| By Helmes Renáta | 0 Comments
Szeretettel várunk minden kedves látássérült érdeklődőt 2021. február 28-án, vasárnap 15 órától a Luxemburg grófja című nagyoperett audionarrált, online előadására, mely a VGYKE hivatalos YouTube csatornáján lesz megtekinthető.
Continue reading...| By Szendrei József | 0 Comments
Girolamo Romanino: Agostino Barbarigo dózse zászlót ad át Niccolo Orsininek
1508-1509 körül
A Szépművészeti Múzeumba betérve több ezer év kincsei között válogathatunk. Az egyiptomi, az antik, a régi szobor és régi magyar gyűjtemény, a grafikai gyűjtemény vagy a régi képtár felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat őriz. Innen válogatunk a következő pár hétben.
Az első legyen egy technikailag is nagyon izgalmas kép, Girolamo Romanino Agostino Barbarigo dózse zászlót ad Niccolo Orsininek című alkotása. A kissé kopottas, tompa színű festményen a reneszánsz épületek között bontakozik ki a jelenet. A színek visszafogottsága talán furcsa lehet egy festmény esetében, azonban ez igazából egy freskó, tehát falkép, amelyet egy különleges technikával választottak le a falról és rakták át vászonra mint hordozóanyagra, hogy az épület pusztulása vagy átépítése után is megmaradhasson az utókornak. Közelebb lépve a képhez néhol láthatjuk is előbukkanni a vásznat, sőt egy-két helyen még olyan falfirkákat is felfedezhetünk, amelyeket még akkor véstek a képbe, amikor az a falon volt.
Az óriási méretű képen (300 x 371 cm) tehát közel embernagyságú alakokkal van dolgunk. A jelenet hátterében a perspektíva szabályai szerint megfestett város épületei sorakoznak. A fehér falakat vöröses barna sávok díszítik az árkádos ablaksorokat keretezve. A kép jobb oldalán, háttal a nézőnek lépcsőn halad felfelé egy tollas kalapot viselő udvaronc. Talán a lépcső tetején rá váró idős férfihez, gazdájához siet. Az ősz szakállas, bő tógára emlékeztető reneszánsz köpenyt viselő férfi mögött az udvar további tagjai, beszélgető férfiak láthatók. A kép középpontjának a háttérben tornyos épületet pillanthatunk meg, amelytől egy folyó választ el minket. A fénylő, csillogó víztükör érzékelteti a folyót, amelynek partján csónakok és újabb nyüzsgő embercsoport látható.
A perspektíva felfedezését a reneszánsz művészetnek tulajdonítják. Célja, hogy a festmény sík felületén ábrázoltakat térbelivé tegye. Ezt úgy érik el, hogy a nézőhöz közelebb álló tárgyakat nagyobbaknak, míg a távolabbakat kisebbnek ábrázolja. Tehát egy és ugyanazon tárgyat eltérő méretűként ábrázolják a nézőtől való távolsága alapján. A másik ábrázolási szabály, hogy a távolba vezető vonalak látszólag egymásfelé közelednek és egy távoli pontban, az ún. enyészpontban találkoznak is. Ezt leginkább az épületek és utak megfestésekor tapasztalhatjuk és ezt a hatást érzékelhetjük Romanino városának ábrázolásakor is. A Barbarigo és Orsini találkozásának helyet adó teret övező épületek falainak vonalai egy ilyen képzeletbeli pont felé közelednek.
Térjünk vissza a jelenet főszereplőihez. Elsőként Agostino Barbarigo dózsét vegyük szemügyre. Az ősz szakállú férfi barna köpenyt visel. A fehér prémgallérral díszített drága ruhadarabnak valószínűleg komoly súlya lehet. A földre omló anyag redői érzékeltetik ezt. A férfi fején a dózsék, a velencei köztársaság választott vezetőinek jellegzetes süvegét viseli. Ez a fejfedő jellegzetesen vörös színű, hátsó részén kicsúcsosodik, a homlokot övező részén mintha korona pántja díszítené. Festményünkön is arannyal díszített sáv jelzi ezt a részt. A dózse tehát a köztársaság nagyhatalmú vezetője volt. Barbarigo a dózsei tisztséget 1486-tól 1501-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Előtte térdel Niccolo Orsini, a velencei sereg vezére. A kopasz, testes férfi karddal az oldalán, páncélba öltözve veszi át a zászlót a rá letekintő dózsétól. A zászló átadása a hadvezéri megbízatást jelképezi. Ebben az időben Velence komoly harcokat vívott az Oszmán Birodalommal, így Orsini fontos feladatot kapott.
A zászló átadását, a két alakot szemlélő fiatal férfiak csoportjai veszik körül. A jobbára hosszú hajú, kalapot viselő ifjak öltözékének jellegzetes darabja a harisnyanadrág. Ez a mai szemmel megmosolyogtató lehet, de a reneszánsz korban jellegzetes viseletnek számított a férfiak körében. Az ifjak lábaira feszülő harisnyák jobb szára fehér, míg a bal szára kék színű. Ennek az oka valószínűleg nem valami divathóbort, hiszen az Orsini család címere is kék-fehér színű. A harisnya színével tehát a család hadaihoz való tartozásukat fejezték így ki.
A komoly hangvételű jelenetben egy kedves kis részletet is felfedezhetünk! A térdeplő Orsini lábainál ugyanis egy barna bundájú kiskutya kucorog. A kutyát gyakran a bátorság és az állhatatosság szimbólumaként használták. Ha érdekelnek a különböző kutya ábrázolások a művészet történetében, akkor ajánlom az alábbi cikket: Kutya a képzőművészetben. | Kutyatár | Kézikönyvtár (arcanum.hu)
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Helmes Renáta | 0 Comments
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
A XIII. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.
