A Klebelsberg Kultúrkúria akadálymentesen látogatható színházi előadást ajánl, amely – a történet érintettsége miatt- a látássérültek érdeklődését is felkeltheti. A Pillangók szabadok című darab a Thália Színház produkciója.
Az újbudai Lámpás Klub elindulásakor már terveztük, hogy egyszer egy vidám hangulatú színházi délutánt szervezünk, ami 2015. november 12-én -az Újbuda Önkormányzat támogatásával- nagy örömünkre meg is valósult!
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a VGYKE karácsonyi rendezvényére, ahol ünnepi ebéddel, forralt borral és sok meglepetéssel, apró ajándékokkal várjuk!
A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete fogyatékossággal élő emberek számára támogatott lakhatást biztosító férőhelyeket hozott létre. Az intézmény rendelkezik jogerős működési engedéllyel, így jogszerűen fogadhat lakókat az ország bármely területéről.
2015. november 18-án kulisszabejárást szerveztünk az Operába, amely számos érdeklődőt vonzott. Csatlakoztak hozzánk más kerületekből is, összesen 20-an vettünk részt a programon.
Hosszas előkészület után, december 4-én délután rendezték meg a XV. kerületi látássérültek első klubnapját – a megalakítandó XV. kerületi Látássérültek Klubját – Újpalotán, az akadálymentesített Nyitott Ajtó Együttműködési Iroda helyiségében.
Együttműködési megállapodást kötött december 3-án, a fogyatékossággal élők nemzetközi napján a Szerencsejáték Zrt., a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Spanyol Vakok Nemzeti Szövetsége (ONCE). Egyesületünk vezetői, munkatársai is képviseltették magukat az eseményen, körülbelül 20 fő volt jelen.
Az új licencek és frissítések – melyek összértéke 87 millió forint – nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a vak és gyengénlátó emberek számára a tanulásban és a munkavállalásban – közölte az “Informatika a látássérültekért” Alapítvány (Infoalap) pénteken az MTI-vel.
A tavalyi és a tavaly előtti évhez hasonlóan idén is megrendezik a LÁSS jótékonysági MikuLÁSS futását, ahová most is szeretettel várják a kedves érdeklődőket!