Seuso kincsek

A Magyar Nemzeti Múzeumban látható Seuso kincsek története krimibe illő, ugyanis az értékes leletek megtalálójának életébe került a szerencséje, majd kicsempészték az országból és egy angol befektető csoport vásárolta meg a tárgyakat, akik a hamis papírok miatt már nem tudták eladni a leletet. Több évtizednyi pereskedés és nyomozás után csak nem olyan rég, két részletben (2014-ben és 2017-ben) térhettek vissza Angliából a tárgyak.

A tizennégy ezüst edényből álló leletet lakomákon használt tálaló, illetve tisztálkodáshoz használt edények alkotják, valamint egy óriási réz üst, amiben azokat elásták. A tárgyak eredeti célja a lakomákon való használatukon túl a tulajdonosuk gazdagságának megmutatása volt, így az ezüst tárgyak nemcsak anyaguk miatt, de művészi értékű domborított díszítésükkel is a magas rangját jelezték. De ki is volt a tulajdonos? A kincs névadója, Seuso nagy birtokokkal rendelkező hadúr és főtisztviselő volt, földterületei egészen a mai Balatonig terjedtek a Pannónia provinciában.

A narrációhoz csatolt képen a lelet látható. Négy darab nagyméretű tálaló tál, alacsony peremmel. Egy mélyebb tál és öt darab kancsó, amelyből italt szolgálhattak fel. Két darab hengerre hasonlító formájú, füllel rendelkező vödör, egy bor kínálására szolgáló keskeny nyakú amphora. Található még a leletben egy szépítőszerek tárolására használt kúpos tetejű edény is, amelyet a szépítkezés jelenetei díszítenek. A tálakra és edényekre általában jellemző, hogy a rajtuk található geometrikus, növényi és emberábrázolásokat domborítással készítették a mesterek és a megrendelő gazdagságát mutatja, hogy az egyes tárgyak nemcsak nagy mérettel rendelkeznek, de a minták kidolgozása is nagyon aprólékos, igazi mestermunkák. A kiállításon az egyes tárgyakat külön üvegvitrinben helyezték el megvilágítva, a falakon a tárgyak részletes leírását is olvashatjuk.

Ismerjünk meg néhány tárgyat alaposabban! Az első, a már említett szépségápolási anyagok tárolására használt hengeres alakú, kúpos tetővel lezárt edényke. Nem egy aprócska szelencével van dolgunk, ugyanis 32 centiméter magas, 21 centiméter átmérőjű és 2 kilogrammos tárgyról van szó. A hangeres testen szalagszerűen fut végig a függönnyel elválasztott két jelenet. Az egyiken egy magánfürdőbe pillanthatunk be, ahol a ruhátlan szolgálólányok úrnőjüket segítik levetkőzni a fürdőzéshez. A másik jelenet több szereplőt vonultat fel, itt már felöltözve láthatjuk az úrnőt, aki valószínűleg a tárolóedény egykori tulajdonosa is volt. A szolgálólányok serényen viszik a nő elé a szépítkezéshez szükséges eszközöket. Tükröt, ékszeres dobozt, ruhás ládát és a most bemutatott illatszeres ládikához hasonló tárgyat. A jelenet megfogalmazása nagyon hasonlít a szépség istennőjének, Aphroditének és a három gráciának fürdőzését megörökítő képekre, ezzel az istennőhöz tették hasonlatossá a tulajdonosnőt. A doboz kúpos tetején virágfűzérek között szárnyas meztelen figura látható, aki valószínűleg Erósz, a szerelem görög istene, akit a rómaiak Cupido néven emlegettek. A fedő gombját egy gorgófővel díszítették, aminek itt bajelhárító szerepe volt. A gorgó szó jelentése görögül, ’akinek szörnyű a nézése’. A hiedelem szerint, aki ránézett erre a lényre, az szörnyet halt. A mitológia szerint Perszeusz Athéné istennő segítségével, egy cselnek köszönhetően vágta le az egyik híres gorgó, a Medusa fejét. Úgy tartották a korabeli használók, hogy a fürdőző, ruhátlan emberek még inkább ki vannak téve a rontásoknak, így szükségük volt ilyen védelemre.

