Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Szeptemberi klubprogram – hit és látás

2021. október 8.
Csoportkép a klubtagokkal és Romanek Inka festőművésszel

 

Romanek Inka tapintható festményeinek kiállítása

2021 szeptember 18-án a kistérségi dabasi egyesület (DATLE) szervezésében, Romanek Inka ART-díjas festőművész egyedi festményeiből rendezett tapintható kiállításán vettünk részt, a Dabasi Református Templomban.

Az eseményt megnyitotta Balázs Tünde alpolgármester, valamint a helyi református lelkész is mondott pár gondolatot.

A kiállítás kapcsán maga a festőművész – Romanek Inka – is megosztotta velünk gondolatait, elmondta, mit jelent számára a festészet, és hogy mikor kezdett el komolyabban foglalkozni ezzel a tevékenységgel, mi ihlette.

Az általa készített alkotásokat mi is megcsodálhattuk, megtapinthattuk.

Juhos Róbert az egyik festményt tapintja.

A programot nem csak a festmények, hanem irodalmi műsor is színesítette, amit Rózsa Dezső és barátai szolgáltattak.

Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők