2025. március 26.
Tagjainkkal együtt ellátogattunk a Tűzoltó Múzeumba, ahol megpróbáltuk megfejteni a vörös kakas titkát. Ez egy interaktív játék volt, ahol a feladatok egy részét Braille-írással is megadták.
Végül miután megfejtettük a játékot, hallottunk egy rövid előadást Széchenyi Ödönről, aki Magyarországon és Törökországban megszervezte az önkéntes, majd hivatásos tűzoltóságot, és ő volt az egyetlen, aki a pasai címe mellett megtarthatta a keresztény hitét is.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
közösségi civilszervezők
2025-03-25-én tartotta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) online szakmai napját, melyen egyesületünket Lakatos Melitta és Németh Róbert képviselte.
Az MVGYOSZ elnöke, Dr. Nagy Sándor köszöntőjét követően Csordás Zoltán a weboldalak és alkalmazások akadálymentesítéséről, valamint Ócsvári Áron az MVGYOSZ tagnyilvántartó rendszerének fejlesztéseiről tartott előadást.
A szakmai nap első szakaszában szóba került a DÁP, amivel hivatalos ügyeket intézhetünk mobileszköz segítségével, illetve a Set Top Box kezelése, audionarráció elérése. Ebben a szakaszban még a weboldalak akadálymentesítéséről volt szó. Milyen kritériumoknak kell megfelelni egy weboldalnak, hogy akadálymentesnek tekinthessük, illetve milyen lehetőségek vannak a weboldalak akadálymentesítésére, pl: kontrasztos betűk.
A szakmai nap második felében a tagnyilvántartó rendszerben várható változásokat ismertette velünk Ócsvári Áron. Ezeket a változásokat osztott képernyőn be is mutatta a résztvevők számára.
Nagyon tartalmas és informatív volt számunkra ez a szakmai nap, sok új dologgal bővültek ismereteink, melyeket a munkánk során jól fogunk tudni hasznosítani, és így még színvonalasabb szolgáltatásokat tudunk nyújtani a tagság részére.
Lakatos Melitta és Németh Róbert
A kép forrása: toms.com
Időpont: 2025.04.14.
Helyszín: 1141 Budapest, Szugló u.81. 1. emelet
Kapcsolattartó: Katona Zsuzsanna
Elérhetőség: 06703833611
Az Elit Ortopéd Cipőgyártó érkezik hozzánk, mely 100%-ban magyar vállalkozás. Széles modell és színválasztékban készít ortopéd és kényelmi cipőket.
A cipő gyártásának egyik legfontosabb eleme a méretvétel, amely 3D lábszkennerrel és kézi körrajzzal végzett vizsgálattal történik, teljesen az egyén lábára formálva készítik el a megfelelő lábbelit.
Ide kattintva látják a cég termékeit.
A helyszínen a mintacipőket is meglehet nézni, ezzel könnyebben kitudják választani a megfelelő lábbelit.
Felhívjuk a jelentkezni szándékozók figyelmét arra, hogy a személyes okmányok bemutatása elengedhetetlen, és kérem, hozzák magukkal a rendelési napon.
További információkért kérem keressék bizalommal a kapcsolattartót!
Mozgásszervi panaszokkal és orvosi vizsgálat alapján indokolt, valamint érvényes tajszámmal rendelkező megrendelőknek Szeretettel várjuk jelentkezésüket!
Tisztelt Tagtársunk, Kedves Olvasónk!
Felhívjuk figyelmét, hogy a holnapi napon (április 4.) Láthatár Segédeszköz Boltunk és ügyfélszolgálati irodánk 8:00 és 13:00 között tart nyitva. Kérjük, látogatását ennek megfelelően tervezze!
Megértését köszönjük!
VGYKE
2025. március 22.
Hangszínház, egy rég elfeledett műfaj, mely újraéledt hamvaiból Rák Kati művésznő és kollégái által.
Már több előadáson voltunk jelen, a mostani különösen szívbemarkoló volt, március idusán, hisz az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztek az előadók, és a nézők is.
Hogyan fordul semlegességből tevékeny résztvevővé egy pápai káplán, akinek unokahúgát egyáltalán nem érdeklik az események, de leendő férjét annál inkább?
Hogy éli meg a család a forradalmat, hogyan ívelnek felfelé az események, és hogyan fojtják el hamvában a magyarok szabadságvágyát?
Mindent megtudhattunk ebből a különlegesen érdekes és múltidéző előadásból.
A program végén tagjainkkal és Rák Kati művésznővel közös fotó készült.
Szalainé Tündi
közösségi civilszervező
Ebben az évben 200 éves a vakok oktatása és a Braille-írás. Ebből az alkalomból az online klubon egy előadás hangzott el Louis Braille életéről és Oskar Pichtről, aki a Braille-írógépet megalkotta. A videó itt tekinthető meg.
Acsay Péter
közösségi civilszervező
2025.03.21.
Márciusi programunknak a Csili Művelődési Központ adott otthont, ugyanis részt vettünk Hadházi László önálló estjén.
Az előadás hatalmas élmény volt, Hadházi Lászlóban most sem lehetett csalódni, mint mindig, ezúttal is mosolyt csalt mindenki arcára.
Szuper estét töltöttünk el együtt.
Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező
2025.03.21.
Márciusi online klubunk alkalmával Kőbánya rövid történetéről és a Helytörténeti Gyűjteményről hallhattak az érdeklődők. Elhangzott például, hogy sertéstenyésztés és szőlőtermesztés volt a terület jellemzője virágkorában, a XIX. században. A Helytörténeti Gyűjteményről megtudhatták, hogy a helyi lakosok tárgyai adták alapját.
Az online klub itt tekinthető meg.
Jánosi Veronika
közösségi civilszervező
Lényegében egy interaktív időutazáson vehettek részt azok, akik március 21-én ellátogattak velünk a Józsefvárosi Lámpás Klub programjára. A Budapesti Retro Élményközpont kiállításán ugyanis a XX. század 60-as, 70-es és 80-as éveinek mára már ikonikussá vállt tárgyaiból láthattunk egy minden igényt kielégítő hatalmas tematikus kiállítást. A kiállítás minden korosztály számára ajánlható. Azon idősebb látogatók számára, akik akár már fiatal felnőttként is részesei voltak ennek a korszaknak, valóságos emlékcunamit okozhat a sok régi tárgy, az élethűen berendezett panellakás, a régi újságcikkek látványa. Ők akár saját emlékeikkel is kiegészített élménybeszámolókat is tarthatnak akár gyermekeik, vagy unokáik számára, akik csak részben, vagy egyáltalán nem éltek a XX. század utolsó harmadában.
A mi kis csoportunk 10 főből állt. Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy még azok számára is, akik csak a 80-as években voltak gyerekek, mennyi emlék fűződik ehhez a korszakhoz. Nekünk, látássérültek számára különösen fontos volt a professzionálisan megvalósított tárlatvezetés, mely saját benyomásainkkal kiegészítve egy igazán felejthetetlen élménnyel gazdagított bennünket. Számunkra különösen sokat jelentett, hogy felülhettünk régi motorkerékpárra, beülhettünk egy korabeli rendőrautóba, bejárhattunk egy élethűen berendezett korabeli panellakást, és megtapinthattuk azon berendezési tárgyakat, melyeket akár személyes élményeink alapján is ismerhettünk.
Azok számára, akik nem tudtak részt venni ezen a programon, Balázs Zsanett interjúi adnak majd némi betekintést. Ezek az interjúk egyesületünk Youtube-csatornáján lesznek majd elérhetőek.
Mindenkinek köszönöm, aki jelenlétével megtisztelte programunkat!
A program Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.
Nagy László
közösségi civilszervező
A kép forrása: argosinn.com
Tisztelt Tagjaink és Olvasóink!
Ezúton értesítjük Önöket, hogy Egyesületünk Szugló utcai irodája 2025. április 1-jén zárva tart. Kérjük, látogatásaikat ennek megfelelően tervezzék! Szíves megértésüket előre is köszönjük.
Masszázs szolgáltatásunk és a Louis Braille Támogató Szolgálat továbbra is elérhetők telefonon, illetve külső helyszíneken előzetes időpont egyeztetés alapján.
Szeretettel várjuk Önöket ismét április 2-től! További információért forduljanak hozzánk bizalommal a megszokott elérhetőségeinken!
Köszönettel:
Az Egyesület Csapata
2025.03.21.
Márciusi klubnapunkon kötetlen beszélgetés keretében elevenítettük fel az idei első negyedévben velünk történt dolgokat. Ezt követően közösen megterveztük a következő hónapok programjait. Tagjaink részéről nagy igény mutatkozott a Madame Tussauds Kiállítás megtekintésére, így terveink szerint április végén megtekintjük. Akik pedig velünk voltak a március 18-i múzeumlátogatáson, melynek keretében a Szépművészeti Múzeum Munkácsy Mihály festményeiből nyílt időszaki kiállítását tekintettük meg, remekül érezték magukat, és örömmel meséltek élményeikről.
Havi klubunkkal egyidőben több rendezvény is zajlott a Békásmegyeri Közösségi Házban, így klubnapunk számára ezúttal a Ház színháztermében nyílt lehetőség.
További fontos információkat és képeket klubnapjainkról és programjainkról a VGYKE III. kerületi Lámpás Klubja Facebook-oldalán talál.
Ruzsa Viktor
közösségi civilszervező