Magyarországon egyedüli egyesületként készítenek vakoknak és gyengénlátóknak szánt hangzó szövegeket Nyíregyházán a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének hangstúdiójában.
“Hiszem, hogy mindenkiben ott van a tudás és a képesség álmai megvalósításához, csak egyesek túl szerények, vagy kishitűek ahhoz, hogy elhiggyék ezt magukról.”
Tisztelt tagjaink, ügyfeleink, olvasóink! Általában mindenki várakozással tekint az új év elé: vajon hogy alakul a jövő, mi újat hoznak a napok? A változás szele az ügyfélszolgálat számára is megújulást hozott.
Az Európai Bizottság közzétette az utasok jogaival foglalkozó Eurobarométer felmérését, mely szerint három uniós polgárból egy van tisztában az utasok jogaival és kötelezettségeivel.
A Braille tanfolyammal Egyesületünk azoknak kíván segítséget nyújtani, akik a Braille írás-olvasás készségét szeretnék elsajátítani. Képzésünk térítésmentes, szeretettel várjuk jelentkezését!
A vakok és gyengénlátók mellett a diszlexiások esélyein is javít a RoboBraille. Háromévnyi fejlesztőmunka után hivatalosan is elindult a RoboBraille magyar nyelvű szolgáltatása is.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Vakok Állami Intézetével együttműködésben előadást szervez alapvető pénzügyi ismeretek átadásának céljából.
“Úgy gondolom, hogy csak eredmény vezérelt munkával lehet sikeres az ember. Törekedjünk együtt erre a célra! ” Nagy Sarolta a LÁSS aerobik edzője várja a sportolni vágyók jelentkezését!