„A kávéház jobb mint otthon” – jelmondat az 1890-es években népszerű mondás volt Pesten. A kávéházak – a színházakhoz hasonlóan – a polgári életmód intézményei voltak, rendszeres látogatásuk hozzátartozott a nagyvárosias létformához. A magyarországi kávéházak azt jelentették idehaza, mint az irodalmi szalonok Párizsban. Írók és művészek találkoztak itt, szerkesztőségek napi munkahelye is volt gyakorta. Kiváló művek születtek a pesti kávéházak atmoszférájában.

Mihály Gyula gyűjteménye sűrítetten mutat be egy letűnt kort, a tárgyak emlékeztetnek rá, hogy valaha voltak kávéházak: az 1830-as években mintegy 40, a XX. század elején már 500, majd a megszűnés előtti fénykorban csaknem 1000. A kávéházi kultúra virágkora a millenniumtól az 1930-as évek végéig tartott, aztán 1945 után már nem voltak kávéházak Magyarországon.

A kiállításon Mohay Orsolya művészettörténész kalauzolt végig bennünket, ami részben akadálymentes volt. A vitrinekben kiállított tárgyakról is sok mindent megtudtunk. Milyen a színük, formájuk, anyaguk, mire használták őket, Melyik kávéház, étterem felirata, emblémája látható rajtuk.

A folyosón meg lehetett tapintani egy asztalt, ami a kispesti New York kávéházból maradt ránk. A Wesselényi utca-Üllői út sarkán működött kávéházból 1934-ben bőrraktár lett. A bejárattal szemben egy asztalon, különböző tárgyakat állítottak ki. Kézről-kézre járt a kakaós, és kávéscsésze, a cigaretta, és hamutartó, a gyufatartó, és a legérdekesebb a virslit forrón tartó dobozka volt.

Kellemes délutánt töltöttünk itt Mohay Orsolyának köszönhetően. Gondolatban mi is egy kávéházban múlattuk az időt, és valljuk: A kávéház jobb mint otthon.

A budapesti kávéházak történetéről itt olvashattok:
http://www.lobu.hu/a-budapesti-kavehazak-tortenete.html

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők