénypontjaként az alpolgármester úr köszöntötte a születésnapját ünneplő zenekart, 3 óriási tüzijátékos tortával. Nagy tapssal köszöntöttük az Egyesület tagjait, akik számos alkalommal szórakoztatták muzsikájukkal a rákosmenti nagyérdemű közönséget. Programunkon 8 tagunk vett részt.

 17ker_rs9117ker_rs92

November második felében az RS 9 Színházba (Rumbach Sebestyén u. 9.) látogattunk el, hogy meghallgassuk Bartolf Zsuzsanna vak népdalénekes produkcióját. Megérkezés után kicsit beszélgettünk Zsuzsával, aki elmondta, hogy pályázat útján nyerte a lehetőséget, hogy ebben a színházban léphessen fel.

Aztán egyszerre félhomályba borult a terem, csak gyertyák világítottak, meleg, barátságos, téli kuckó hangulatot árasztva. Kezdésként szomorú dalok csendültek föl, amelyeket hegedűmuzsika követett, majd az idő előrehaladtával egyre vidámabb, sőt pajzánabb dalok szólaltak meg. Zárásképpen Zsuzsa megénekeltette a nagyérdeműt. Reméljük, hogy a velünk lévő 8 tagunk is élvezte az előadást!

Acsay Péter és Kray Zsuzsa
közösségi civilszervezők