A Pilisi Parkerdő Zrt. a hűvösvölgyi Nagy-réten mutatta be szeptember 11-én a felújított akadálymentesített tanösvényét. Az eseményen ott volt Puskás Antal látássérült túrázó is, aki jelenleg az Országos Kéktúrát teljesíti, és pont aznap érkezett Budapestre.
Örömmel értesítjük Önöket, hogy a VGYKE új szolgáltatással áll tagjai és az érdeklődők rendelkezésére. A közgyűlésen megfogalmazódott az igény, hogy a számítógéppel nem rendelkező tagjainknak nagy segítség lenne, ha a hírlevelet, illetve az egyéb információkat emberi hangon felolvasva, telefonon keresztül tudnák meghallgatni.
Kissároslaki István tervezett egy környezetbarát autót a kerekesszékeseknek, de nem tudott megjelenni a piacon. Egy amerikai ügyvéd viszont pár éve betársult, és most meghódítják az amerikai elektromosautó-piacot. Még Barack Obama is rajong a mini autóért.
Július 22.-én a Kelenvölgyi Közösségi Házban a VGYKE kerületi klubja találkozót szervezett, ahol az akadállyal élők néhány képviselője és a közlekedéssel foglalkozó szakemberek cserélhették ki a gondolataikat. Az alábbi beszámoló egy kísérletet tesz visszaadni valamit abból, ami a találkozón elhangzott.
A fogyatékkal élők integrációjának egyik legfontosabb feltétele az informatikai írástudás. Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán ez év szeptemberében ismét térítésmentes felkészítő tanfolyamokat szerveznek látássérültek részére.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a TÁMOP-5.3.8.A2-13/1-2013-0008 számú projekt keretén belül indított képzést megváltozott munkaképességű munkavállalók számára Tatabányán.
Egy vállalkozás, amely úgy áll bele a piaci versenybe, hogy abból az adottságából kovácsol előnyt, ami első ránézésre sokak szerint akár a létét is megkérdőjelezhetné. Amely úgy nyereséges működésének gyakorlatilag első percétől kezdve, hogy éppenséggel a tartós üzleti sikertelenséget sem lehetne feltétlenül kudarcként értelmezni. Amely veszteségével sokkal többet veszítene az elmaradt profitnál, de amely számára mégsem a pozitív pénzügyi eredmény a legfontosabb. A szekszárdi Ízlelő étterem szinte kizárólag fogyatékosokkal működik olyan sikerrel, hogy már franchise hálózatban gondolkodnak.
Boltunk mindig újabb akciókkal igyekszik a visszajáró és az új vásárlók kedvében járni. A segédeszközök mellett konyhai eszközökkel és játékokkal is találkozhatnak. Forgalomban lévő termékeink felhozatala színes, a bolt honlapja pedig hamarosan új köntösbe bújik.
“Szerencsés vagyok, hogy ide kerültem. Kevesen mondhatják el magukról, hogy a munkájuk szerelem volt első tapasztalásra. Még kevesebben, hogy valami olyanban leltek új hivatást, ami majdhogynem teljesen eltér az eredeti pályájuktól.” Susovich Erika beszámolója első tapasztalatairól érzékenyítőként.