Immár hagyomány, hogy a rákosmenti majálist a kerület népszerű kirándulóhelyén, a Népkertben rendezi az önkormányzat. Mi, lámpások érzékenyítő programmal készültünk.
Aki ellátogatott a sátrunkba, megismerkedhetett a Braille-írás rejtelmeivel, és hallhatott részleteket a Bogyó és Babócából és Boribon meséiből is. A gyerekek és felnőttek kipróbálhatták szemtakaróval a párosító játékokat, és kitalálhatták, hogy milyen illatokat rejtettünk a tégelyeinkbe.
Nagy örömünkre sok tagunk is meglátogatott bennünket.
Édesanyák és gyermekek voltak a téma fókuszában az áprilisi józsefvárosi online klubon
2024. április 30.
Májusban – tudjuk jól – több olyan jeles nap is van, ami indokolttá teheti, hogy fókuszáljunk most az édesanyákra és a gyermekekre, ekképpen előre tekintve így az időben, április utolsó napján.
Online klubunk egyik része egy pár perces videóvolt, másik része pedig egy linkgyűjtemény pár mondatos kiegészítésekkel. Kute Blackson:A csoda te magad vagy c. írását, zenei aláfestéssel, egy hangfájlban, a klubvezető felolvasásában, szintén megkapták tagjaink ebben az anyagban, mint ahogyan az aktuális, a Józsefvárosi Önkormányzat híreit, illetve egy, az egyesületünkhöz érkezett felhívást is, melyben kérik látássérült emberek segítségét egy kutatáshoz.
Az áprilisi online klubunk videója egy szignállal indul. Ezután Horváthné Dunaveczki Leona, a klubvezető bevezeti a témát saját életével kapcsolatosan. Szóba kerül még az anyák napja és a gyereknap mellett az anyák nélkül nevelkedők napja is, mely az anyáknapja utáni hétfőn van. Bátorítja a nézőket, hallgatókat, hogy írják meg ők is gondolataikat a témákhoz kapcsolódva.
Ezután egy dal hangzik el, mely megjelent 2021-ben, az első Élethang pályázat keretében, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete gondozásában. Ehhez akkor bárki hozzáférhetett, ingyen letölthette a látássérült énekes előadók pályanyertes felvételeit. A választás azért erre a dalra esett, mert egy olyan édesanya álmodozását jeleníti meg a szöveg, aki éppen a gyermekét várja. A szám eredeti előadója és címe: Kamilka és a Pesti Sikk,Kicsi manó. A felvételen Horváthné Dunaveczki Leona adja elő. Az említett egyesület weboldala
A klub másik része, mely emailben érkezett a tagokhoz, a csatolt, fent már említett hangfájl mellett egy Word dokumentumot is tartalmazott. Ez egy olyan linkgyűjtemény volt, melyet pár mondatos ajánlással együtt állított össze a klubvezető. A Facebook követőink, illetve mások sem maradtak le az anyagról teljesen, a linkek listája folyamatosan elérhető az alábbi hivatkozásra kattintva, a videó egy kommentjében.
Ajánlunk ott:
egy korábbi online klubot, ahol már januárban előkerült a gyermekvállalás témája,
egy gyönyörű anyák napi verset,
egy nagyon motiváló, édesanyáról szóló könyvet,
érdekes előadásokat (megváltozott szülői szerepekről, s a gyémántról),
április hónapban megjelent, a látássérült emberek boldogulásával kapcsolatos hasznos videókat (informatika témájú videók, a Visus light, a nagybetűs életkertészkedésről szóló részét),
szórakoztató videókat (a 2. Élethang pályázat dalait, rádiókabaré felvételeket),
Áprilisi klubnapunkon a majális és az Anyák napja történetéről beszélgettünk.
Felolvasásra került 2 írás a majálissal kapcsolatban és az Anyák napjának történetéről is. Tagjainkkal felelevenítettünk néhány gyerekkori emléket, a felvonulást, illetve, hogy akkor még kisdobosként, vagy úttörőként miként vettünk részt egy-egy ilyen majálison, vagy éppen a Hősök terén milyen látványos műsorokkal készültek abban az időben.
Beszámoló kitelepülésről, avagy „Kutyajó Piknik” Ferencvárosban
2024. április 28-án a Civitas Egyesület szervezésében egyesületünk is részt vett a „Kutyajó Piknik” elnevezésű rendezvényen. A fő cél a felelős kutyatartásra való felhívás volt, mely kutyások és nem kutyások békés egymás mellett élését hivatott elősegíteni Ferencvárosban.
A programon kutyaszépségverseny rendezésére is sor került, melyen egyesületünk két vakvezető kutyája vett részt, és megosztott első helyet kapott.
Tanai Csaba a vakvezető kutyák munkáját mutatta be, mire kell figyelni velük kapcsolatban, a találkozáskor, a mindennapi életben.
Az egyesület sátránál az érdeklődők megismerhették egyesületünk munkáját, a vakvezető kutyák kiképzésének útját a gazdáig kerülésig, a látássérüléssel kapcsolatban is tájékoztatást kaphattak. Egyesületünk alelnöke, Mészáros Ágnes adekvát válaszokat adott bármilyen kérdésre, valamint egyesületünk munkáját bemutató szórólapok osztására is sor került.
