Az óbudai lámpások a játékok világában

Ki nem szeretett játszani gyerekkorában? Vagy már felnőttként is, ki ne szeretne játszani? – Legfeljebb már másfajta, inkább társas játékkal, vagy egyéb, közösségi játékokkal? Minden játék egyfajta készségfejlesztő eszköz is. A gyereknek tapasztalatszerzést, felnőttnek pedig közösségi élményt jelent. De vajon tudjuk-e, hogy régen milyen játékokkal játszottak? Mely játékok voltak szüleink, nagyszüleink kedvencei? – Erre kaphat választ, aki ellátogat az Óbudai Múzeum „Játék a városban” című kiállítására, ahogy tettük ezt az Óbudai Lámpás Klub tagjaival januári programunk keretében.
Az Óbudai Múzeum „Játék a városban” című kiállítása izgalmas utazásra invitálja a látogatókat a városi játékok világába. A tárlat bemutatja, hogyan formálták a városi terek, utcák és közösségek a gyermekek játékszokásait a múlt századokban egészen napjainkig. A kiállításon számos klasszikus játék – például a gumizás, az ugróiskola, a golyózás vagy a csúzlizás – eredetét és fejlődését ismerhetjük meg. Ezek a játékok gyakran a kreativitásra és az egyszerűségre épültek: az ugróiskola már az ókori Rómában is népszerű volt, a golyózás pedig több évszázados múltra tekint vissza Európában. A gumizás a 20. század közepén vált elterjedtté, főként lányok körében. Mindegyik játéknak megvan a maga története, amely tükrözi a korszak társadalmi és kulturális változásait, miközben a közös játék örömét és a közösségi élmény fontosságát hangsúlyozzák. A „Játék a városban” című kiállításon – ahogy segítőnk, Kovács Olívia elmondta – a múzeum 6000 darabos gyűjteményéből mintegy 1200 darabot mutatnak be a látogatóknak.
Eredetileg tematikus tárlatvezetést szerettünk volna, vagyis egy olyan tárlatvezetőt kaptunk volna, aki kimondottan a játékok történetéről is tudott volna mesélni, azonban a Múzeum erre szakosodott munkatársa betegsége miatt nem tudta vállalni a tárlatvezetést. Ekkor támadt az az ötletünk, hogy szavazásra bocsájtjuk a programra jelentkezett klubtagok körében, hogy látogassunk-e el magunk a kiállításra, vagy menjünk el majd egy másik alkalommal, amikor a Múzeum pótolni tudja a tematikus tárlatvezetést. Tagjaink úgy döntöttek, hogy így is érdemes lenne meglátogatni a kiállítást. Így január 27-én, egy derűs, verőfényes napsütéses kedd délutánon ellátogattunk a Múzeumba. Végül a Múzeum egy másik munkatársa, Kovács Olívia volt segítségünkre, aki szintén nagyon sokat mesélt a kiállított játékokról, régi mesekönyvekről, a hölgyek egykori nagy kedvenceiről, például a Barbie-babákról, vagy a fiúk egykori nagy szenvedélyéről, a Matchbox-okról. A bő másfél órás sétát követően is velünk maradt még, miután többen úgy döntöttünk, hogy a Múzeum földszintjén lévő, óbudai helytörténeti kiállítást is megtekintjük. Ott is nagyon sok segítséget kaptunk tőle. A program résztvevői mindannyian rendelkeznek kis mértékű látásmaradvánnyal, így mindannyian élveztük a nagy méretű házak, hajók látványát, mivel Óbuda helytörténetében különösen fontos szerepet kapott a közel két és fél évszázadon át tartó hajógyártás. A kiállított tárgyak szinte száz százaléka vitrinben van, és annak ellenére, hogy nem tudtuk kezünkbe venni a kiállított tárgyakat, így is élvezetes volt számunkra. A kiállítás élvezetét fokozta az a hihetetlen empátia, figyelmesség, segítségnyújtás, amelyben a Múzeum valamennyi munkatársa részesített minket. Ezt meg is köszöntük azzal, hogy írtunk pár kedves sort a Múzeum vendégkönyvébe. Örömünkre szolgált, hogy a résztvevők között volt két teljesen éplátó hölgy, akik szintén sokat segítettek nekünk.
Jószívvel ajánlom Hírlevelünk minden kedves Olvasójának, hogy látogasson el az Óbudai Múzeumba, amely alig 2 perc sétára található a H5 HÉV és az 1-es villamos Szentlélek téri megállójától.
A programról képeket a Közösség Lámpásai – Óbudai Látássérültek Klubja Facebook-oldalán találnak.
Ruzsa Viktor
közösségi civilszervező