Continue reading...| By Helmes Renáta | 0 Comments
Szeretettel hívok Mindenkit 2021. február 19-én
15.00 órakor kezdődő online klubnapunkra!
| By Szendrei József | 0 Comments
A klasszikus művészet szentélye, a Szépművészeti Múzeum
Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc
1905-1906
A Hősök tere (1. kép) Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai csomópontja. Emellett érdekessége az is, hogy a teret meghatározó valamennyi építészeti alkotás egy ember nevéhez fűződik. Ő Schickedanz Albert, aki a Műcsarnokot, a Milleniumi Emlékművet és a Szépművészeti Múzeumot is tervezte. A Milleniumi ünnepségsorozat során kialakított téren két monumentális épület található, mindkettő a művészet otthona. A Műcsarnokkal, amely a kortárs képzőművészet bemutatkozó helye, egy korábbi narráció során már megismerkedhettünk. Az épület vélhetőleg a honatyák tetszését is elnyerte, így a Hősök terén körbe pillantva találkozhatunk Schickedanz egy másik főművével is, amelyet az épületre kiírt pályázaton nyertes tervei alapján építettek meg. Az építésére a Főváros ingyenesen ajánlotta fel a területet, ahol addig a Feszty körkép bemutatására szolgáló Rotunda – neve is mutatja, hogy kör alakú- épülete állt.
A Szépművészeti Múzeum épülete a neoreneszánsz és neoklasszicista építészetnek szép példája. Az építészeti stílushoz híven az antik görög és római épületek elemeit használja fel, azok elrendezési elvét és megoldásait követi. Ez a döntés nem véletlen, hiszen a klasszikus stílus az időtlenség és az érték érzetét kelti és mély tiszteletet vált ki a szemlélőből. Elrendezése, komoly és letisztult megjelenése templom hatását kelti, ez pedig tökéletes otthont biztosít a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye számára, amelynek egy-két izgalmas darabjával a következő hetekben ismerkedünk meg.
A világos kőből készült elemei nyári napsütéskor szinte vakítják az ember szemét, de ez a nagy „fehérség” csak a 19. század találmánya, mára pedig már a hófehér oszlopok tűnnek számunkra hitelesnek, pedig a valóságban az antik görög épületek és szobrok is festve voltak, gazdag színeikkel kápráztatták el a korabeli szemlélőjüket.
Figyeljük meg a Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc tervei alapján 1900 és 1906 között létrejött épület egyes klasszikus elemeit, hogy jobban megértsük, miből ered klasszikus szépsége. Az épület karakterét meghatározó részletei közül itt csak kettőt emelek ki: az oszlopokat és a homlokzat leglátványosabb elemét, a szobrokkal ékesített timpanont. Az oszlopfők (2. kép) a klasszikus antik oszloprendek közül a korinthoszihoz, a legbonyolultabbhoz hasonló. Ez az oszlopfő akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása és összetett formája. A gazdag növénycsokor pedig szépen koronázza a hatalmas átmérőjű, bordázott oszlopokat.
Az oszlopok tetején párkányok pihennek, ezeken nyugszik a timpanon, ez a háromszög alakú építészeti elem, amelyben harci jelenetet megörökítő szoborcsoport látható (3. kép). A jelenetnek is erős antik kapcsolódása van, ugyanis a mozgalmas szoborcsoport a kentaurok és a laphiták csatáját jeleníti meg. A laphiták félig mitologikus, félig történelmi thesszáliai népek voltak, akik több északi görög törzs legendáiban előfordulnak, tehát létezésüknek lehetet valós alapja. Valószínűleg Görögország egy hegységekkel övezett síkságának, Thesszáliának őslakói voltak, akiknek természetes ellenségei a kentaurok voltak. Ezek az emberi felsőtesttel és ló alsótesttel született lények vadságukról voltak híresek. A timpanonban ábrázolt legenda szerint Peirithoos, a Thessáliában élő lapitha törzs királya és Hippodameia esküvőjén vendégként vettek részt a kentaurok, de igencsak felöntöttek a garatra és a bor hatására szinte eszüket vesztve erőszakoskodni kezdtek a nőkkel. Ekkor harc tört ki a lapithák és a kentaurok közt, amely sok életet követelt, de a csata a laphiták győzelmével zárult, a kentaurokat pedig elűzték a vidékről. A szoborcsoport alakjai érzékletesen adják vissza a történetet, Az atletikus testalkatú laphita férfiak heves párharcot vívnak az ördögi ábrázatú kentaurokkal. Némely laphiták pedig botokkal készülnek lesújtani a redőzött klasszikus ruhát (peplosz) viselő, az erőszaknak ellen állni próbáló nőkkel viaskodó kentaurokra. A háromszög forma hatására az alakok a szélső csúcsok felé haladva először csak térdre ereszkednek, majd az egészen a sarkokban ábrázolt figurák már fekve figyelik a dulakodást. Összességében elmondható, hogy a heves mozdulatok olyan élethűen adják vissza a harc hevét és lendületét, hogy néhol az az érzésünk lehet, hogy megmozdulnak a több száz éve a timpanonban lévő alakok.
Érdemes meghallgatni Kovács Vera, a múzeum munkatársának bemutatóját a múzeum történetéről is. TEXTÚRA 2020 // ÉPÜLETTÖRTÉNET – Kovács Vera tárlatvezetővel – YouTube
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Szendrei József | 0 Comments
Magyar Fotográfusok Háza
Mai Manó egykori háza
Nagymező utca 20.
Budapest tele van mesélő házakkal. Olyan épületekkel, amik nemcsak egykori lakóik által mesélnek, de már az utcán mellettük elhaladva is beindítják a képzeletünket, bár a hétköznapi rohanásban, forgatagban hajlamosak vagyunk leszegett fejjel elhaladni mellettük. Pillantsunk fel egy kicsit az egykori császári és királyi fényképész házára, ami ma is a fotográfia otthona.
Az 1894-ben elkészült épület három fő részre bontható. (1. kép) Az utcával érintkező földszint színpompás zöld-sárga mázas kerámiával fedett, innen nyílik az elegáns előcsarnok. Jelenleg a szomszédos Thália Színház jegyirodája, illetve egy kávézó található ezen a szinten. Az első emeleten lehetett a lakószint, itt két díszes keretezésű ablak között balusztrádkorlátú erkélyt láthatunk. A balusztrád, másik nevén báboskorlát gyakori építészeti elem. Lépcsők korlátjaként, erkélyek és teraszok lezárásaként gyakran találkozhatunk vele. A sok esetben kőből készült elem leginkább karcsú vázához vagy ha modern hasonlatot keresnénk, tekebábhoz hasonlít.
A második emeleten rendezték be az egykori napfényműtermet, ahol az elsősorban gyermekfotóiról híressé vált Mai Manó dolgozott. (2. kép) A terem mai napig látogatható és üvegezett terében nem is vitás, hogy honnan kapta a nevét. Az épületen kívülről is hangsúlyos szerepet kap a napfényműterem zárt erkélye, amelynek vasszerkezetet csavart oszlopok és reneszánsz kódexekből ismert növényi díszek, levelek és indák sűrű és aprólékos rajzú szövevénye adja. A zárterkély két oldalán a homlokzaton egy-egy szoborfülkét láthatunk. A fülke két oldalát féloszlopok díszítik, amiknek talapzatán kedves kis puttófejek láthatók, a fejezetüket pedig korintoszi oszlopfő inspirálhatta, tetejüket timpanon, háromszög alakú dísz zárja le. A fülkék hátoldalát óriási méretű kagyló díszíti, előttük pedig csábító szépségű nőalakok pózolnak. A jobb oldali fülkében a ruhátlan nőalak ölét szemérmesen takarja el egy kisebb lepel, hajában talán babérkoszorú. Elmerengve tekint az ég felé, lábánál olvasó kisgyermek kucorodik. A bal oldali fülkében álló nőalak mozdulata dinamikusabb, köpenyét háta mögött mintha valami szellő lebbentette volna meg. Lábánál üldögélő kis puttó (szárnyas angyal fiúcska) kezében egy kis madarat nyújt felé. A díszítés stílusa neoreneszánsz elemeket sorakoztat fel: kacskaringó növényi indák, levelek, a régi könyvek grafikai díszítését idéző aprólékos elemek, oszlopok, párkányok. Érdekesebb azonban a díszítések finomságánál azok anyaga. Ugyanis mind a fülkék, mind a szobrok által nem fedett felületeket takaró dísztéglák a Zsolnay gyár által szabadalmaztatott pirogránitból készültek. Az épületek kerámiával való burkolása évezredes hagyományokra tekint vissza, ám Zsolnay Vilmos találmányáig ezek a díszek ki voltak téve a környezeti hatásoknak, főként a fagynak. A pirogránit sikerének a titka viszont épp a hidegnek, fagynak és nedvességnek való ellenállása. A nevében a pyro szó azt jelzi, hogy nagyon magas hőmérsékleten égetik ki az anyagot, míg a gránit tartósságát jelzi. A fülkében álldogáló nőalakok bronzból készültek.
Az épület harmadik szintjén a két szoborfülek felett balusztrád korlátos erkélyek találhatók. Közöttük, a napfényműterem zárt erkélye felett három ablak és a felettük, a tető alatti falrészt díszítő festmény látható (3. kép). Az idő igencsak megrongálta a képet, így a szürkévé piszkosult jelenet az utcáról alig látható már, de két nőalakot és a közöttük repkedő puttók alakja még kivehető. A bal oldalon vörös lepelbe burkolózott nő régi típusú fényképezőgép lencséjét igazgatja a nézőnek háttal ülve. A jelenet jobb oldalán kék lepelben talán valamilyen lámpát vagy más fényforrást tart. Közöttük huncut puttók hadakoznak.
Ma a Mai Manó Ház kiállításai látogathatók az egykori terekben, így nyitva tartás idején ízelítőt kaphatunk az egykori fényűző műterem hangulatából. A bejárati kapu kovácsolt vas kapuja mellett a falat kékes-zöld mázas kerámia burkolja, rajta mustársárga díszeket találunk (4.kép). A kapu felett gyümölcsökkel és zöldségekkel megrakott füzért mintáztak kerámiából, a sárga máz csak úgy csillog a kukoricacsöveken, kerekded almákon. A két füzér között női fej látható. Nyakában gyöngysor, fején sisaknak is beillő fejdísz. Személytelenül és tartózkodóan tekint le a kapun belépőkre. A kompozíció két sarkában a művészetre utaló, apró jeleket fedezhetünk fel. Egyik oldalon fúvós hangszerek csoportját, míg a másikon festőpalettát. Ezzel a díszítéssel a fényképész tevékenységének művészi értékét hangsúlyozhatta.
További díszei az épületnek a kaput és az ablakokat keretező oszlopok, valamint növényi indákkal, virágfűzérekkel, marcona szakállas férfiakat idéző maszkokkal ékesített félköríves ablakkeretek is. Az egyik ikonikussá vált eleme azonban az a kis puttó alak (5. kép), amelynek lábai helyett mintha csak növényi indák lennének és kezében az építtető foglalkozására utaló fényképezőgépet tart.
Ha szeretnéd még alaposabban megismerni a házat, akkor ajánlom Kincses Károly érzékletes leírását KINCSES KÁROLY: A MAI MANÓ HÁZ (maimano.hu)
vagy a Mészáros Zsolttal készített interjút
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Szendrei József | 0 Comments
A Lindenbaum-házak
Levegő és Föld őselemei
Budapest a legváratlanabb helyen lep meg minket csodákkal. A legtöbb épület málló pompájával vívja ki szomorkás csodálatunkat, de szerencsére van pár gyöngyszem, amik felújítva ejtenek rabul minket. Ilyen a terézvárosi egykori Lindenbaum-házak egyik megmaradt homlokzata is.
A szecessziós díszekkel ékesített épület az Izabella utca végén, a Ferdinánd-hídtól csak pár lépésre fekszik, a mellette elhaladó trolibusz ablakán kinézve sokaknak okozva szép pillanatokat. Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp építészpáros eredetileg két ház, az Izabella utca 94-96. homlokzatát tervezték meg szecessziós stílusban, a négy őselem szimbólumaival. A házakat megrendelőjükről, Lindenbaum Sándor és Győző olajmágnásokról Lindenbaum-házaknak is hívják. Mára sajnos csak a Föld és Levegő elemeit gazdagon bemutató 94-es szám csodálható meg. A mellette álló ház romos homlokzatán a Víz elemeiből már szinte semmi se fedezhető fel, a Tűz elemét pedig csak egy árva sárkány őrzi.
A háromemeletes épület ablakai, formái egyszerűek. Akárcsak egy sima vászon, helyet ad a pompázatos díszeknek. (1. kép) A halványzöld homlokzaton azonban vörös, zöld, arany díszek sorjáznak. A harmadik emeleti ablaksor alatt húzódik a Víz alapelemet megjelenítő figurák sora. A domborművekkel díszített sávban (másnéven fríznek is nevezik ezt az építészeti elemet) szimmetrikusan jelennek meg az alakok. A középpontban bájosan mosolygó aranyozott napkorong látható, ezt követi a repülő madarakat ábrázoló sáv. A madaraknak felismerjük a szárnyait, kidolgozott tollazatukat, csőrüket és valamennyi testrészüket, mégis sablonos megjelenésűek. Jellemzően kétféle méretben jelennek meg viszonylag sűrű rajban a nap felé „repülve”.
A ház szélei felé haladva újabb aranyozott medálszerű díszítőelemmel találkozunk. (2. kép) Lángok között medúzafőre lelünk. A Medúza az ókori mitológiából ismert lény, az úgynevezett gorgók egyike. A történet szerint Medúza eredetileg két nővérével gyönyörű lányok voltak, de magukra haragították Pallasz Athénét, így ő elcsúfította őket. Hajuk helyén kígyók tekeregtek, aranyszárnyuk, éles foguk volt, pikkely fedte testüket, de disznóagyaraik sem tették őket vonzóbbá. Aki csak rájuk nézett, kővé meredt. A három testvér közül csak Medúza volt halandó, őt Perszeusz ölte meg a legenda szerint. A Medúza főből az évezredek során klasszikus díszítő elem lett és már mi sem változunk kővé, ha a Lindenbaum-ház homlokzatán meglátjuk. A frízen tovább haladva a ház szélei felé ismét a madarak sorával találkozunk, ezúttal viszont irányt váltanak és a falak felé haladnak. A fríz legszélső figurái meztelen, hosszú hajú fiatal lányok, akik felhúzott lábbal kuporognak. Kezükben a szél által meglebbentett anyagot tartanak. A madarak és lányok figurái között aranyozott ötágú csillag látható. Formája a kommunizmus jelképeként ismert csillagot idézi, de a ház építésekor (1896-1897) a politikai irányzat még nem határozta meg a jelkép használatát. Az ötágú csillag, pentagramma az ókortól használatos jelkép. Babilóniában az öt irányt és ezzel együtt öt bolygót jelképezett, a középkorban pedig már az öt őselem megjelenítésére szolgált (az ötödik őselem az idea, azaz szent dolog volt).
A Föld őselemének jelképeit az első emeleti ablaksor alatt húzódó sávban, frízben találhatjuk. Mintha csak a paradicsomi kert elevenedne meg. (3. kép) Itt nincsen egy olyan központi elem, aminek két oldalán, szimmetrikusan sorakoznának a díszítőelemek, de itt is jellemző a Levegőnél tapasztalt ismétlődés. A bejárati kapu felett, a középponti tengelyben dús lombozatú és gyökérzetű fa két oldalán vörösesbarna rókapár látható. Farkukat felfelé kanyarítva tekintenek fel a fára. Hátuk mögött, a szemlélővel szembe fordulva pompás, aranyozott pávák láthatók. A hiúságot jelképező pávák mellett, a ház szélei felé haladva újabb fa következik, ennek törzsét azonban már tekergő kígyók fogják közre. Kígyók láthatók a következő figurán, egy ruhátlan fiatal lány lábai körül is. A lány aranyozott teste lágy, gömbölyded idomaival a kor szépségideálját idézi, jobb lába kissé behajlítva, ezáltal lesz természetes az álló mozdulat. A lány mindkét karját az ég felé emeli, haja lágyan hullámozva omlik hátára, egy kósza tincs szemérmesen takarja el ágyékát. A fák ágai között almákra is bukkanhatunk, így a paradicsomi kert kígyókkal már a bűnbeesést is jelképezi. A frízt a fal felé haladva a jól ismert rókapár motívuma és a páva követi. Természetesen a központi rókapártól indulva ez a mintasor a jobb és bal oldalra is pontosan ismétlődik. Ez a tengelyszimmetrikus kompozíció látható a Levegő madarai, medúzafői és csillagai esetében is.
A ház díszítését a fent leírt két fríz határozza meg, de a köztes díszítőelemekre is érdemes figyelmet fordítani, mert gyönyörű példái a szecesszióra jellemző növényi mintáknak. A növények eléggé idealizáltak, így nehéz őket pontosan felismerni, de a tervező leírásaiból tudjuk, hogy mályvát, napraforgót, liliomot és egy kákaszerű növény leveleit használták fel a díszítéshez. A földszinti ablakok közeiben két liliomot vörös szalag fog ja össze. Az első és második emelet ablakait mályvákból és levelekből alkotott virágfűzérek gipsz díszei keretezik, a legfelső emelet ablakai növénygirlandokat kaptak.
Az egykori Lindenbaum-ház színes mesekönyvre emlékeztet, alakjai mintha csak egy tündérmese szereplői lennének. Azonnal beindítja az ember fantáziáját. A Millenium idején, építésekor azonban koránt sem volt ilyen lelkes a fogadtatása. A közönségnek meg kellett szoknia színpompás homlokzatát, ugyanis ezeknek a ragyogó színeknek a használata nem volt elterjedt. A színek használatáról így emlékszik meg a tervező, Spiegel Frigyes egy korabeli írásában:
Hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyire elszoktunk a színektől, hogy szemünk már föl sem tud fogni egy egészséges színhatást és hogy már régóta vágyódik látni minden valamire való művész a színt házainkon, mely jobbára megvolt az előbbi korok házain is és mely azokról oly hosszú időn át száműzve volt. Természetes tehát, hogy ha már eltértünk a sablontól, e tekintetben is megkísértettük az újítást, különösen mikor bízvást remélhetjük, hogy e kísérletünket a szakkörök rokonszenvvel fogadják. A festékek egyszerű mészfestékek, melyek egy régi recipe szerint túró és tojás hozzákeverése által lettek szilárdabbá és az eső behatása ellen állandóbbakká téve.
(forrás: Lindenbaum házak épületdíszei 1. – Köztérkép
https://www.kozterkep.hu/15741/lindenbaum_hazak_epuletdiszei_1_budapest_spiegel_frigyes_1897.html)
Ismeretlen Budapest: Terézváros rejtett szecessziós csodája, mely világhírt hozhatott volna a tervezőjének | 24.hu
https://24.hu/belfold/2016/06/26/ismeretlen-budapest-terezvaros-rejtett-szecesszios-csodaja-mely-vilaghirt-hozhatott-volna-a-tervezojenek/
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Szendrei József | 0 Comments
Központi Vásárcsarnok a Fővám téren
Pecz Samu
Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szép és művészeti értékkel bíró alkotások mindennapjaink részét képezik. Nem csak múzeumok falai közé zárva, emléktáblával jelezve vagy útikönyvekben feltüntetve léteznek. Az utcán sétálva vagy akár a bevásárlást intézve is megcsodálhatunk egy-egy apróbb részletet, amit alkotója a legnagyobb gonddal, odafigyeléssel alkotott meg. Érdemes elidőzni ezeken a kis részleteken. A Fővám téren álló Központi Vásárcsarnokot pontosan az apró részletei által fogjuk megismerni.
A főváros I. számú vásárcsarnoka 1897 óta várja itt a vásárlókat és bizony azóta igencsak megváltozott körülötte a világ. A Pecz Samu által tervezett épület azonban rendületlenül várja a vásárlókat a mai napig.
A historista stílusú épület (1.kép) nem hiába vonzza a turistákat is. A színpompás Zsolnay épületkerámiákkal fedett tetőzetének mintája szemet igéző (2. kép). A sárga és zöld színekben játszó, csúcsára állított rombuszokból szinte szőtteseket idéző mintát alkottak meg a tervezők. A tetőzetet és két szélső épületrészt díszítő torony tetejét sárga mázas, gótikus stílusú keretű ablakok törik át. A toronytetőket végezetül elegáns csúcsdíszek koronázzák. Fiatornyaival, díszítményeivel a Parlament vagy éppen a Mátyás-templom épületét idézi. Nem véletlen, hiszen a historizmus építészete régi korok stíluselemeit éleszti újra és használja fel.
Aztán ott van még látványosságnak az épület homlokzatát díszítő téglaburkolat. Gondolhatnánk, hogy a tégla alantas és unalmas anyag, de erre is rácáfolt Pecz Samu. (3. kép) Meleg, vöröses barna, valamint visszafogottabb vajszín téglákat felhasználva a félköríves ablakokat keretező cikk-cakkos, fogazott mintát vagy éppen a tető rombuszait idéző, szövetet idéző felületet tervezett az építész. Maga az épület háromhajós elrendezésű, bazilikális megvilágítású. Ebben az esetben a központi hajó magasabbra nyúlik, mint az őt körbe ölelő, két szélső mellékhajó. Ennek a trükknek köszönhetően a két szint közé elhelyezett ablakokon keresztül juthat be a fény az épület belsejébe. A piacon, az elektromos világítás bevezetése előtt pedig nagyon is fontos volt a fény biztosítása.
Térjünk be a piac épületének belsejébe. Ehhez egy lenyűgöző árkádon vezet az utunk. (4. kép) A téglákból kialakított ívek akárcsak bordák lennének, a gótikus katedrálisok mennyezetét idézik. Ott, ezek az elemek a tető súlyát hordozták, itt inkább már csak dekorációs elemként szolgálnak. A régi korok stílusát idézi és méltóságot kölcsönöz az épületnek. A bordák találkozási pontjainál kör alakú faragványok díszítik. A koszorúra emlékeztető, levelekkel díszített forma közepén élethű állatfejek (pl. bárány) látható. A bordák közötti mennyezeti rész élénk mustársárgára van festve, amely borongós napokon csak még világosabbá teszi az árkádsort. A vásárcsarnok épületébe díszes kovácsoltvas kapun léphetünk be. A sűrű mintában a már ismert rombuszokat ismerhetjük fel, ezeknek szabályos kereteit töltik ki a növényi indákat idéző ívek. A bejárat feletti kapuívben ugyanez a minta ismétlődik, de néhol kecses virágokat is felfedezhetünk. Aprólékos és művészi munka, a vas keménységét meghazudtoló elegancia és hajlékonyság árad belőle.
Belépve lélegzetelállító élményben lehet részünk. A háromhajós, valóban templomra emlékeztető térben óriási belmagasság mellett a falak mellett és utcácskákat kialakítva csinos kis elárusító standokat alakítottak ki. Ez az elképzelés, illetve elrendezés nem sokat változott az elmúlt száz évben és ahogy kezdetben is, a tető alatt végigfutó galérián éttermekben rendezkedtek be. Felemelve tekintetünket pedig a tetőt tartó erős vas tartószerkezetek jól átgondolt rendszere tárul szemünk elé. Olyan őszinte építészet ez, ahol a funkcionalitás és az egyszerű szépség, az anyag és a logika szeretete üt át.
