Az Európai Vakok Szövetsége (EBU) közzétette a látássérültek és nyomtatott szöveget használni képtelen személyek megjelent művekhez való hozzáférésének megkönnyítéséről szóló Marrákesi Szerződés végrehajtása ügyében született módosítási javaslatokkal kapcsolatos állásfoglalását.
Kolléganőnk, S. Tóth Erika, aki tavaly május óta audionarrátorként is tevékenykedik, a VGYKE és a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület közti együttműködés keretében akadálymentesít színházi előadásokat – egyelőre mesejátékokat – látássérültek számára. A soron következő színdarab egy a népmesék legendáriumából jól ismert történet, Mátyás király és a cinkotai kántor címmel. Rendező: Koltai Judit. Részleteket az előnarrációból és a hangosmeghívóból tudhatnak meg a kedves érdeklődők, az alábbi linkeken.
A látássérültek életének a javításáért adható egyik legnagyobb elismerés, a Louis Braille-díj. Az ez évi díjazott szervezet az Apple lett, mely cég kiemelt helyen kezeli a mindenki által használható eszközök fejlesztését.
Kispestre települt ki az Infoalap és az előadás mellett egy nagyon látványos bemutatót is tartottak. A bemutató különlegessége az volt, hogy mindenféle látássérülésre készített eszközt ki lehetett próbálni.
Nem csupán gyerekeknek érdemes megnézni a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület által készített, látássérültek és hallássérültek számára is akadálymentesített zenés mesejátékát. A történelmi kalandozásra hívó előadás akadálymentessé tétele, a VGYKE – Audionarráció közreműködésével valósul meg.
Az ELTE Fogyatékosügyi Központja 2017. január 27-én Nyílt Napot rendez, melyre várják az egyetem iránt érdeklődő speciális szükségletű és speciális nevelési igényű középiskolásokat, szüleiket és tanáraikat. A programon bemutatják az egyetemen belül működtetett rendszert, mely az ilyen hallgatókat hívatott segíteni.
Az ART Cinema + Café biztosít helyszínt egy újabb narrált és jelelt vetítésnek. A vetítés során a Derült égből apu című filmet ismerhetik meg a programra ellátogatók.
A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsának (FESZT) kezdeményezésére egy megbeszélésre került sor a Miniszterelnökséggel, ahol fogyatékos emberek igényeinek az érvényre juttatása volt a napirendi pont. A FESZT szükségesnek tartja, hogy a közbeszerzéseknél ne lehessen megkerülni a fogyatékos emberek szükségleteit.
Eldöntheti-e szabadon egy mozgássérült azt, hogy milyen kerekesszéket használjon? Ezzel kapcsolatos beadvánnyal kapcsolatos állásfoglalást adott ki az ombudsman.
Minden gyalogosan közlekedő tapasztalhatta az elmúlt hetekben, hogy Budapesten sok járdát jégpáncél borít, mely helyzet mindenkinek nehezebbé teszi a közlekedést. Több szerkesztőség újságírói próbálták kideríteni, hogy mi az oka a hetek óta tartó állapotnak, ezekből olvasható most egy tömör, de informatív összefoglaló.
A napokban a BLITAB nevű cég bemutatta a vakoknak szánt tabletjének a végső, eladásra szánt változatát. Az eszköz minden tulajdonságában a vak felhasználók speciális igényeihez alkalmazkodik.