Category: Egyesületünk hírei

Tájékoztatás Egyesületünk pályázatáról

  |   By  |  0 Comments

Óbuda-Békásmegyer logója

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének (VGYKE) “Aktív időskort támogató program” pályázata az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat támogatásával valósul meg 2025. június 10-től.

Ennek keretében Egyesületünk a III. kerületben élő, 65 év feletti lakosok számára 10 alkalommal nyújt masszázst az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézményben.

Továbbra is aktívan részt veszünk a budapesti Nagykörút modernizálását célzó munkában

   |   By  |  0 Comments

A képen a Jászai Mari tér megálló látható

A kép forrása: Budapest City

2025. május 29-én tartotta legutóbbi ülését a Nagykörút Civil Témacsoport, melyen Egyesületünket Fodor Ágnes elnök asszony képviselte.

A Fővárosi Önkormányzat 2020-ban indította el a Nagykörút átfogó városrehabilitációs programjának előkészítését, és két év múlva készült el egy tanulmányterv, mely irányadóként szolgál a későbbi lépések számára.

A 2024-ben megalakult témacsoport idei ülésének első felében bemutatásra kerültek az elmúlt év eredményei, köztük külföldi (pl. Barcelona, Koppenhága) megvalósítási projektjeinek kapcsolódó megoldásai, ezek összegzése, tapasztalatai, jó gyakorlatai. Az ülés második felében workshopok keretében közös munkára került sor a Budapesti Civil Adatbázis tagszervezetei, további érintett civil szervezetek képviselői, a Fővárosi Önkormányzat és szakcégeinek munkatársai, valamint külsős szakértők részvételével. A workshopok számos témakört érintettek, melyek a Nagykörút modernizálásának átfogó, komplex jellegét biztosítják. Ennek megfelelően a résztvevők mélyrehatóbban foglalkoztak a közterület megújításával és fenntartásával kapcsolatos kérdésekkel, gazdaságfejlesztéssel, az üzlethelyiségek hasznosításával, portálprogrammal és arculati kérdésekkel, valamint a nagykörúti villamosforgalom fejlesztési lehetőségeivel.

Egyesületünk részvétele az ülésen azért is fontos volt, mert az ott általunk megosztott gondolatokat, észrevételeket és javaslatokat is figyelembe veszik a konkrét cselekvési program összeállítása során.

Fodor Ágnes
elnök

Játékos klubnap Erzsébetvárosban

   |   By  |  0 Comments

A klubtagok játék közben

2025.05.23.

Május egy borongós délutánján tartottuk meg klubnapunkat Erzsébetvárosban, ahol mindenféle kvízjátékban próbálhatták ki magukat a jelenlévők. A játékok között volt, amelyben híres emberek kilétét kellett kitalálni, egy másikban adott időn belül kellett adott témakörhöz kapcsolódó 3 dolgot felsorolni, megint egy másikban különböző évtizedek bizonyos eseményeit, esetleg közkedvelt zeneszámait, filmcímeit kellett kitalálni. Nagyon sokat nevettünk és tanultunk a délután során.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

Látogatás a Dohány utcai Zsinagógába

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép a zsinagóga előtt

2025.05.20.

Májusi klubprogramunk alkalmával ellátogattunk a Dohány utcai Zsinagógába.

A tárlatvezető hölgy beszélt nekünk a Zsinagóga történetéről, és sokat megtudhattunk a zsidó vallásról, illetve az ehhez kapcsolódó szokásokról is. Kimentünk a sírkertbe, ahol megcsodálhattuk az élet fáját.

Nagyon érdekes programon vettünk részt.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

Elsősegélynyújtás látássérültként

   |   By  |  0 Comments

A képen a tagok az újraélesztést gyakorolják próbabábun.

Május 19-én klubnapunkon vendégeink voltak az Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Egyesületének munkatársai.

Interaktív előadás keretében lehetőségünk volt megtapasztalni próbabábu segítségével a tapintásunkra hagyatkozva olyan módszereket, melyek életet veszélyeztető helyzetekben alkalmazhatóak, mint például a stabil oldalfekvésbe helyezés, vagy az újraélesztés folyamata.

Nagyon érdekes előadás volt, szinte elrepült a két óra.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

A VGYKE 2025. évi közgyűlése

  |   By  |  0 Comments

Almádi Krisztina a Felügyelőbizottság beszámolóját olvassa fel.

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) 2025. április 23-án közgyűlést tartott a Zuglói Civil Házban (Budapest, Csertő park 12.).

Fodor Ágnes elnök az új elnökség nevében köszöntötte a megjelent tagságot és kísérőiket, valamint a szervezet munkatársait, majd a közgyűlés egyperces néma felállással adózott az elmúlt évben elhunyt tagtársak emlékének.

Az elnök asszony a köszöntőjében elmondta, hogy eredményes évet zárt az Egyesület. Kiemelte, hogy az Egyesület magasszintű szakmai munkát végzett ebben az évben is. A VGYKE minden szolgáltatását üzemeltette, a munkatársak értékteremtő munkát végeztek egész évben. Az éves szakmai munka összegzése a honlapon elérhető.

Miután a közgyűlés levezető elnöknek megválasztotta Fodor Ágnest, Almádi Krisztina, a Felügyelőbizottság tagja felolvasta beszámolóját, amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. (Határozat: 5/2025.04.23)

Az elnök asszony röviden összegezte az Egyesület 2024. évi szakmai munkáját, majd a 2024-es év pénzügyi mutatóit Csurainé Páter Tünde ismertette. A közhasznúsági beszámolóhoz kérdés nem érkezett, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a VGYKE 2024. évi beszámolóját és annak közhasznúsági mellékleteit. (Határozat: 6/2025.04.23)

A 2026. évi tagdíj meghatározása több lépcsőben történt. Először Fodor Ágnes ismertette az elnökség javaslatát, mely szerint 4800 Ft lett volna a tagdíj, míg a kedvezményes (14 év alatti gyermekek részére) összeg 1200 Ft. Ehhez a javaslathoz több észrevétel és új javaslat is érkezett. Végül a közgyűlés döntése értelmében a tagdíj jövőre 3600 Ft, míg a kedvezményes tagdíj 1200 Ft lesz. (Határozat: 7/2025.04.23)

Fodor Ágnes elmondta, hogy szükségessé vált az alapszabály módosítása és röviden ismertette a változásokat, amelyeket a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A változások közül a következő kettő a leglényegesebb. Az új belépők esetében a belépés évére a tagdíj időarányosan kerül meghatározásra. Továbbá bővítettük azon dokumentumok körét, amelyek igazolják a tagságra jogosultságot. (Határozat: 8/2025.04.23)

Gyarmati Enikő felügyelő bizottsági tag, aki egyben a bizottság elnöke, bejelentette a közgyűlésnek, hogy lemond a tisztségéről. Megköszönte a tagság bizalmát és kérte döntésének tudomásulvételét. Miután Balázs Gábor elnökségi tag Markovits Gábor személyére tett javaslatot, a közgyűlés meg is választotta őt Gyarmati Enikő utódjának. (Határozat: 9/2025.04.23)

Fodor Ágnes elmondta, hogy tisztújítás lesz az MVGYOSZ-ben, illetve a VGYKE országos küldötteinek is lejárt a mandátuma. A vezetőség megtárgyalta a kérdést és javaslatokat tett az egyesület küldötteire. A javaslatot a közgyűlés elfogadta, így a VGYKE országos küldöttei lettek: Balázs Gábor, Dr. Ozvári Ádám, Fodor Ágnes, Loboda Márk és Mészáros Ágnes. (Határozat: 10/2025.04.23)

A napirendi pontok megtárgyalását követően a jelenlévő tagok részéről érkeztek észrevételek, javaslatok a mindennapjaikat érintő problémákkal, nehézségekkel kapcsolatosan.

Fodor Ágnes ígéretet tett arra, hogy a felmerülő kérdéseket, kéréseket az Egyesület munkatársai az érintettekkel átbeszélik, és minden segítséget igyekeznek megadni annak érdekében, hogy a problémás helyzetek megoldódjanak, illetve mérséklődjenek.

VGYKE

A VGYKE masszázs szolgáltatásáról a kőbányai online klubon

   |   By  |  0 Comments

A rajzon egy masszőr látható masszírozás közben. A másik személy arca nyugodt, egy virág van a hajában.

2025.04.14.

Kőbányai online klubunkon áprilisban Págány Noémivel, a VGYKE masszázs szolgáltatásának vezetőjével beszélgettem. Elhangzott, hogy gyógymasszázst, nyirokmasszázst és talpmasszázst vehetnek igénybe az érdeklődők. A szolgáltatás igénybevételének feltételeiről és helyszíneiről is szó esett a beszélgetés során.

Az online bejelentkezés ide kattintva tekinthető meg.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

Segítjük a munkavállalást, építjük a céges kapcsolatainkat

   |   By  |  0 Comments

A képen egy hölgy látható, amint egy asztalnál ül, papírral a kezében és a laptopján dolgozik

A kép forrása: kiplinger.com

Az állásbörzék a munkaadók, munkavállalók és a munkavállalók elhelyezkedését támogató szervezetek találkozási helyszínei.

Március-április hónapokban a VGYKE munkatársai négy állásbörzén vettek részt, amelyek közül egyet a Motiváció Alapítvány – munkaerőpiaci szolgáltatásként – szervezett. Ezen a rendezvényen a Fővárosi Kormányhivatalon, a Főpolgármesteri Hivatalon, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán, a rendezvénynek otthont adó szállodán, a Szerencsejáték Zrt-n és az euJobs Kft-n kívül a VGYKE-hez hasonló akkreditált munkaerőpiaci szolgáltatók vettek részt. Elsősorban ezen szervezetekkel való kapcsolatfelvételre törekedtünk.

A JOBVERSE nevű, továbbá a Heti Világgazdaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által szervezett állásbörzéken nem állásközvetítőkkel, hanem konkrét cégekkel próbáltunk kapcsolatba kerülni. Érdeklődtünk megváltozott munkaképességű személyek által betölthető ún. „nyitott pozíciók” iránt, röviden bemutattuk az egyesületünk szolgáltatásait, szórólapokat adtunk, kezdeményeztük a hosszabb távú együttműködést.

A HVG állásbörzén alelnökünk a vakvezetőkutyájával jelent meg. A hostessek nagyon készségesek voltak az előzetes regisztráció alapján történő bejelentkezés során, hiszen a mobiltelefonból ki kellett keresni egy QR kódot, amelynek segítségével be lehetett lépni. Bár a tömeg, a zaj és a gyakori elindulás-megállás, majd a hosszabb várakozás nagy kihívást jelentett a kutya számára, minden nehézség nélkül bejárhattuk a rendezvény helyszínét, ismertettük egyesületünk szolgáltatásait, osztogathattuk szórólapjainkat.

A munkáltatók részben a bizonyos szakmákat érintő munkaerőhiány, részben az adókedvezmények miatt egyre nyitottabbak megváltozott munkaképességű emberek alkalmazására, azonban elvárják, hogy a pályázó feleljen meg az adott munkakörre meghatározott követelményeknek.

A tapasztalatok szerint azon látássérülteknek, akik nem könnyű fizikai, hanem szellemi munkát szeretnének végezni, elengedhetetlenül szükséges a számítógépes programok magas szintű használata és legalább az angol nyelv társalgási szintű ismerete. Napjainkban a cégek számára nem a nyelvvizsga bizonyítvány, a diploma lényeges, hanem az aktív nyelvtudás. Szintén fontos, hogy legyen a munkavállalónak egyéb, az átlagostól eltérő adottsága, pl. még egy (esetleg nem gyakran választott második) nyelv ismerete vagy önkéntes munkából, diákmunkából származó munkatapasztalat.

Akik egyetemet végeznek, mielőbb törekedjenek bármilyen munkakörben elhelyezkedni, mert nagy hátrányt jelent az, ha valaki az egyetemi tanulmányai alatt vagy a diploma megszerzése után semmiféle munkát nem végzett.

A pályaválasztás előtt állók figyelmét arra szeretném felhívni, hogy jelentkezés előtt tájékozódjanak, hogy a tanulmányaik befejezése után az adott területen milyen munkát képesek majd látássérültként elvégezni, és még az egyetem ideje alatt próbáljanak diákmunkát végezni egy olyan cégnél, amelynél (vagy amelyhez hasonlónál) a diploma megszerzését követően munkát vállalhatnak.

A programot a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet a FOGLALKOZTATÁS 2024 projekt keretében támogatja.

Foglalkoztatás 2024 projekt

A masszázs történetéről és jótékony hatásairól Kőbányán

  |   By  |  0 Comments

A klubtagok

A Kőbányai Lámpás Klub áprilisi összejövetelét, havi klubnapunkat április 14-én 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Klubunk középpontjában ez alkalommal a masszázs állt. A résztvevők elmondhatták, volt-e már részük ebben a kényeztetésben, és miként vélekednek hatásairól. Elhangzott, hogy sok tehetséges látássérült masszőrt ismernek. A VGYKE masszázs szolgáltatásáról is szó esett, ezen belül legtöbb a talpreflexológiáról. A jelenlévők közül volt, aki sok hasznos információt osztott meg a talpmasszázsról. Kvízjáték formájában ismerkedtünk az egyesületben igénybe vehető masszázsformákkal.

Jó hangulatú, fesztelen délutánt töltöttünk egymás társaságában.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

Szabad a vers! – A költészet napja Békásmegyeren

   |   By  |  0 Comments

A képen két klubtag látható, akik szavaltak a klubnapon.

1964 óta minden év április 11-e, József Attila (1905-1937) születésnapja a magyar költészet napja. Ahogy országszerte sok helyen megemlékeznek e jeles napról, adózva a magyar költészetnek, így a VGYKE lámpás klubjai is hasonlóképpen tesznek, köztük a III. kerületi Lámpás Klub is. Azonban az eddigiektől eltérően nem hívtunk művészvendéget, hanem a Klub résztvevői maguk adhatták elő kedvenc verseiket. József Attila versei mellett más költők közismert és kevésbé ismert versei is elhangoztak, pl. Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét Pap Nóra adta elő.

A Klub tagjaival részt vettünk az MVGYOSZ székházában április 8-án tartott költészet napi rendezvényen, melyen a Bodor Tibor Kulturális Egyesület beszédtechnika-csoportjának önkéntes felolvasói Várnai Zseni költeményeiből szerkesztett „Sorsod foglya vagy” című kötet hangoskönyv-változatát mutatták be. Így a hangoskönyv-bemutató friss élménye is mindenkiben elevenen élt. Pintér Teréz erre reflektálva Várnai Zseni egyik költeményét adta elő.

A jó hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor egyik tagtársunk, józsefvárosi közösségi civilszervező kollégánk, Nagy László Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versének Fenyőfi Nándor Apám tyúkja címmel írott paródiáját adta elő. Laci előadásáról nem készült felvétel, azonban az egyik videómegosztón megtaláltuk a művet Vida Péter előadásában. A paródia itt hallható.

Meghallgattuk ezt az előadást is. Mindannyian felszabadultan, jókedvűen zártuk klubunkat. Ahogy minden alkalommal, most is remekül éreztük magunkat. De ahogy ez lenni szokott, jó társaságban az idő is gyorsan telik, április 11-i rendhagyó klubunk két órája is hamar eltelt.
Mivel április harmadik pénteke Nagypéntek, ezért tartottuk klubnapunkat épp a magyar költészet napján. Következő klubnapunkat május 16-án, pénteken 10 órakor tartjuk ugyanitt, megszokott helyünkön, a Békásmegyeri Közösségi Ház I. emeleti termében. De addig is találkozhatunk, méghozzá május 3-án, szombaton, Óbuda Napján a III. kerületi Csobánka téren. Keressék a VGYKE standját!

Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
III. ker. közösségi civilszervezők

Látogatás a Néprajzi Múzeum „Tárgyak Galaxisa” című kiállításán

   |   By  |  0 Comments

A program résztvevői

2025.04.08.

Április egyik délutánján elindultunk az Erzsébetvárosi Lámpás Klub tagjaival, hogy belecsöppenjünk a „Tárgyak Galaxisába” a Néprajzi Múzeumban.

Tőkés Réka múzeumpedagógus először arra kért bennünket, hogy a kezünkbe kapott tárgyat tekintsük bolygónak, és képzeljük el, kik élnének rajta. Általában a békére vágyott mindenki, de volt amelyik bolygón gyerekek, másikon óriások, megint másikon csak telepátia által kommunikálni képes egyének éltek. Később kézbe foghattunk például népművészeti öltözetbe bújtatott babát, hímzett szütyőt, klumpát, de még kagylót is.

A program végén zeneművet alkothattunk népi hangszerek segítségével.

Érdekes, információkban gazdag délutánt tölthettünk a múzeumban.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező