Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Szemléletformálás Gödöllőn

2014. november 17.

Fotó1Fotó2

Október 13-án megtelt a Civil Ház a Waldorf Általános Iskola felső osztályos tanulóival. Bátran kijelenthetjük, hogy az érzékenyítő program nagy hatással volt a gyerekekre, hiszen több, nem mindennapi helyzetben is kipróbálhatták magukat: elsőként vakon vásároltak egy arra kialakított sötét boltban. Ezen felül, látásuk kizárásával azt is megtapasztalták, hogy milyen nehézségekkel küzdenek meg a látássérült emberek nap, mint nap. Végezetül pedig megismerkedhettek a látássérültek életvitelét megkönnyítő segédeszközökkel, majd egy játékos szellemi totó kitöltésével zárták a sort.

Mind a szervezők, mind a nebulók kellemes élményekkel távoztak.

Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete /GÖTLE/