Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Áprilisi klub – Egy újpesti orvos nyomában

2023. március 31.
A képen: hímzett terítőn VGYKE logós sárga bögre, tálkában eper és vajas keksz, a háttérben bimbós nárciszok.

 

Kedves Tagjaink, Kedves Kísérők!

Szeretettel hívunk áprilisi klubnapunkra, melynek vendége Bernolák Béla író-fényképész.

1943. január 12-én kezdődött meg a Don-kanyarban a szovjet áttörés. A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg katonáinak -40 fokos hidegben, nyári hadfelszerelésben, nehéz fegyverzet nélkül kellett megtartaniuk a több, mint 200 kilométeres frontvonalat. A kilátástalan helyzet ellenére napokig védték állásaikat, ám a védvonal végül összeroppant a túlerő nyomásától.

A harcokban és a hosszú visszavonulás alatt 100-120 ezer magyar katona vesztette életét, köztük egy újpesti családorvos, dr Bernolák Béla is. Unokája az ő sorsát kutatva kétszer is járt a Don-kanyarban és a voronyezsi katonai temetőben; ezekről az utakról és a kutatásról mesél majd nekünk. Fényképeiből több kiállítás, illetve egy kisfilm is készült, amit lehetőségünk lesz a klubon megtekinteni.

Várjuk minden kedves tagunkat, családtagjaikat és kísérőiket!

Programunk a Cri Du Chat Baráti Társaság társszervezésében valósul meg.

Időpont: 2023. április 5. 15:00-17:00 óráig

Helyszín: Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház (1042 Budapest, István út 17-19. színházterem)

Facebook-esemény

Murgács Jánosné és Czagány Izabella
Közösségi civilszervezők

Telefon: 06-30/498-9033, 06-70/387-5261

Email: ujpest.szervezo@vgyke.com