A járvány miatt sajnos az éttermek, kifőzdék is bezártak, kevesebb vásárló tér be a piacra is és a megszokott zsivaj helyett most valami komor csend fogad minket, ha belépünk. Így viszont talán több lehetőségünk adódik ennek a részleteibe menően remekül megtervezett épületnek a megismerésére.
Ha szeretnél többet megtudni a Központi Vásárcsarnok épületéről, akkor hallgasd meg a Gönczi Ambrus helytörténésszel készült videót! 9.tv – Ferencvárosi séták – Központi Vásárcsarnok avatása – YouTube
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Szendrei József | 0 Comments
A Danubius kút allegorikus figurái
Erzsébet tér
Bizony elég furcsa dolgok a köztéri szobrok! Néha ugyanis útra kelnek és átköltöznek a város egy másik pontjára. Ugyanilyen „helyváltoztató” szobor a ma az Erzsébet teret díszítő Danubius kút is. Az először 1883. október 22-én felavatott kút eredetileg a Kálvin teret díszítette, csak 1959-ben költözött át jelenlegi helyére. A szoborcsoportot eredeti formájában Fessler Leónak köszönhetjük, az allegorikus alakoknak pedig Ybl Miklós építész álmodott méltó kútépítményt. A második világháborúban súlyosan megsérült kút újbóli felállításáról 1951-ben kezdtek el gondolkozni. A nyolc évvel később másodszor is felavatott kutat Győri Dezső szobrászművésznek köszönhetjük. Már a megalkotásának körülményei is kalandosak és számtalan városi legenda övezi, de először nézzük meg alaposabban a négy szoboralakot!
A történelmi Magyarország négy nagy folyóját jelképező allegorikus alakok neo-reneszánsz kút medencéin foglalnak helyet (1. kép). Az alapot biztosító többkaréjos íves kő medencén akárcsak valami szobortalapzaton ücsörög a Tisza, Dráva és a Száva folyókat megszemélyesítő, lenge ruházatú női alakok. Mindegyik a rá jellemző tárgyat (attribútumot) tartja ölében vagy kezében. A fejük felett gazdagon faragott medence tálja olyan hatást kelt, mintha csak a heves esőktől vagy a nyári tűző napsütéstől szeretné megóvni a klasszikus szépségű alakokat. A medence legalsó, a szobrok feje felett található tálját halakkal, kagylókkal és más, a vízi világhoz kötődő elemekkel díszítették alkotói. Ismerjük meg jobban a folyókat megszemélyesítő nőalakokat!
Itt van elsőként a ’Tisza’ (2. kép). A hölgy kezében halakkal teli hálót tart, kezeivel kecsesen bontogatja a halászhálót és veszi szemügyre annak gazdagság zsákmányát. Vállára omló haját koszorú díszíti. Felsőteste társaiéhoz hasonlóan meztelen, látni engedi idomait. Deréktól lefelé dúsan redőzött lepel fedi, a mester részletgazdagon és élethűen faragta ki a lágy anyag gyűrődéseit. A textil alatt tökéletesen kivehető a lábak mozdulata, ahogy bal behajlított lábát kissé maga alá húzza.
Mellette ül a ’Dráva’, ölében csigák sokasága látható. (3. kép) Haját szalaggal, babérkoszorúval és kagylóval díszítő nőalak állát bal kezében nyugtatva, elgondolkozva tekint maga elé. Közben jobb lába elfektetett klasszikus faragott kő vázán pihen. Egyetlen öltözéke neki is a derekát és lábait fedő lepel.
Végül itt van a ’Száva’, lábainál sast ábrázoló címerrel. (4. kép) Háta közepéig, derekáig érő hullámos dús hajába mintha csak a szél kapott volna bele, fejét babérkoszorú ékesíti. Testtartása könnyed és egyben férfias: behajlított bal lábát jobb térdén nyugtatja oly módon, hogy baljának bokája jobb térdén nyugszik. A nőalak a távolba réved, miközben kezeit lábán nyugtatja.
Fedetlen bájaikkal akár erotikus megjelenésűek is lehetnének ezek az alakok, ám elnézve őket ez eszünkbe sem jut. Tagjaik erősek, férfiasak, hatalmas és erőtől duzzadó testük leginkább Michelangelo alakjait idézik emlékezetünkbe. A női alakok között dús szakállú, bajszos, hosszú hajú tengeri istenek arcképeit faragták a kút testére.
A kút legfelső medencetálján, győzedelmes pózban látható a Dunát jelképező férfialak. A hosszú hajú és szakállú, atlétákat is megszégyenítő izomzattal rendelkező férfi ágyékát lepel borítja. Bal kezében nagyméretű kagylót tart, jobbjával óriási evezőn támaszkodik. Jobb lábát egy delfinen nyugtatja. Klasszikus, komoly arca szintén Michelangelót, méghozzá Mózes szobrát idézi. (Ha érdekel a világhírű reneszánsz szobor, a róla készült narrációt itt elolvashatod.)
Említettem, hogy több történet is él a városi emlékezetben arról, hogy miért döntött úgy korának egyik legbefolyásosabb pénzintézete, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, hogy egy ilyen drága köztéri alkotással ajándékozza meg a fővárost. Az egyik elképzelés szerint az eredetileg a Ferenciek terére tervezett kút felállítása mellett azért döntött a takarékpénztár, mert a Ferenciek terén álló épületének homlokzata előrébb ugrott az engedélyezett terveken megjelöltnél és lelkiismeretfurdalásuktól vezérelve írták ki a pályázatot. Talán egy kicsit hihetőbb az a magyarázat, hogy bírósági döntés kötelezte a homlokzati túlnyúlás miatt a pénzintézetet egy ilyen művészeti alkotás adományozására. A cég persze megpróbálta húzni a költséges művészeti kártérítés megrendelését, ám ekkor Budapest polgármestere felállíttatta a bankkal szemben a város első nyilvános vécéjét. Ez persze elég nagy motivációt jelentett!