A kincs másik jellemző tárgytípusa a nagyméretű tálaló tál, amelyeket a lakomákon használtak. A Meleagrosz-tálnak nevezett darab gyönyörű példa. Mérete is lenyűgöző. 69 centiméretes átmérőjű, kör alakú ezüst tálról van szó, amelynek súlya 8 kilogramm. A tál közepén egy kör alakú medalionban Meleagrosz királyfi látható kísérő társaságában az általa leterített veszélyes vaddisznó tetemén ülve. A figurák, antik hősökhöz méltón, ruhátlanul és izmos testüket megmutatva állnak a képen, kezükben fegyvereik. A kép körüli szélesebb kör alakú sávban, vésett akantuszleveleket idéző minta látható, míg a tál szélét körbefutó sávban a görög mitológia további jeleneteit sorakoztatta fel a művész az aprólékos domborításoknak köszönhetően. Felfedezhetjük Párisz történetét, akinek feladata volt, hogy az Akropolisz istennői közül a legszebbnek nyújtsa át arany almáját. Láthatjuk az illatszeres edényke kapcsán már említett Perszeuszt is a levágott gorgófővel a kezében, valamint Püramoszt és Thiszbét, az egymástól eltiltott szerelmeseket, akik tragikus véget érnek. A tál peremét szintén ezüstből, gyöngysort mintázó rész zárja le. Annyira aprólékos és finom díszítése van a tálnak, hogy nehéz elképzelni, ezen egykoron ételeket szolgáltak fel.

A megrendelő gazdagságát az is mutathatja, hogy még az olyan egyszerű tárgyak, mint a vizesvödrök is lenyűgözően finom díszítéssel és ezüstből készültek. A vödörpár darabjai 28 centiméter magasak és 24-25 centiméter átmérőjű hengeres testük van. Súlyuk egyenként négy és fél kiló. Mindegyik vödörnek három-három lába van, amelyeket griffmadárként formázott meg az alkotó. A griff mitologikus lény, aminek teste az oroszlánéhoz, míg feje és végtagjai a sashoz teszik hasonlóvá. A vödrök fülét férfi mellszobrok rögzítik a vödör testéhez, a füleket magukat pedig téglalap és rombusz alakú vésett, kidomborodó elemek díszítik. A vödrök testének díszítésén magas támlás székén ülő asszony alakját fedezhetjük fel, akinek kezeit szolgáló lányai fogják. Az antik író, Ovidius által leírt történetből tudjuk, hogy ő Phaidra, aki szerelemre gyúl mostohafia iránt és ettől az érzéstől szenved, szolgálólányai támogatásként fogják kezét. A másik vödrön erdőben, vadászjelenet szereplői között fiatal férfi látható. Szintén Ovidius történetéből tudjuk, hogy ő Hippolütosz, aki éppen most kapja kézhez mostohája szerelmes levelét és azt a földre dobja, így utasítva el őt.

A Seuso kincs darabjai tehát sokkal többek értékes és szépen kidolgozott ezüst használati tárgyaknál, ugyanis őket szemlélve az ókori görög és római mitológia jeleneteiben is elmerülhetünk.

A narráció illusztrációjaként szolgáló fotót Kardos Judit és Dabasi András készítette és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai bocsátották rendelkezésünkre. Köszönet érte!

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

Károlyi-palota
Petőfi Irodalmi Múzeum épülete

Az egykori főúri paloták a 20. század folyamán egyre inkább új funkciót találtak maguknak. Lehetett belőlük iskola, könyvtár vagy éppen múzeum is. Az új tulajdonosok sok esetben törekedtek a régi épület értékeinek megóvására, így az új funkció ellenére ma is gyakorta élvezhetjük az egykori paloták csillogását. Ilyen épület az egykori Károlyi-palota is, amely az Astoriához közel, a Károlyi utcában található. A palota 1768-ban került a Károlyi család tulajdonába. Az első átalakításokat, bővítéseket még Károlyi György kezdte el, de utódai se maradtak el mögötte. Károlyi Mihály például modern fürdőszobákkal, autógarázzsal bővítette az épületet. A főváros 1928-ban vásárolta meg az épületet, 1957-ben pedig beköltözhetett a három évvel korábban alapított Petőfi Irodalmi Múzeum.

A klasszicista épület utca felöli homlokzata visszafogott, mégis tekintélyt parancsoló. Az emeletes épület középpontjában található hármas kapubejárójának központi, legnagyobb kapuján egykoron lovaskocsik is behajthattak. A kapu két sarkán a földön nagyméretű kő golyókat találhatunk. Ezek az úgynevezett kerékvető kövek, amelyek gyakran ilyen egyszerű kő golyóként jelennek meg, de gyakran szinte szobrászati gondossággal kidolgozott állatfigurák. Céljuk az volt, hogy a bekanyarodó és a kapun áthaladó kocsik neki ne ütközzenek a kapufélfának. A kocsik számára fenntartott bejárat két oldalán kisebb, az emberek számára fenntartott bejáratok találhatók, amelyek a mai napig használhatók. A kapu felett elegáns kovácsoltvas korlátos erkély található, ahonnan egykor még Mária Terézia is integethetett. A kapu tengelyében az oromzat részeként a Károlyi család címere látható. A központi címert korona ékesíti, két oldalról pedig egy-egy ágaskodó hím oroszlán támasztja. Az egész címer gazdag indák alkotta alapon áll. Az épület ritmikáját az íves tetejű, kékeszöld színű keretekkel ellátott ablakok adják. Az egyforma méretű íves tetejű ablakok sorozatát az épület két sarkán, az emeleti három ablak töri meg, ahol négyzetes lezárású ablakok kaptak helyet. A Petőfi Irodalmi Múzeumtól kapott régi fotón (1. kép) a 19. század végi öltözéket viselő férfiak és nők, fiatal lányok haladnak dolgukra az utca forgatagában. Két érdekes különbséget is felfedezhetünk a jelenlegi utcaképhez képest. Egyrészt az előteret átszelő villamossínt, ami ma már szokatlan látvány. A másik a palota falán látható számtalan reklámtábla. Fekete alapon fehér betűkkel olvashatjuk a Vakok Boltjának hirdetését, míg alatta Rohonczy Gida, Rigier József Ede, Emmerling Adolf hirdetőtáblái találhatók az állatkereskedés táblájának kíséretében. Egykor élt mesteremberei, kereskedői voltak Pestnek, akiket mára csak ez a fotó őrizhet meg. A táblák előterében utcai árus kétkerekű kocsija látható.

Térjünk viszont be az épületbe és csodáljuk meg, hogy milyen lenyűgöző részletei maradtak fent az utókor számára. Kezdjük az impozáns lépcsőházzal (2. kép), amelynek méltóságát növeli, hogy a lépcsők vörös szőnyeggel borítottak. A lépcsőn felhaladó finoman faragott fa korlátba kapaszkodhat meg. A lépcső tetejére feljutva még mindig nem ér véget a sétánk, itt jobbra és balra is elfordulhatunk és a következő lépcsősor vezet fel minket az egykori palota tereibe. Itt a fordulónál, a lépcső jobb és bal oldalán lámpaoszlop kapott helyet. A finom levéldíszítésekkel ékesített oszlopokon növényi indák kacskaringózását idéző fém karokon öt fehér gömbbúra adja a világosságot. A lépcsőház fala pasztellszínekben játszik. Az egyszer oszlopokkal keretezett íves fülkék hátfala finom halvány rózsaszín, a fülkék között felfutó falszakaszok halvány sárgák, míg a fülkék felett elhelyezkedő falszakaszok hidegebb mentazöld árnyalatot kaptak.

Az egykori palota termeinek leírását órákig lehetne végezni, itt viszont most csak egy elemet szeretnék kiemelni, amely meghatározza a berendezés hangulatát. A hófehér mennyezetek és ajtókeretelésekkel erőteljes kontrasztban álló színes selyemtapétákkal fedett falakat. Az egyik leglátványosabb a Vörös-szalon és a Lotz-terem falait is borító vörös színű tapéta (3. kép), amelynek fényes anyaga érdekes csillogást ad meleg színe mellett a térnek. A mélyvörös alapon a rajzos részletekkel megörökített virággirland elemeit finom rózsaszínnel dolgozták ki. Igazi bőségszaruk, burjánzó növényzet elevenedik meg a terembe belépők előtt. A rózsaszínes növények hátterében csak a falhoz közelebb lépve fedezhetjük fel, hogy a mintázatot a tapéta anyagánál sötétebb vörös színű borostyán hálózata szövi át. A falakat a székek magasságáig fehér és arany négyzetes díszítésű falburkolat fedi. A fal előtt elegáns klasszicista stílusú bútorok láthatók. A pad lábai fehérek, az íves támlájú szék megtartotta eredeti fa színét, de a polírozás növeli a fa anyag fényét.

A termek pompáját és csillogását tovább fokozzák a mennyezetről lelógó aranyozott csillárok. Az óriási méretű, részletesen kifaragott szerkezete levelek és indák halmazát utánozzák, az ágak végein ma már gyertyákat utánzó elektromos égők ragyognak. (4. kép)

Ahogy már korábban is, a Fővám téri Vásárcsarnok esetében, így ismét érdemes Gönczi Ambrus helytörténészt meghallgatni, aki ebben a videóban a Károlyi-palota történetét meséli el: A Károlyi-palota története (Ferencvárosi séták) – 9.Tv – YouTube

A narráció mellékletében szereplő fotókat köszönjük a Petőfi Irodalmi Múzeumnak!

Somogyi-Rohonczy Zsófia
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület