Kolozsvári Tamás Kálvoltára Garambszentbenedekről

Kedves Olvasó! 

Ezúttal egy klasszikus festményt hoztam neked, egy olyan témával és ábrázolással, amely megkerülhetetlen a művészet történetében. Az esztergomi Keresztény Múzeum rendkívül gazdag anyagában található a Kolozsvári Tamásként ismert művész Kálvária-oltára Garambszentbenedekről.

A szárnyasoltár középképén Krisztus keresztre feszítését ábrázolja. Ennek az oltártípusnak mozgatható szárnyai voltak, melyek leginkább egy ablak vagy szekrény szárnyaira emlékeztetnek. Az oltár szárnyai az év jelentős részében zárva voltak, csak fontosabb ünnepekkor láthatták a hívők a középképet. Ennek az oltárnak nyolc táblaképe maradt fenn, mozgatható szárnyainak belső oldalát a Passió/Szenvedéstörténet négy jelenete, hétköznapi oldalát –tehát amit a hívek a legtöbbször láthattak- négy szent életéből vett csodák epizódjai díszítették.

A szárnyasoltár a 1427-ben készült, tehát a gótika festészeti és emberábrázolási stílusát követi. A középkor folyamán az olvasás csak kevesek kiváltsága volt, hihetetlen fegyver. Az átlagember nem is tudott olvasni vagy írni, az egyház viszont szerette volna minél szélesebb körben hirdetni a Biblia történeteit, így a művészetet hívta segítségül, a falképek és oltárképek közvetítették a Szentírás üzenetét.

A táblakép formája alul négyzetes, ám a tetején íves csúcsban végződik, a templomok gótikus ablakainak formáját idézi. A történet dúsan aranyozott háttér előtt bontakozik ki, a semleges háttér még nem tartalmaz utalást a történet helyére, a természet elemeit (fák, virágok) nem festette meg a művész. Az arany fény, mint a szent, égi szféra fénye ragyogja be a képet. Elképzelhetjük, hogy a 15. században, a kép keletkezésekor a gyertyákkal megvilágított templomban milyen különleges, földöntúli érzetet válthatott ki az arany háttér ragyogása a hívekben.

A kompozíció közepén a megfeszített Krisztus látható. Ábrázolása a szokásoknak megfelelő: a hosszú hajú, szakállas Jézust meggyötörten, töviskoszorúval a fején, ágyékkötővel jelenítette meg a festő. Testalkata vékony, nyúlánk. A kép bal és jobb oldalán katonák sorakoznak. Kezükben fegyverek, zászlók és címerek. A fejüket fedő sisakok a hátsó sorokban állókat teljesen elfedik, arcuk nem is látszik. Testüket a kép keletkezésének idejére jellemző vért és sisak fedi, ezzel is közelebb hozza a festő a kor nézőjéhez a történéseket. A katonák egyforma tömegéből pár alak kitűnik. A bal oldalon szakállas, elszánt tekintetű figura lándzsájával megsebesíti Jézus testét, alatta megjelenik egy másik figura is, aki torz és gonosz arcával egy lándzsán ecetbe mártott szivacsot tart a Megváltó szája elé, ezzel fokozva szenvedését. Előtte, a nézőhöz legközelebb rajzolódik ki a fájdalomtól összecsukló Száz Mária alakja, őt két oldalról támogatja Mária Magdolna és Evangelista Szent János. Az ő szent mivoltukat a fejük köré festett glória (aranyozott korong) jelképezi. Ruházatuk bő lepel, melynek redőzése érzékelteti az anyag lágy esését. Mária ruhája kék, mely rá jellemző szín, így a hívek, már ebből is felismerhették alakját. A nők fejét kendő fedi. Az alakok mozdulatai természetesek, de az arckifejezésük és vonásaik bár átadják az érzelmeiket, de inkább sablonosak, nincsenek egyéni jellemzőkkel ellátva. A bal oldali tömeget a sarokban egy méretében kisebb figura zárja le. Ruházata alapján előkelő, szájából egy stilizált papírszalagon, amit mondatszalagnak hívunk, szöveg folyik ki.

A középkorban bevett szokás volt, hogy a kép megrendelőjét (donátor) is ráfestették a képre, de méretével jelölték, hogy nem a szentekkel egyenrangú. Mindezekből sejthető, hogy itt is a kép megrendelőjének ábrázolásával van dolgunk. A kép jobb oldalán látható tömegből egy lovon ülő figura tűnik ki, a centurio szerepében, kezével a megfeszített Krisztusra mutat. Feje mellett mondatszalag látható latin felirattal. „Vere filius dei erat ista” (Valóban Isten fia volt ő) szól a felirat. Finoman kidolgozott páncélzata, vörös köpenye és fejfedője befolyásos szereplőre utal. Arca egyéni vonásokkal van felruházva, szakálla is könnyebbé teszi beazonosítását. A kutatók véleménye szerint ő Luxemburgi Zsigmond, a kép keletkezési idejében uralkodó király.

A garamszentbenedeki oltár megmaradt elemei felbecsülhetetlen kincsek. Kimagasló művészi értékével az internacionális gótika fontos alkotása. A stílusra jellemző vonása a figurák lágy mozdulatai, kecsessége és az eszményi, idealizált szépség megjelenítésére való törekvésében.

Fotó: Mudrák Attila © Keresztény Múzeum, Esztergom

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Frida Kahlo: A törött oszlop

Kedves Olvasó!

Ezúttal egy frissen nyíló kiállítást ajánlok neked. A Magyar Nemzeti Galériában 2018. július 7-én nyílik kiállítása a világhírű mexikói festőművésznőnek, Frida Kahlonak. A tárlaton szereplő 35 műalkotás közül, melyek egyenesen a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedoból érkeztek hozzánk, egy a művésznőre nagyon is jellemző festményt hoztam el neked.

Frida Kahlo valamennyi festménye életét, fájdalmait és boldogságát dolgozza fel. Tragédiákban nem volt hiány az életében. Egy fiatalkori buszbaleset következtében több hónapra ágyba került, ekkor kezdett el festeni. A baleset nem múlt el nyomtalanul, egész életében hordozta következményeit. Ez a fájdalom, testének sérülése mutatkozik meg A törött oszlop című képen.

A kisméretű festmény 39.8 x 30.5 cm, középpontjában maga a festőnő áll. Az aláírás mellett olvasható negyvennégyes szám arról árulkodik, hogy már érett nőként, 1944-ben, az akkor harminchét éves művész festette az önarcképet. Fridát felismerjük lágyan omló fekete hajáról és a védjegyévé vált, markáns összenőtt szemöldökéről. Fájdalommal teli szemével mereven tekint vissza a nézőre, szinte rabul ejti figyelmünket. Szeméből könnycseppek gurulnak végig arcán. A nő felsőteste meztelen, csak egy fehér pántokból álló, merevnek tűnő fűző tartja össze a sérült testet. A fűző alatt a nő teste feltárulkozik. Akárcsak a kiszáradt földben, egy repedés húzódik végig rajta függőlegesen. A repedésben egy darabokra tört görög kő oszlop látható, mely az asszony gerincoszlopa helyén helyezkedik el, a szerv sérülését szimbolizálja. A nő ágyékát finoman redőzött fehér lepel fedi. Az egész testet kisebb-nagyobb szegek borítják, melyek a testi és a lelki fájdalmat szimbolizálják, a baleset egyik következményeként ugyanis Frida Kahlonak sosem lehetet gyermeke.

A kép fájdalmas hangulatát tovább fokozza a háttér is. A fátyolosan kék ég alatt furcsa zöld terület látható, amelyet mintha kráterek osztanának fel. Az első pillantásra termékeny területen se fák, se virágok se állatok. Ezzel a kettősséggel tükrözi leginkább a festőnő sérült és meddő testét.

Pár szó a művészről: Frida Kahlo apai nagyszülei még Magyarországról költöztek Németországba, ahonnan a festő fényképész édesapja Mexikóvárosba költözött. Itt elvett egy spanyol-mesztic, tehát indián gyökerekkel rendelkező nőt. Az ősi mexikói kultúrához való vonzalmat a festőnő ruháiban, ékszereiben és tárgyaiban a művész élete végéig megtartotta.

A tragédiák korán beléptek Frida életébe. Hat évesen járványos gyermekbénulásban deformálódott el a lába, majd a kamaszkorában történt buszbalesetben súlyosan megsérült a gerince. Hónapokig gipszfűzőben feküdt, unaloműzőként kezdett el festeni. Baldachinos ágyának tetejére szerelt tükör segítségével festette első önarcképeit. Autodidakta festő volt, tehát saját magát képezve alakította ki jellegzetes stílusát. Balesete utána belevetette magát a mexikóvárosi kulturális életbe. Itt ismerte meg a nála több mint húsz évvel idősebb Diego Riverát, a mexikói művészet akkori ikonikus alakját. Szerelmük és későbbi házasságuk nem volt zökkenőmentes, szakítások és szeretők tarkították mindkét fél részéről. Nem hiába mondták rájuk, hogy a galamb és az elefánt szerelméről van szó. A finom és törékeny Frida szinte eltörpült a testes és harsány Diego mellett. Frida Kahlo művészete is ezt a finomságot, intimitást képviseli. A szimbólumokkal, utalásokkal, apró tárgyakkal megfestett képei azonban lélekig hatoló, őszinte vallomások.

A kiállítást a Frida Kahlo élete utolsó tíz évében vezetett naplója alapján összeállított hang- és képinstalláció zárja. Megtekinthető 2018. július 7. és november 4. között.

Kurátor: Lantos Adriána

Photo credit: Erik Meza/Javier Otaola © Banco de Mexico, Diego Rivera Frida Kahlo Museums Trust, Mexico, D.F. by SIAE 2018

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Stitched Panorama

Karácsonyi László: Patkánybűvölő

Kedves Olvasó!

Ezen a héten egy igazán különleges, varázslatos tárgyat hoztam Neked. Karácsonyi László Patkánybűvölője ugyanis egy dioráma. A műfaj eredetileg a fényképezést megelőző trükkös látványelem volt, de napjainkban inkább már a három dimenziós maketteket értjük alatta. Karácsonyi László diorámája mindezt egy doboztérben valósítja meg, tehát egy műfajötvözetről van szó. A megjelenésen túl meseszerű a címadás is, ugyanis egy klasszikus történet ered. Az eredeti mesében Patkánybűvölő különleges képessége, hogy hegedűjátékával magához vonzza a patkányokat, majd kicsalja őket a városból. Micsoda humánus patkányírtás, nem? A Patkánybűvölőt egy város lakói azonban becsapják, ugyanis a sikeres művelet után nem hajlandók kifizetni a bérét. Ekkor Patkánybűvölő bosszúból ismét játszani kezd, ám most már egy olyan melódiát, amivel a város összes gyerekét magához édesgeti és kivezeti őket a városból. A rémült szülőknek természetesen azonnal megjön a kedve a fizetéshez.

A Patkánybűvölő jelenete egy díszes dobozban helyezkedik el. Méretei: 38x37x62 centiméter, tehát egy könnyen felemelhető, elegáns dobozkáról van szó. A tárgy maga ötvözi magában egy régi klasszikus óra és egy ékszer vagy zenedoboz valamennyi tulajdonságát. A fekete és ezüst, dúsan faragott doboz leginkább egy ókori templomot idéz. Két oldalt egy-egy növényi díszes fejezettel ellátott oszlop látható, melyek egy patkányfejjel díszített timpanont (háromszög alakú homlokzati elem, ami mintegy megkoronázza az épületet, a háromszögbe leginkább emberalakos jeleneteket helyeztek). A belső tér falai tükörrel burkoltak, ezért a látvány kissé bizonytalan, meseszerű.

A fehér márványos és vörös négyzetalakú kővel borított kis tér egyetlen dísze egy dúsan aranyozott, barokk stílusú csillár. Ez világítja meg a bizarr jelenetet, ahol egy barokk vagy rokokó ruhába öltözött gorilla táncra perdíti a fekete és fehér patkányokat. Karácsonyi László talán egyik védjegye, hogy ötvözi a különböző talált szobrokat és játékokat, így felismerhető, hogy a figura teste egykor egy rokokó szobor része volt. Az egykori hegedűművész szobra elegáns kék zakót, fodros inget, sárga szűk térdnadrágot, fehér harisnyát és fekete cipőt visel. Ezt a klasszikus nippet, dísztárgyat ötvözte a művész egy játék gorillafigura vigyorgó fejével. A két tárgy kombinációja a végletekig fokozza a bizarr világot.

A mű azonban nem egy statikus dobozvilág. Komoly részét képezi a zene és a mozgás is. A jelenetet befogó doboz elülső oldalán, a lábazaton három kis kurblit találunk, amelyet megforgatva különböző dallamokat varázsolhatunk elő a dobozból, ezzel mindig más és más dalt játszik nekünk a Patkánybűvölő.

Az alkotás másik meglepetése, hogy a patkányok nem mozdulatlanul merednek a hegedülő alakra, hanem a kockaköves alap alá szerelt egy-egy óraművel folyamatosan és szabályosan körbe-körbe forognak.

A dobozterek műfajával, így a diorámával Karácsonyi László képzőművész régóta foglalkozik. A Patkánybűvölőt 2013-ban álmodta meg, azóta ki volt állítva 2013-ban a Casati Art Corner Galériába, 2015-ben a Budapest Art Marketen, 2016-ban a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria kiállításán.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Vincze Ottó: Magyarázat

Kedves Olvasó! 

Manapság sajnos egyre többször tapasztaljuk, hogy a kommunikáció nem megfelelően működik közöttünk. Más nyelvet beszélünk, eltérő dolgokat értünk egy-egy kifejezés alatt, de a legtöbbször nem figyelünk egymásra, nem vagyunk elég nyitottak a másik jelzéseire. Ezt a gyakori problémát mintázza remekül Vincze Ottó Magyarázat című installációja, amelyet ma hoztam neked. Ezzel az alkotással Szentendrén a Láthatatlan jelenlét kiállításon találkoztam még májusban és azonnal rabul ejtett.

Első pillantásra végtelenül egyszerű munka, ami leginkább dekorativitásával ragadja meg a nézőt. Két nő képzeletbeli beszélgetésének lehetünk részesei. A nők ábrázolása persze elvont és nem egy konkrét nőalakot kell magunk elé képzelnünk, csak az elsődleges nemi jegyeket emelte ki a művész. Az alakok nyaktól lefelé és derékig láthatók. Csak karjuk mozdulata, mellük, válluk és a felsőtestük tartása közvetíti a mondanivalót. Az alakok egymással szemben állnak, mi csak oldalról látjuk őket. Testüknek is csak a körvonalait látjuk, akárcsak egy vonalrajzos képregényben. A figurákat megrajzoló vonalak anyaga körülbelül 1 centiméter széles, vékonyra lapított ónhuzalok. A fém kontúrt vékony pálcákkal körülbelül 10 centiméter távolságban rögzítik a falra, így kissé eltartanak az alapot képező falsíktól. Ezért megfelelő világítás mellett a vonalrajz árnyékot vet a falon és térbeli, háromdimenziós lesz a kétdimenziósnak hitt rajz. A nők felsőtestét fekete csőtop fedi, amitől még életszerűbb lesz a látvány.

Az anyagiak után azonban térjünk rá a figurák beszédes mozdulataira, a magyarázat folyamatára. Az egymással szemben álló páros bal oldali alaknál van épp a szó, ezt onnan sejthetjük, hogy kezét lazán, derékszögnél kissé nagyobb szögben behajlítja, felemeli. Tenyerét felfelé fordítja. Mozdulata mögött sok minden lehet. Kezével, gesztusaival nyomatékosítja elhangzott szavait. Talán éppen igaza mellett érvel vagy kérleli társát. Ezzel szemben a jobb oldalon álló alak válla enyhén beesik, testtartása passzív. Karja ernyedten, erőtlenül lóg teste mellett. Minden porcikájából a passzivitás árad. Érezzük, hogy a beszélgetőpartner minden erőfeszítése hiábavaló szófecsérlés. Amíg a másik fél nem nyitott mondandónkra, addig bármit teszünk is, nem fogja befogadni és felfogni szavainkat.

Különösen igaz ez, ha a beszélgetés témája vagy mikéntje eltér a hétköznapitól. Ezt jelzik az installációban, az alakokat kiegészítő tárgyak. A két figura között ugyanis egy megsárgult, talán szakkönyvből kitépett lap látható ócska képkeretben. Akár egy múlt századi iskola osztálytermének a falán is lóghatna. A táblázatot szemlélve anyagok, vegyjelek és mértékegységek szépen rendezett sora tárul elénk. Bár el tudjuk olvasni a jeleket és a szavakat, értelmezni már nem biztos, hogy tudjuk. Kell hozzá valamilyen speciális előismeret, tudás. Fontos kritérium ez a beszélgetések során is. Mindig figyelembe kell vennünk beszélgetőtársunk ismereteit és tudását is. Ez is a figyelemnek egy formája.
Az installáció jobb szélén fülhallgatót és mp3 lejátszót találunk, amelyben két nő társalgását hallgathatjuk, azonban a partnerek nem egymást váltva, hanem egyszerre beszélnek. Képzelhetjük, hogy ebből mekkora káosz alakul ki. Ez is a sikeres kommunikáció egyik összetevője. Ha nem adjuk meg a tiszteletet, az időt és a figyelmet beszélgetőtársunknak, akkor nem tudjuk meghallani és megérteni a mondandóját, az egész beszélgetés, a teljes szituáció feleslegessé válik. Vincze Ottó Magyarázat című munkája, tehát nemcsak egy egyszerű, hétköznapi szituációt ábrázol, hanem tanít is. Tanít az egymásra figyelésre és egymás tiszteletére.

Pár szó a művészről:

Vincze Ottó autodidakta művész. 1964-ben született Kisvárdán, jelenleg Szentendrén él és dolgozik. Korai munkáinak jellegzetessége: az emblematikus módon leegyszerűsített bábszerű figurák. A Magyarázat munkája 1998-ban készült. 1986-tól napjainkig számtalan önálló és csoportos kiállításon állított ki. Művei több közgyűjteményben is megtalálhatók, többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a Ferenczy Múzeumban, a paksi Modern Képtárban, a pécsi Jannus Pannonius Múzeumban vagy a németországi Skulturenparkban Katzowban.

Érdemes kilátogatni Szentendrére a Ferenczy Múzeumi Központ Kovács Margit kiállítására is, ahol tapintható tárgyakkal teszik érzékletesebbé a tárlatot.

A mű a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteménye

Somogyi-Rohonczy Zsófia