Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Két különleges program Erzsébetvárosban

2017. december 20.
Az egyik teaházi teremben ülnek a tagok az asztal körül

Tagjainktól nagyon sok pozitív visszajelzé s érkezett a múlt havi programunk és a kihelyezett klubunk helyszínéről. Tetszett nekik a teaház hangulata, az a miliő, amelyben ezen a helyen időt lehet eltölteni, ezért úgy döntöttünk megismételjük a teadélutánt és a teákról beszélgetünk majd a teaházban.

Megérkezésünkkor ismételten nagyon figyelmes volt a személyzet, most egy nagyobb termet, vagyis ahogyan ott nevezik “barlangot” kaptunk lakhelyünkül. Miután elhelyezkedtünk és mindenki választott magának teát, elindítottuk utazásunk a teák világába.

Megtudhattuk, hogy most már nem csak érzésben hanem tényszerűen is, hogy a tea nagyon sokféleképp hat ránk. Van amelyik megnyugtat, másik felpörget. Megtudhattuk, hogy a tea őshazája Kína, még Krisztus előtt fedezték fel és először még csak a gazdagabb néprétegek fogyasztották, majd később eljutott a szegényebbekhez is. Eleinte keserűen fogyasztották, az édesítés pedig csak egy későbbi jelenség.

Megbeszéltük a jelenlévők közül kinek milyen teázási szokásai vannak. Érdekes volt az a megfigyelés a sokféle tea kóstolgatása közben, hogy a különféle teákra másként hat a cukor. A banánost kifejezetten ízletesebbé teszi, míg a vegyes gyümölcsösnek azonban elveszi az ízét.

Az asztalok mellett egy vörös kárpitos teremben ülve iszszuk a teát Az egyik teaházi teremben ülnek a tagok az asztal körül

 

Pár napra rá egy audionarrált színházi előadáson is jártunk. A délutáni előadásra lelkesen gyülekezett népes kis csapatunk a színház aulájában. Ezúttal a Van aki forrón szereti című színdarabot néztük meg. A színdarab két férfiról szólt, akik álláskeresés közben véletlenül megláttak egy maffiózó csoportot és nem szerették volna ha őket is velük azonosítják, ezért inkább beálltak szaxofonosnak és nagybőgősnek egy női zenekarba.

A színház soraiban ülnek a klubtagok

Nagyon sok vicces jelenet volt, kifejezetten hasznos volt a narráció, ugyanis az, hogy nőnek öltöztek a férfiak, sok vicces szituációt hozott magával, amit egyébként nem tudhattunk volna meg. Ezt külön is köszönjük a színháznak, hogy ezzel számunkra is megadták az önfeledt szórakozás lehetőségét!

Jánosi Veronika, Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Köszönjük Erzsébetváros Önkormányzatának a támogatást, mely lehetővé tette ezen két program megvalósítását!