Online bejelentkezés történt az eseményről, amely itt tekinthető meg.
Kik azok a csodálatos vakvezető kutyák?!!
2024. 04. 25.
II. kerületi és hegyvidéki áprilisi online klub alkalmunkon arról kaphattunk bővebb információt, hogy április 27-e a vakvezető kutyák világnapja. Idén már 30. alkalommal köszönthetjük őket ennek apropóján.
Egyesületünkben dolgozó kollégáink kutyáit is köszöntöttük, valamint az összes vakvezető kutyát a világon egyaránt.
Megtudhattuk, hogy egy vakvezető kutya hogyan segíti a közlekedésben a gazdáját, mire van szüksége, és ezt hogyan biztosíthatjuk neki a legmegfelelőbben. Szó volt arról is, hogy mire nem képesek a vakvezető kutyák, például: felismerni a jelzőlámpák színét, elolvasni a járművek számát.
Végül pedig hasznos tanácsokat kaptak a látó emberek arra vonatkozóan, hogy hogyan tudnak a leghatékonyabban segíteni a közlekedésben a vakvezető kutyával közlekedő látássérülteknek.
Az online klubnap a kerületek Facebook-oldalain, az alábbiakban hallgatható meg: II. kerület Hegyvidék
Április 24-én megtartottuk klubnapunkat. Ez alkalommal a látássérült emberek hétköznapi tevékenységei (pl. háztartási munkák végzése, tanulás, pénz kezelése, közös szabadidős tevékenységek, stb) során felmerülő nehézségekről és azok megoldásairól beszélgettünk.
Segítségünkre volt a VGYKE„Zéró látás, színes hétköznapok” című videósorozatának néhány epizódja, melyeket projektorral kivetítve közösen megnéztünk, majd megbeszéltük a látottakat, hallottakat. Igazán remek kis kerekasztal beszélgetés kerekedett minden epizód után, hasznos tanácsok, tapasztalatok és vicces történetek is elhangzottak.
A videósorozat megálmodóját, Horváthné Dunaveczki Leonát telefonon keresztül interjúvoltuk meg arról, hogyan születtek meg az egyes epizódok, kik voltak a munkálatok résztvevői, és természetesen hallhattunk néhány szót a jövőbeni tervekről is.
Egy igazán hasznos, jó hangulatban telt délutánt töltöttünk együtt.
Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.
Aquincum – A római sas árnyékában
2024. április 24.
Áprilisi programunkon az Aquincumi múzeumba látogattunk, ahol a „Római sas árnyékában” című állandó kiállítást tekintettük meg tagjainkkal.
Aquincum egykor a Római Birodalom határvárosa volt, ebből adódott kiemelkedő katonai szerepe is. Az ókori római fegyverzet, katonai ruházat és a katonaság életmódja mellett békeidőben végzett tevékenységét is bemutatja. Az ókor rettegett harcosainak ruhatárát is megismerhettük, és kipróbálhattunk korabeli társasjátékokat is. A korabeli katonaság tagjai rendőri feladatokat is elláttak és biztonsági szolgálatot teljesítettek, de ha szükség volt rá, akkor olyan fizikai munkákban is részt vettek, mint például az úthálózat kiépítése.
Belépve a kiállítóterembe, egy nyüzsgő legiotábor közepén találtuk magunkat, a kiállításon berendezett katonai barakkot, római fürdőt, vagy éppen egy római szentélyt láthattunk. A kihelyezett hangpanel segítségével pedig ókori dallamokkal telik meg a kiállítótér.
Zseniális őrület-Kit keres a Nő és kit keres a Férfi?
2024.04.22.
Amikor még nem volt mobiltelefon, számítógép, akkor is ismerkedtek az emberek egymással. Sőt a hölgyek és az urak is kerestek társat, férjet, feleséget maguknak. De hogyan tették ezt a mai technika nélkül a 19. század elején? Az újságokban apróhirdetések és újsághirdetések segítségével. Ezt mutatja be ez a szórakoztató, vidám előadás, mindössze három színész művészetével és zongorakísérettel.
Marmorstein Berta csodálatos élete, ahogy Rák Kati meséli
2024. április 21.
Marmorstein Berta csodálatos élete, ahogy Rák Kati meséli a Jókai Anna szalonban. Egy zsidó fiatalasszony, aki 1900-ban született, meséli el élete fordulópontjait, szerelmeit, hányattatásait a XX. századi történelem viharos eseményein keresztül, szerelmek, udvarlások, zsidó törvények, remény-egyaránt megjelent az előadásban. Csak egy nő, és egy kis fény, zenei aláfestéssel, mégis magával ragadó, katarzist jelentett az előadás tagjaink számára.
Az ókori Egyiptom illataival ismerkedtünk a Szépművészeti Múzeumban
Április 20-án egy múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött látogatáson vettünk részt a múzeum egyik állandó kiállításán.
