Ez év őszén nagy érdeklődés mellett tartott az Egyesületünk a korai fejlesztésről szakmai fórumokat és szülőknek szóló klubokat. Az alábbi bejegyzésben a Rákosmente TV tudósításait nézhetik meg a honlap olvasói, mely a XVII. kerületi rendezvényekről adtak hírt.
Continue reading...
A VGYKE – “Családi erőforrások” projektjének keretében sok szeretettel meghívja a látássérült gyerekeket és szüleiket a Fővárosi Nagycirkuszban tartandó családi napra, melynek részeként ingyenesen megtekinthetik a Dima karácsonya című előadást, audionarrált formában.
Continue reading...
Idén hetedik alkalommal rendezték meg a lampionos felvonulást Kispesten, melyen mi is részt vettünk. A lampionos felvonulás a Templom tér díszkivilágításának ünnepélyes felkapcsolásával kezdődött 17 órakor.
Continue reading...
Az Újbudán működő Lámpás Klub decemberi klubnapján, az Ügyfélszolgálat kitelepülése mellett a VGYKE összes szolgáltatása is be fog mutatkozni és egy bemutatót is fog tartani.
Continue reading...
Az Egyesületünk számára kiemelt fontossággal bír azoknak az embereknek a támogatása, akik a munkájuk végzése közben találkoznak látássérültekkel. Több rendezvényen kifejezetten azért veszünk részt, hogy szabadon lehessen kérdéseket feltenni és eloszlassuk a segítségnyújtással kapcsolatos kétségeket.
Continue reading...
A XVIII. kerületi Lámpás Klub tagjai megkapták azt a lehetőséget, hogy egy kifejezetten nekik előkészített tárlatvezetésen vehessenek részt a kerület helytörténeti gyűjteményében. Erről az eseményről érkezett egy érdekes beszámoló.
Continue reading...
Kedves Vásárlóink! A VGYKE elnöksége úgy határozott, hogy a VGYKE tagok részére a Láthatárboltban folyamatosan 10% vásárlási kedvezményt biztosít a nagyítók és a beszélő eszközök körére.
Continue reading...
A rákosmenti Lámpás Klub decemberben új helyszínen tartja a klubdélutánokat, mely helyszínt egy nagyon izgalmas programmal avatnak majd fel.
Continue reading...
Elérkeztünk utunk végére, ám valaminek a kezdetéhez is. Fél éves projektünk utolsó előtti állomása volt a november 30-án megtartott záró rendezvény. Meghívottaink közül számos szakember készült érdekfeszítő előadásokkal, amiket kiemelt figyelemmel követtünk végig, megtelt a nézőtér több, mint 100 fő részvételével.
Continue reading...
Nagyon örülünk annak, hogy lassan minden hónapra jut egy klubszülinap. Ezúttal a harmadik kerületben került rá sor, szép és finom tortával, valamint orgonahangversennyel.
Continue reading...
Miskolczi Emese (1975) Párizsban élő fotó- és videóművész, aki az utóbbi években sajátos mozgóképes zsánert fejlesztett ki. Egyazon szociokulturális körbe tartozó csoportok tagjairól videó portrékat rögzít, amint elmondanak egy rájuk jellemző rövid mondatot.
Continue reading...
A kispesti Lámpás Klub novemberi klubdélutánján kutyasimogatós klubnappá alakult át. E mellett több vendég és az Ügyfélszolgálat is ellátogatott hozzájuk.
Continue reading...