A Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány jelen közleménnyel meghirdeti 2018. évi pályázatát a céljának megfelelő támogatások elnyerésére.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) A VI. kerület Önkormányzatának támogatásával felhívást tesz közzé az úgynevezett „FUTÁR-távirányítók” adományozása céljából.
Az Egyesületünk közvetlen szervezésében 15 Lámpás Klub működik. Az alábbi felsorolásban megtalálhatóak a Klubok általános helyszínei, időpontjai és a kapcsolattartásra használt elérhetőségek is. A szervezők sok szeretettel várnak mindenkit a klubnapokra!
Az újbudai Lámpás Klub sok szeretettel meghív mindenkit a Kút c. film audionarrált vetítésére. A film audionarrált változatának ez az alkalom lesz az ősbemutatója.
Ebben az évben a Helen Keller-díj egyik kitüntetettje a Facebook lett. A kitüntetettek munkásságát bemutató sorozatunk első részében azt az embert mutatjuk be, aki a Facebook eredményei mögött áll.
Székely László, az alapvető jogok biztosa állást foglalt a Magyar Posta látássérültekkel kapcsolatos kézbesítési gyakorlatáról. Az állásfoglalása szerint a Posta megsérti a látássérültek jogait.
A Távszem projekt ötletének megszületése óta folyamatosan találkoznak a program ötletgazdái és kidolgozói azzal a kérdéssel, hogy miben fog ez az alkalmazás többet nyújtani a látássérült felhasználók számára, mint a többek által már ismert és használt Be My Eyes nevű applikáció.