Ha szeretnél többet megtudni a Danubius kút történetéről, akkor érdemes meghallgatni a Gönczi Ambrussal, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjével készített izgalmas beszélgetést: 9.tv – Ferencvárosi séták – Danubius Kút – YouTube
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Szendrei József | 0 Comments
Forrás: fortepan.hu
Vörösmarty szobor
Kedves Olvasó!
Hermész szobrát a hátunk mögött hagyva, a Váci utca kirakatai között sétálva haladunk tovább. Az egykori Pesti városfal végét jelző Váci kapu helyére érve már a Vörösmarty térre nyílik rálátásunk. Érdekesség, hogy az egykori városkapu helyét és formáját az eltérő színű kőburkolat jelzi a lába elé néző sétálónak. A Vörösmarty tér impozáns épületei között pedig az 1908 május 24-én felavatott nagy magyar költő előtt tisztelgő szoborcsoporttal ismerkedhetünk meg.
Az időjárás viszontagságai, a téli hideg nem kedvez a carrarai márványnak és a haraszti mészkőnek, amiből az alakokat és a talapzatot kifaragták, így a téli hónapokra letakarják a szobrot. Műanyaggal van beborítva most is, így egy 1958-as régi fotót hoztam illusztrációként. Érdemes megfigyelni, hogy mennyire más volt 60 évvel ezelőtt a tér. A szoborra magas fák árnya vetült, a háttérben pedig autó és busz is látható, hiszen a mai sétatéren egykoron élénk autóforgalom folyt, sőt még autószalonok is helyet kaptak.
Ahogy a mellékelt képen is látható, a szoborcsoport alakjai jócskán meghaladják az embernagyságot. A csoport felett, óriási kő padján ülő költő alakja 330 centiméter magas, míg a lábainál a korabeli magyar társadalmat szimbolizáló tömeget alkotó figurák 275 centiméteresek. A költőt egyszerű ruházatában örökítették meg a szobrászok (Kallos Ede és Telcs Ede), de az ábrázoláson feltűnik a Vörösmartyra jellemző, nyakába kötött kis kendő is. Az ülő alak jobb lábán nyugtatja mindkét kezét, kissé előre hajol és elgondolkozva tekint maga elé. Padjának talapzatán a Szózat jól ismert sorai olvashatók a kőbe vésve csupa nagybetűvel: „Hazádnak rendületlenül legyél híve oh magyar”
Miután tiszteletünket tettük a költőnél, merüljünk el a korabeli társadalom sztereotipizált tagjait megörökítő alakok sokaságában a Márkus Géza által tervezett talapzat alsóbb részén. A szobrász elképzelése szerint az alakok a Szózatot hallgatják, így arckifejezésükre egyfajta áhítat jellemző. A szobortömeg két nagy csoportra bomlik. Szemben állva a szoborcsoporttal a bal oldali szoborcsoportot szemlélve, balról jobbra haladva a következő figurákat ismerhetjük meg. Az első három alak talán egy kézműves család tagjait ábrázolja. A kötényt viselő bajszos férfi jobb karjával a hozzá húzódó, mezítlábas kisfia vállát karolja át. Bal karjába fiatal felesége karol, a nő jobb kezével könnyedén az egész szoborcsoport valamennyi alakját összekötő virágfűzért vagy babérkoszorút emeli. A nő szája kissé nyitva, mintha a költeményt énekelné vagy szavalná társaival. Tovább haladva gazdagabb öltözetű kislány látható, kezében kis virágcsokrot tart. Bal kezét fátylat viselő, elegáns ruhájú anyja fogja. A fátylat mintha csak egy szellő vagy egy mozdulat energiája mozdítaná meg. Ezzel az ábrázolással a szobrász élettel, mozgalmassággal tölti meg az alakokat. Mellettük idősödő, méltóságteljes szakállat és bajszot viselő férfi látható a 19. századi jellegzetes férfi öltözékben. Egyszerű szabású kabát zsinórozással, lábszár középig érő jellegzetes csizma a lábán. Fejével az eddigi alakoktól elfordul, ellentétes irányba néz, bal karjába kiskamasz fiatal lánya karol. Térjünk át a tömeg másik nagy csoportjának, a néző számára jobb oldalon látható alakoknak a megismerésére. Haladjunk az ő esetükben jobbról balra, az emlékmű központi tengelye velé. Jobb szélén szintén egy háromtagú család látható, középen a valószínűleg kétkezi munkás férfi, amelyre a jobb vállán nyugvó ásó utal. Balján fiatal felesége hajtja férje vállára fejét, kezében ő is kis virágcsokrot szorongat. Az apa bal oldalán nagyobbacska fia énekel komoly arccal. A fiú jobb kezében virágcsokor, baljában talán könyvet tart, amellyel a tanulás általi felemelkedést jelképezi.
A fiúcska mellett álló, zászlót tartó fiatal férfi az egyik legérdekesebb figurája a csoportnak. Alakját egy valós személyről mintázta Telcs Ede. Ő Yrjö Liipola finn szobrász, aki a cári uralom elől menekül Finnországból hazánkba és 1904 és 1934 között tevékenykedett Magyarországon. Művészeti munkája mellett politikai tevékenységet is folytatott, konzulként is dolgozott. A szoborcsoport készítése idején pedig Telcs Ede diákja volt, így lehetett ő a zászlót tartó diák modellje. Tőle balra, idős bajszos pásztor alakja támaszkodik botjára, mellette fiatal anya látható gyermekeivel. Érdemes körbe sétálni a szoborcsoportot, ugyanis izgalmas alakokkal találkozhatunk a hátsó talapzaton is, sőt az eddig megismert alakokról is teljesebb képet kaphatunk. Vitathatatlan, hogy míg a szobor frontján több a társadalom módosabb tagjainak az ábrázolása, a hátsó felén a szegényebb rétegek kerültek megmutatásra. Szerényebb öltözetű fiatal lányok és férfiak, kezükben tartva munkaeszközeiket. A csoport megrázó ábrázolása a kendős idős asszony, akinek ráncos arcán megmutatkozik dolgos élete minden küzdelme. Mellette álló mezítlábas fiatal fiút, talán unokáját, védelmezőn karolja át.
Érzelmekkel telített szoborcsoportot ismerhettünk meg Kallos Ede és Telcs Ede munkájában, de tartogat még számunkra egy romantikus történetet az alkotás. A népszerű anekdota szerint, amikor gyűjtést szerveztek a szobor elkészítésére, egy Liszkay János nevű koldus is úgy döntött, hogy hozzájárul a nagy költő emlékművének elkészítéséhez. Nem volt más kincse, így az édesanyjától örökölt ezüst húszkrajcárost, másnéven Máriás, küldte el a bizottságnak, akiket úgy megérintett a felajánlás, hogy azt változatlan formában be is építették a szoborba. A mára már megfeketedett pénzérme a szoborcsoport jobb oldalán, két gyermekével ábrázolt anya mellett, kezében tartott kisgyermeke közelében található.
Ha szeretnél többet megtudni az emlékmű létrejöttéről, akkor ajánlom az alábbi írást, amelyben a szobor megalkotására kiírt pályázat többi terve is látható:
Márványba rejtett Máriás: 110 éves a Vörösmarty-szobor | PestBuda
Az illusztrációként használt fotó a fortepan.hu oldalról származik. Képszáma 16208, adományozója Kotnyek Antal.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
| By Helmes Renáta | 0 Comments
Lukács Erzsébet Böbke vagyok, a terézvárosi Lámpás Klub vezetője és közösségi civilszervezője.
Continue reading...| By Szendrei József | 0 Comments
Hermész-kút a Váci utcában
Budapest -és általában a városok- utcáit nemcsak nemzeti hősök, királyok és hadvezérek népesítik be, hanem időről időre istenségek is felbukkannak. Ezúttal egy görög isten, Hermész alakjával foglalkozunk kicsit részletesebben.
Az egyik leglátványosabb Hermész ábrázolással a Váci utca forgatagában találkozhatunk, pontosabban a Váci utca és a Régiposta utca találkozásánál kialakított kis téren. 1983-ban itt állították fel Giovanni de Bologna 16. századi németalföldi szobrász Hermész ábrázolásának bronz szobrát, aminek Wild László építész tervezett elegáns kő kutat. A nyolcszögletű kútból négyzetes oszlop emelkedik ki, amelynek egy-egy oldalán egy bronz halfejből folyik ki a víz. Az oszlop tetején félgömb alakú elemen egyensúlyoz a görög istenség. A kút kávájára kényelmesen le is ülhetünk, ha a nagy nyári melegben megpihennénk egy kicsit.
Hermész – római nevén Merkúr– alakja egy igazi klasszikus szobrászati alkotás, anatómiailag pontosan és élethűen ábrázolja az atletikus férfitest minden részletét. A szeméremre viszont adott a szobrász, Hermész ágyékát egy kis falevél takarja. Az alak testsúlyát bal lábára helyezi, azzal egyensúlyoz a fém félgömbön, míg jobb lábát kissé hátra emeli. Az elegáns mozdulatot tovább hangsúlyozza a bal kezének hüvelyk, mutató és középső ujjai között tartott kígyós, szárnyas bot és a jobb kezének könnyedén felemelt mutató tartása. Mintha csak mutatóujjával előre haladásra, munkára buzdítaná a sétában megpihenő nézőjét. De Bologna szakálltalan, örökifjú fiatal férfiként ábrázolta az istenséget, hullámos hajfürtjei kikandikálnak kalapja alól. Mégis mi teszi ezt a tökéletes ifjút mégis istenné? A szobrász gondosan felruházta ismertetőjegyeivel, másnéven attribútumaival. Lássuk sorjában! Az elsők a szárnyak: az ifjú mindkét bokájánál, valamint láthatatlanná tevő kalapján kis szárnyak láthatók, amely a gyorsaságát biztosította az istenek hírnökének is tartott Hermésznek. A második a pálcája (görög nevén kerükeión; caduceus a rómaiaknál), amelyet bal kezében tart. A kereskedelem ősi jelképének tartott pálcát a két szárnyról és a rajta tekergő két kígyóról lehet felismerni. Sokan összetévesztik a gyógyszertárak jelképeként elterjedt kígyós bottal, de ott csak egy kígyót találunk. A bronz szobor, kültéri elhelyezéséből adódóan magán őrzi a környezet hatását. A feketés sötét szobor enyhe zöld patinás árnyalatot kapott.
Néhány gondolat Hermészről, római nevén Merkúrról:
Hermész Zeusz és Maia nimfa gyermekeként jött a világra és az istenek hírnökeként volt ismert a görög mitológiában. Emellett a pásztorok, az utazók, a kereskedők, a súly- és hosszmértékek isteneként is tisztelték, valamint az ékesszólás, irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezőjeként tartották számon. Számtalan történet szól furfangjáról és ravaszságáról. A költészetben is járatos volt, Apollón egyik legközelibb barátja volt.
Ha szeretnél többet megtudni Hermészről, akkor ajánlom ezt a videót: Nagy mitoszok – Hermész – YouTube:
Hol találkozhatsz még Hermész szoborral Budapesten?
Az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál, a Sugárút első épületének az egykori francia biztosító épületének, a Fonciére-palotának tetejét díszíti Szász Gyula Hermész szobra. Annyiban különbözik Váci utcai társától, hogy itt az alakot drapéria takarja és nem falevél, valamint egy pénzeszsákot tart kezében és a szobrot kiegészíti két szárnyas griffmadár szobra is. Testük oroszlán, míg fejüket, szárnyukat és karmos lábukat a sastól kölcsönözték.
Somogyi-Rohonczy Zsófia