A Szépművészeti Múzeum megújult egyiptomi tárlata a korábbinál nagyobb területen, számos új tárggyal és témával kiegészülve várja a látogatókat. Az új koncepció három nagy tematikus egységre bontva mutatja be az ókori Egyiptom világát: Templom – Istenek; Nílus-völgy – Emberek; Sírkamra – Halottak.
Lehetőségünk nyílt egy szaglószerveinket megmozgató foglalkozáson részt venni, amely során olyan illatokat ismerhettünk meg, amelyeket az istenek kultuszához, vagy a halotti kultuszhoz kötődő rituálék során, illetve a hétköznapokban használtak pl. gyógyászati célokra. Megszagolhattuk pl. a tömjén, mirha, a kék lótusz, fehér lótusz, illatát, de találkoztunk olyan általunk is használt fűszerekkel, mint a fahéj vagy rozmaring.
Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.
Boldogulás anyaként, avagy furcsa megállapítások a vakon történő gyermekvállalásról
Megjelent a Zéró látás, színes hétköznapok című videósorozatunk legfrissebb része YouTube-csatornánkon. Az alábbiakban részleteiben is ismertetjük (tartalom, stáblista stb.), ám ha ön azonnal szeretne rákattintani a videóra, íme: 21. rész: Boldogulás anyaként
Az előző részben a vak diákok iskolában való boldogulásáról vetettünk fel pár kérdést. Írás, olvasás, szemléltetés, eljutás az iskolába, segítség az iskolában. Ha ezekről osztályfőnöki órán is mesélünk például, a felnőttek is mindig nagyon figyelnek. Ha még nem találkozott ezzel a résszel és kíváncsi rá, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva megtalálja a videót: Zéró látás, színes hétköznapok 20. rész: Tanulás iskolában
Hadd ajánljuk a lejátszási lista megtekintését is, ahol minden részt összegyűjtöttünk!
Miről szól a 21. rész?
A főszereplő egyik gyermekének születésnapja kapcsán elgondolkodik, eszébe jut sok minden, ami történt azóta, hogy a kisbabából már egy 14 éves nagylány lett az ünnepelt. Nem állta meg, hogy visszagondoljon a számára furcsa kérdésekre, kijelentésekre, melyet környezetétől kapott.
„Akarták ezt a gyereket”?
„De kár, hogy nem látod, milyen szépek a gyerekeid”!
„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”.
„Milyen jó, hogy vannak gyerekeid, lesz, aki segít”!
Ezekre a kijelentésekre reagálva meséli el, mi az, ami örömet ad neki a gyereknevelésben, milyen akadályokkal találkozott már eddig, a teljesség igénye nélkül.
Mit adhat nekünk, vagy látó embertársainknak ez az epizód?
Bátoríthatja vak sorstársainkat, ha esetleg azon gondolkodnak, hogy merjenek-e gyermeket vállalni. Az édesanyák – független attól, hogy látnak, vagy sem – újra átélhetik szép pillanataikat, s elgondolkodhatnak ők is, vajon náluk ez hogyan is történt. Látó embertársainknak is mindenképp inspiráló és motiváló lehet. Egy jó beszélgetés alapjául is szolgálhat ez a rész. Nem csak baráti, családi körben, vagy klubon, de iskolások, felnőttek körében is, vagy egy szemléletformáló foglalkozás előtt is.
Kérjük, szóljon hozzá ehhez a videóhoz is!
Bátorítjuk önöket, hogy a YouTube hozzászólásoknál osszák meg velünk saját tapasztalataikat a témában! Ha valaki rátalál erre a videóra a későbbiek folyamán, s érdeklődne, akkor bizonyára elolvassa majd a hozzászólásokat is, amiből ő is tanulhat. A részek rövidsége okán nincs lehetőség mindent részletesen bemutatni, a hozzászólásokból viszont lehetőség nyílik mindannyiunk számára a történetek, tapasztalatok kiegészítésére. ilyen módon is hozzájárulhatunk egyesületünk szemléletformálómunkájához.
Képleírás és felirat
Felhívjuk vak érdeklődőink figyelmét, hogy ehhez a részhez is, mint mindegyikhez, képleírás is készült. Aki nem látja a videót, de szeretné tudni, hogy mi látható az elhangzó szöveg közben, megtudhatja. Ez a videó leírásában lesz megtalálható.
Hallássérült nézőinknek, akik látják elolvasni a feliratot, s nekik ez segítség, kontrasztos megjelenítéssel biztosítottuk azt.
Kérjük, ossza meg környezetével a videó linkjét!
Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a gyengénlátó emberek élethelyzete iránt. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak, egyetemi hallgatóknak a sorozat minden eddigi részét is.
A jelenlegi rész stáblistája
Ötletgazda, szöveg, hangfelvétel és hangszerkesztés, forgatókönyv: Horváthné Dunaveczki Leona
Képi- és videóanyagok készítése, felkutatása, feliratozás, videó szerkesztése, képleírás: Karcub Katalin
Szöveggondozás és egyéb utómunkálatok: Duplinszki Katalin