Érdekes témák újszerű tálalásban Újbudán
Általában azt tapasztaljuk, hogy sokan megrettennek attól, ha a siketvakság szóba kerül. Nehezen tudják ugyanis elképzelni, hogy milyen az, amikor valaki egyszerre látássérült és hallássérült. Ezért éreztük fontosnak, hogy legalább egyszer beszélgessünk a siketvakságról, mint jelenségről.
Lenkainé Vajda Viktóriának köszönhetően ez a beszélgetés egy érdekes, interaktív totó formájában kerülhetett elénk, melynek során előre felkínált válaszokból kellett kiválasztanunk a legmegfelelőbbet. A totó megválaszolása közben olyan kérdésekre kaptunk választ, hogy mi a lorm és a taktilis jelnyelv közötti különbség, van-e eltérés a siketvakok és a vakok botja között, vagy egész pontosan mit is jelent a siketvakok számára elérhetővé tenni valamit? A beszélgetés során nyitva maradt az a kérdés, hogy jelenthet-e biztonsági kockázatot a speciális bot használata. Erre majd később vissza fogunk térni, ha lesz rá igény.
Dr. Kiss János a program első felében bemutatta a VGYKE szülősegítő hálózatát, a mentorszülőket. Megtudhattuk miképpen működnek és milyen segítséget kínálnak fel a kerületünkben élő látássérült szülőknek, és a látássérült gyermekeket nevelő szülők számára. Bízunk abban, hogy akiknek Újbudán is segítséget jelenthetnének, de még nem kerültek velük kapcsolatba, azokhoz hamarosan eljutnak. A klub eddig is támogatta a hasonló sorstársi segítő hálózatokat és programokat, így örömmel működünk közre a segítségre vágyók felkutatásában a továbbiakban is, legfőképpen azért, mert a diszkrét, egyenrangú kapcsolatokat kínáló, ingyenesen elérhető segítő szolgáltatásokból óriási hiányt tapasztalunk.
Ezt követően egy érdekes előadást hallhattunk az egészséges étkezésről. Szóba került a hírekből ismert „szalonna-gate” és arról is érdekes információkat tudhattunk meg, hogy vajon a mai vásárló a tömegtermelés eladásra kínált ételei, vagy a „nagymama finom főztjei” közül melyiket venné meg a boltban, ha ugyanannyiért vásárolhatná meg őket. A válasz egyáltalán nem magától értetődő! Azt is megtudtuk, hogy miben segít a nagy dózisú vitaminbevitel és miben nem.
Tekintettel a számos nyitva maradt kérdésre, abban állapodtunk meg, hogy a kérdéskör megérdemel egy újabb alkalmat. E miatt december 1-én egy egészséggel kapcsolatos, tévhitekkel foglalkozó előadással összekötött beszélgetésre várunk sok szeretettel mindenkit, aki szívesen találna választ ezekre a kérdésekre!
Neumann Károly