Az Auchan harmadik alkalommal nyerte el az év Fogyatékosság-barát Munkahelye címet, a kollégáknak érzékenyítő programokat szerveznek, siketeket alkalmaznak, jelnyelvet tanítanak munkavállalóiknak, man-GO programjukkal pedig a pályakezdőknek kedveznek.
Új tisztségviselőket választott a szervezet irányítására és ellenőrzésére a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége pénteki tisztújító küldöttközgyűlésén. A Szövetség eddigi elnöke, Hegedüs Lajos, aki három cikluson, tizennyolc éven át vezette a MEOSZ-t, nem indult a tisztségért.
Kedves Vásárlóink!
Májusban is folytatódnak az akciók, aktuális kínálatunkat hírlevelünkben és itt, a honlapon adjuk közszemlére. Válogassanak kedvükre!
Sok szeretettel meghívunk Benneteket a Mozdulj! Közhasznú Egyesület által szervezett Művészeti Gálaestre! Ezt a programot az esélyegyenlőség napjának tiszteletére szervezzük, ahol különleges művészi produkciókat láthat a közönség. A tavalyi Paraszupersztár döntősei lépnek fel hírességeinkkel egy színpadon.
Nagyon sok fogyatékos ember is szeretné kipróbálni álmai munkáját, ha erre lehetőség adódik. Hiszen a mindennapokban gyakran nagyon is meg kell küzdeniük egy-egy munkahelyért, ahol nem is biztos, hogy képzettségüknek megfelelően tudnak elhelyezkedni. A „Neked munka, nekem álom” kezdeményezés eredetileg Írországból indult, de talán gyökeret verhet több európai országban is, köztük Magyarországon. Ennek a napnak a lényege, hogy bár csak egy napra, de összehozza a fogyatékos embereket álmaik munkáltatójával.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete szeretettel meghívja Önt a Látássérült(ként) Gyermeket Nevelők Mentorszülő Hálózatának tapasztalatcserélő workshopjára!
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete szervezésében lezajlott a Látássérült(ként) Gyermeket Nevelők Mentorszülő Hálózatának tapasztalatcserélő workshopja.
Egyesületünk a főváros valamennyi polgármesteri hivatalát felkereste az utóbbi időszakban azzal a nem titkolt szándékkal, hogy újabb partnerek és támogatók közreműködésével tovább fejlődhessünk! Célunk, hogy minél több vak, aliglátó és gyengénlátó személlyel vehessük fel a kapcsolatot, támaszt és kapaszkodót nyújtva számukra.
Anyák napja alkalmából a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének stúdiójában hangoskönyv készült, önkéntes felolvasók közreműködésével és Dankó Pál egyesületi munkatárs szakmai irányításával.
Az áprilisi közgyűlésen górcső alá vettük tavaly sikereinket, eredményeinket is. Szó esett többek között a FESZT-ben való munkánkról, a Közösség Lámpásainak programjairól, az érzékenyítő csoport tevékenységéről, az ügyfélszolgálatról és a masszázs szolgáltatásról.
“Egy verőfényes napsütéses délelőttön Újpest-Központból indult útnak nevetgélő kis csapatunk a kiszemelt célpont felé. A buszról leszállva kirándulós hangulatba kerületnk mindannyian. A kis erdő fáinak ágai közül ránk világító napsugár fehér botokról vissza verődő fénye messze láthatóvá tette a jókedvű társaságot.”
2015. április 21-én a Vodafone székházában nagyszabású sajtótájékoztató keretében került bemutatásra a Lapról Hangra Felolvasóknak androidos alkalmazás. Az applikáció azzal a céllal lett kifejlesztve, hogy kompakt, hordozható eszközt biztosítson az önkéntesek számára, akik így bárhol, bármikor felolvashatnak cikkeket anélkül, hogy ehhez külön telepített hangrögzítő programmal ellátott számítógép közelében kellene tartózkodniuk.