Category: III. kerület (Óbuda)

Hangoskönyvek és nosztalgia Óbudán

   |   By  |  0 Comments

Helle Maximilian zongorázik.

Magyarországon a látássérült embereknek az 1960-as évek eleje óta van lehetősége hozzájutni felolvasott könyvekhez a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Hangoskönyvtára jóvoltából. A mai kor követelményei azonban felülírták az egykor szalagra, majd később kazettára történő felolvasást. Néhány éve CD-ken lehetett hangoskönyveket kölcsönözni, de mostanra már ez a lehetőség is megszünt. Az irodalomkedvelők vagy egy kimondottan e célra készített, és az MVGYOSZ Hangoskönyvtárából kölcsönözhető hangoskönyv-olvasó készüléket, vagy pedig mobilapplikációt tudnak használni. Utóbbiban lehetőség van a kiválasztott könyv saját okoseszközre történő letöltésére, kizárólag saját célra, vagyis a felolvasott mű – a szerzői jogdíjakra való tekintettel – nem másolható. Az érintettek regisztrációt követően használhatják mind a hangoskönyv-olvasó készüléket, mind pedig a mobilapplikációt, illetve egy e célra kifejlesztett webes felületet is.

2017. nyarán Helle Maximilian ötlete volt, hogy jó lenne digitalizálni a régi hangoskönyveket, illetve minél több újat is elkészíteni. Ötletét megosztotta a Facebook-on. Felhívását olvasta Puskás Kata Szidónia, az egykor legtöbbet felolvasó és egyik legnépszerűbb kiváló színművész, Bodor Tibor unokája, aki természetesen egyetértett a kezdeményezéssel. 2018. januárjában létrehozták a Bodor Tibor Kulturális Egyesületet. Az Egyesület önkénteseket toborzott, akik lelkesen kezdték digitalizálni a régi hanganyagokat, illetve lelkesen fogtak hozzá újabb könyvek felolvasásához. Az Egyesület a mai napig is várja önkéntes felolvasók jelentkezését.

Hogy a VGYKE III. kerületi Lámpás Klubjának résztvevői is megismerhessék e nagyszerű kezdeményezést, illetve ha már ismerik, de tennének fel kérdéseket a Hangoskönyvtárral kapcsolatban, 2024. novemberi klubnapunkra vendégségbe hívtam a kezdeményezés megálmodóját, Helle Maximiliant, aki technikusként segíti a Hangoskönyvtár munkáját. Maxi örömmel mesélt is e kezdeményezésről, és beszélgetett a résztvevőkkel, akik közül sokan osztották meg hangoskönyvekkel kapcsolatos élményeiket. Maxit egyébként nem csak ebbéli minőségében ismerhetjük, hanem – és ezt a tevékenységét régebb óta is folytatja – zongoraművészként is. Rendszeresen hallhatjuk őt klubokon, és kísér nóta- és operetténekeseket is. Többek között a november 2-án elhunyt Kisnémedi Varga Pál magyarnóta- és operetténekessel is dolgozott együtt, kimondottan jó barátság kötötte össze őket. Meg is emlékeztünk Kisnémedi Varga Paliról és egy ugyancsak novemberben elhunyt, III. kerületi tagtársunkról, Bükiné Hangl Zsuzsannáról. Emlékük előtt egy perces néma felállással tisztelegtünk.

Amikor Maxit meghívtam novemberi Lámpás Klubunkra, megbeszéltük, hogy bár a klub témája most a hangoskönyv lesz, de amennyiben a résztvevők igényt tartanak rá, természetesen örömmel vesszük, ha megszólaltatja a Békásmegyeri Közösségi Ház I. emeleti kistermében lévő pianínót. És bizony, volt is igény a jelenlévők részéről, miután a klub első felében a 2018. januárjában alakult Bodor Tibor Kulturális Egyesületről, az MVGYOSZ Hangoskönyvtárából kölcsönözhető hangoskönyv-olvasó készülékről és a Hangoskönyvtár-alkalmazásról, illetve hangoskönyvekről beszélgettünk, a kétórás klub második órájában a kötetlen, jó hangulatú beszélgetésből nosztalgiázás lett, régi, közismert dallamok csendültek fel. Többen dalra is fakadtak. Emellett a klubról nem hiányozhatott néhány finomság, sós perec és vaníliás karika, ásványvíz.

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület alapító-elnöke, Bodor Tibor unokája, Puskás Kata Szidónia elfoglaltsága okán most nem tudta tiszteletét tenni nálunk, azonban reméljük, hamarosan őt is vendégül láthatjuk majd a Békásmegyeri Lámpás Klubban. Maxinak köszönjük a remek hangulatú muzsikát, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület valamennyi munkatársának pedig a sok szép és igényes hangoskönyvet!

És végezetül, de nem utolsó sorban köszönjük Vasné Pintér Terikének, volt klubvezető tagtársunknak a klub lebonyolításában , a megvendégelésben és a képek elkészítésében nyújtott segítségét!

További részletek és egyéb tartalmak, pl. a korábbi klubnapjainkról, programjainkról készült élménybeszámolók a Közösség Lámpásai – Óbudai Látássérültek Klubja Facebook-oldalán olvashatók.

Ruzsa Viktor
VGYKE III. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

Fehérbot napi műsor Békásmegyeren

   |   By  |  0 Comments

Fodor Ágnes elnök köszönti a résztvevőket.

A VGYKE – ahogy minden évben – 2024-ben is megtartotta Fehérbot napi rendezvényeit valamennyi lámpás klubjában – így a III. kerületben is. Az ünnepi műsornak ezúttal is a Békásmegyeri Közösségi Ház I. emeleti kisterme adott otthont.

Az október 18-i műsor előtt Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke köszöntötte a résztvevőket. A műsorban Szalainé Erdélyi Tünde, a VGYKE ferencvárosi közösségi civilszervezője olvasott fel saját novelláiból, majd Pesa Anna Mária verseiből Pintér Teréz adott elő.

Ezt követően egy jó hangulatú kötetlen beszélgetés következett.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #Békásmegyer #Fehérbotnap #gyengénlátó #látássérült #vak #VGYKE

Tapintható kiállítás Aquincumban

   |   By  |  0 Comments

A résztvevők egy római-kori ház teraszán

A III. kerületi Lámpás Klub tagjai egy fantasztikus kiállításon vehettek részt az Aquincumi múzeumban, tárlatvezetéssel.

A programon tízen vettünk részt.

Idegenvezetőnk Ódor Bernadett múzeumpedagógus volt, aki mindenek előtt egy domború térképen megmutatta nekünk Aquincum tapintható alaprajzát. Ezután mesélt az ókori Róma Aquincumra vonatkozó történelméről.

Majd beléptünk a múzeumba, amely valójában egy ókori római lakóház rekonstrukciója. Ott a rómaiak életvitelébe kaphattunk betekintést. A tárlatvezető amellett, hogy beszélt a rómaiak szokásairól, körbeadott olyan tárgyakat, amelyeket akkoriban használtak. A lakóház berendezését képező fonott és nagyon kényelmes karosszékekben üldögélve tapogathattuk meg a korban főzésre és tálalásra használt, nagyrészt agyagból készült díszes edényeket.

A dolgozószobába lépve megtapogathattuk az agyagtáblákat, amelyekre írtak, és azt a tollhoz hasonló eszközt is, amellyel a betűket vésték bele.

De írásra használták a papíruszt és a pergament is, ezeket szintén a kezünkbe vehettük. Megfoghattuk a kor trendjére jellemző selyem és gyapjú anyagokat, ezekből készítették a ruhákat. A szegecses talpú sarut is a kezünkbe vehettük. Majd megszagolhattuk azokat az illóolajokat, amelyekből parfümök készülhettek. Megtudtuk, hogy a világításra olajmécseseket alkalmaztak, ezeket olivaolajjal töltötték meg, és mirhával illatosították őket. Ennek is érezhettük az illatát, a gyengénlátók pedig láthatták a mécseseket.

A tárlatvezető nagyon érdekesen mesélt a kor embereinek szokásairól és a tárgyak használatáról. Nagyon élveztük a kiállítást, ehhez nagyban hozzájárult az idegenvezető felkészültsége is.

A múzeumban mindenki kedves és segítőkész volt. Egy kellemes délelőttöt töltöttünk el együtt.

Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
VGYKE III. kerületi közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

Nyár végi kiruccanás

   |   By  |  0 Comments

A résztvevők közül ketten ülnek egy kerti asztalnál, szemben egymással.

2024. augusztus 16-án – mivel a Békásmegyeri Közösségi Ház július-augusztus hónapban zárva tart – a városligeti Vakok Kertjében tartottuk klubnapunkat.

Öten vettünk részt egy kellemes délutáni beszélgetésen, amelynek során ki-ki elmesélte, hogy hol és mivel töltötte el a nyár eddigi részét, illetve mivel fogja még eltölteni a hátralévő heteket.

A városligeti Vakok Kertje 1972. óta várja a látássérülteket és családtagjaikat, kísérőiket és barátaikat a Városliget egy kb. egy hektárnyi elkerített területén az Ajtósi Dürer sor felőli sarkán. A terület a Liget Projekt részeként 2018-ban teljesen megújult. A terület zárt, így ide csak az érintettek juthatnak be, hétfő kivételével minden nap nyitvatartási időben, amely a nyári időszakban 12 – 20 óra közötti idősávot jelenti. A kert bejáratához közel lévő épületben kultúrált körülmények között fogyaszthatunk kávét, tarthatunk egészségügyi szünetet. Nem lehet megunni, a VGYKE valamennyi lámpás klubja – köztük a III. kerületi is – rendszeresen szervez ide nyári programokat, kötetlen beszélgetéseket. Mi is remekül éreztük magunkat ezen a meleg nyári napon.

További részleteket, képeket a Klub Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.

Ruzsa Viktor
VGYKE III. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

EZT NEM LÁTNI, HANEM ÉREZNI, ÉRTENI KELL!

   |   By  |  0 Comments

Csoportkép a képek előtt

2024. július 19.

A klímaváltozás, a természetvédelem fontosságára hívja fel a látogató figyelmét a Canon World Unseen kiállítás, melynek üzenetét nem látni, hanem érezni, érteni kell. Az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményében augusztus 4-ig helyet kapott tárlaton tíz, természetfotósok által készített kép látható, speciális technikával téve láthatóvá látássérült emberek számára. Az egyes képek jobb alsó sarka mellett lévő QR-kód maga is kiemelkedik a kép síkjából, így a látogató önállóan képes megtalálni, segítségével és okostelefonja, tablete révén pedig minden egyes képhez kb. 8-9 perces audionarrációt hallgathat meg, nem csak magáról a képről, hanem készítésének körülményeiről is.

A VGYKE III. kerületi Lámpás klubjának érdeklődő tagjaival közösen tekintettük meg e kiállítást júliusi klubnapunkkal egybekötött program keretében. Egy igazán kellemes és tanulságos, bő másfél órát töltöttünk el együtt, Néhányan önállóan, aki pedig nem rendelkezett saját okoseszközzel, közösen valaki mással együtt hallgatta meg a képekhez kapcsolódó információkat. Egy-egy képnél hosszú percekig állva, döbbenettel, hogy a háborítatlannak tűnő természet az ember olykor felelőtlen magatartásának köszönhetően milyen nagy mértékben és rohamosan pusztul. A VGYKE III. kerületi Lámpás klubja köszönetét fejezi ki az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményének és a Canon munkatársainak a kiállítás létrehozásáért, valamint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szakmai támogatásáért, melynek köszönhetően a látássérült emberek önállóan végignézhették a kiállítást.

A programról készült képeket – melyeken az látható, ahogy a résztvevők nagy érdeklődéssel végignézik az egyes képeket, illetve egy csoportot alkotnak – Ruzsa Viktor klubvezető és egyik résztvevő tagtársunk, Csák Borbála férje, Béres Attila készítette, akinek ezúton külön köszönet a látássérült tagoknak nyújtott segítségért.

A képes élménybeszámoló megtekinthető a III. kerületi Lámpás klub Facebook-oldalán.

Ruzsa Viktor
közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

Zenélő Pontok

   |   By  |  0 Comments

Zenélő Pontok - Berta Edina fuvolázik.

Zenélő Pontok, avagy a „kézzel fogható” zene

A III. kerületi Lámpás Klub ezúttal rendhagyó módon nem a hónap harmadik péntekén, hanem a harmadik csütörtökön, június 20-án tartotta meg szokásos havi klubnapját.

Klubunk vendége Berta Edina volt, aki Braille-Kották átírásával és szerkesztésével foglalkozik. Ő az egyetlen Magyarországon, aki síkírású kottákat ír át Braille-be. Mesélt arról, hogy már gyermekkorától fogva foglalkozik a zenével, de sokáig csak hallás után tanulta meg a zeneszámokat, mert nem értette a kotta szabályrendszerét. Edina aliglátó, ezért tudja a síkírást olvasni. Főállásban az MVGYOSZ munkatársa mint nyomdai előkészítő. Könyvek javításával is foglalkozik, amikor éppen nincs kotta-megrendelés. Énekkönyveket is javít. A kották síkírásból Braille-be átírásával az a célja, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek könnyebben tudjanak zenét tanulni és pl. zeneiskolákban, akár a Zeneakadémián is tudják oktatni a látássérülteket, mivel általában nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, ha egy látássérült bekerül egy zeneiskolába. Ezáltal a Braille-Kotta megkönnyíti az oktatást, az iskolákban el tudják már képzelni, hogy egy látássérült hogyan tud nem csak hallás után zenét tanulni.

A „Zenélő Pontoknak” tehát nagyon nagy jelentősége van a látássérültek zene tanulásában. Edina végig vezetett minket a síkírású kotta Braille-esítésének folyamatán, képet kaptunk ennek eljárásáról és szabályrendszeréről is.

Az Edinával történt – talán kicsit hosszúra is nyúlt – beszélgetés egy rövid interjú formájában terveink szerint hallható lesz a VGYKE „Vendégségben klubjainkon” című videósorozatában, mely Youtube-csatornánkon követhető.

A klubon készült képeket Ruzsa Viktor készítette. A képek megtekinthetők a III. kerület Óbuda-Békásmegyeri Lámpás Klub Facebook-oldalán.

Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
III. kerületi közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

Séta és nosztalgia az MVGYOSZ megújult székházában

   |   By  |  0 Comments

Séta és nosztalgia az MVGYOSZ megújult székházában - az egyik résztvevő a székház bronz makettjét nézi az udvaron.

Séta és nosztalgia az MVGYOSZ megújult székházában

Az óbudai Lámpás klub tagjai számára május 22-én egy közös sétát szerveztünk az MVGYOSZ székházának otthont adó Sipeki villában idegenvezetéssel.

Kovács Kinga, az MVGYOSZ könyvtárosa vezetett körbe minket a teljesen megújult székházon a pincétől a padlásig. Megnézhettük többek között a segédeszköz boltot, beléphettünk a megújult irodákba, és a rendezvénytermen is végig sétálhattunk. Szétnézhettünk a régi szolgáltató épületben. Sokan emlékeztünk még a székházra, és ahogy végig mentünk, mindannyiunkban felidéződött valamilyen emlék, hogy az adott helység hogyan nézett ki azelőtt, és hogy alakult át mostanra, mi került a helyére. A kultúrterem volt az, ami leginkább emlékeket idézett fel mindannyiunkban, az mostanra rendezvényterem lett, teljesen átalakult.

A régi főépület látványa is korábbi emlékeinket hozta elő. Felmehettünk a márványlépcsőkön, gyengénlátó tagjainkat a gyönyörű szép, fényes parketta látványa is lenyűgözte. Felmehettünk a karzatra, kimehettünk az erkélyre, amelyről a Városliget látható, de fentről lehet látni a jelenlegi főbejárat előtti szökőkutat is.

A téli kertet is megújították, ahova korábban három lépcsőn lehetett lemenni, azonban a felújítás során úgy oldották meg, hogy azonos szinten legyen a székház aulájával. Műemlék jellegénél fogva a három lépcsőt nem bonthatták le, ezért fölé építettek egy parketta réteget. Így tudták megoldani, hogy egybefüggő legyen az épület többi részével.

A szecessziós stílusú épületben gyönyörű szép díszítések kerültek a falakra. A vitrinekben pedig kiállítást lehet látni régi dolgokból, pl. írógépek, magnók, kazetták, dimószalagok és más egyéb, a látássérültek által korábban használt segédeszközök.

A séta jó hangulatban telt és jó érzés volt, hogy mindenki fel tudott idézni valamilyen élményt, eseményt, emléket a régi székházzal kapcsolatban.

A programról fényképek készültek, melyeket az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthetnek meg az érdeklődők, természetesen kísérőszöveggel ellátva

Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

KÖLTÉSZET ÉS HUMOR Békásmegyeren

   |   By  |  0 Comments

KÖLTÉSZET ÉS HUMOR Békásmegyeren - a tagok az asztalok körül

KÖLTÉSZET ÉS HUMOR Békásmegyeren
2024. április 19.

Április 11-e, József Attila születésnapja a Költészet Napja. A VGYKE III. kerületi Lámpás klubjában minden év áprilisi klubnapjai hagyományosan ennek jegyében zajlanak. Idén sem történt ez másképp.

Meghívott vendégünk Bartolf Zsuzsanna népdalénekesnő és Horváth Attila harmonikaművész voltak, akik egy kis humort csempésztek a szürke hétköznapokba félórás műsorukkal. Kortárs költők – köztük Lackfi János és Varró Dániel – megzenésített verseit adták elő.

Műsoruk után egyik tagtársunk, Papp Nóra is megörvendeztetett minket e jeles nap alkalmából, Petőfi Sándor “Falu végén kurta kocsma” című versének előadásával.

A programról képek, Zsuzsáék műsoráról pedig videó Klubunk Facebook-oldalán érhető el.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

A kézzel fogható művészet

  |   By  |  0 Comments

A kézzel fogható művészet - a tagok agyagoznak.

A kézzel fogható művészet – nőnapi klub Békásmegyeren

Családias hangulatú nőnapi klubon vehettek részt, akik március 8-án ellátogattak a Békásmegyeri Közösségi Házba. A Nemzeti Ünnep miatt ezúttal a hónap második péntekén tartottuk havi klubunkat, melynek vendége Huszár Rita keramikus volt, aki már nem ismeretlen Tagtársaink körében. A résztvevők kipróbálhatták kreativitásukat, hogy egy kis agyagból milyen formákat, kisebb tárgyakat tudnak elkészíteni. A kétórás foglalkozáson különféle érdekes figurák születtek, volt, aki kis tálkát, de olyan is volt, aki kígyót, vagy épp orrszarvút készített. A klubon külön köszöntöttem a szebbik nem képviselőit. Hölgy olvasóinknak ezúton is sok boldogságot kívánok a Nőnap alkalmából!

További érdekességeket és képes beszámolót az Óbudai Látássérültek Klubja közösségi oldalán találnak, itt.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

A VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ

  |   By  |  0 Comments

A VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ - a klubnap összes résztvevője

A VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ
Februári LÁMPÁS KLUB Békásmegyeren
2024. február 16.

Alig, hogy elkezdődött az idei év, máris vége a Farsangnak. Kezdetét vette a húsvéti Nagyböjt időszaka.

Mi sem tétlenkedünk. Februári klubnapunkon a Messenger segítségével videóhívásban Balvinszky Orsolya, Zürichben élő gyógypedagógussal, képzőművésszel beszélgettem. Orsi már két évtizede készít látássérültek számára is érzékelhető tapintható képeket. Még 2005-ben ismert meg egy látássérült fiatalembert még Budapesten, ennek kapcsán készített először olyan képet, amelyet neki is meg tudott mutatni. Képeinek különlegességét az adja, hogy elkészítésük során nem csak különböző festékeket, hanem más alapanyagokat, például ruhadarabokat, különböző textíliákat is felhasznál, ez által még élvezetesebbé téve a képet azok számára, akik kizárólag tapintás útján képesek érzékelni a műalkotásokat. Mert igen, ezeket nyugodtan nevezhetjük műalkotásoknak, valamennyi kép nagyon aprólékos munkával, kiváló kézügyességgel készül.

Orsolya emellett sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozik főállásban, mint gyógypedagógus. Jelenleg egy svájci kislány mindennapi tevékenységét segíti. Folyamatosan tanulja a német nyelvet, mint mondja, nem egyszerű elsajátítani, kizárólag az utcán, magától nem tudja megtanulni az ember, mert nagyon nehéz.

Őszintén remélem, hogy Orsival hamarosan személyesen is lesz alkalmunk találkozni, amikor Budapesten lesz – azonban most még nem tudta megmondani, mikor kerül erre sor.

Klubunk második részében megismertük új Lámpás munkatársunk, Pataky Andreát, aki hamar megkedvelte új munkahelyét, és Tagjaink is hamar megkedvelték őt. Andrea korábban rendezvényszervezőként dolgozott, de foglalkozott kamaszokkal is, így egy iskolai szemléletformáló foglalkozás során került kapcsolatba látássérültekkel. Három éve Meniere beteg lett, ennek következtében hallásában korlátozottá vált. Megváltozott munkaképességűként , idén február 1-től a VGYKE-nél dolgozik a lámpások segítőjeként. Bízunk abban, hogy minél több alkalommal el tud jönni hozzánk.

További információkat, képes beszámolókat az Óbudai Látássérültek Klubja közösségi oldalán talál.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

ÚJ ÉV, ÚJ LEHETŐSÉGEK

   |   By  |  0 Comments

ÚJ ÉV, ÚJ LEHETŐSÉGEK - a klubtagok beszélgetnek.

ÚJ ÉV, ÚJ LEHETŐSÉGEK

Idén is várja az érdeklődő Tagtársakat, kísérőiket és barátaikat az óbudai Lámpás klub a Békásmegyeri Közösségi Házban, minden hónap harmadik péntekén 10:00 – 12:00 óra között. A harmadik péntek módosulhat, az adott hónapban ünnepnapra esik – ilyen lesz március 15-e, amely miatt a márciusi klub 8-án, épp a Nemzetközi Nőnapon kerül megtartásra.

Ahogy minden év elején, idén is az évindító klubunk alkalmával – melyre 2024. január 19-én került sor – megterveztük tagjainkkal az évet. Nagyon sok kiváló javaslat érkezett, kezdve a Deák téri Földalatti Múzeumtól egészen a Magyar Állami Operaház vagy épp a Magyar Zene Háza meglátogatásáig – de egy kreatív foglalkozást is tervezünk, amelynek során tagjaink bepillantást nyerhetnek a kerámiakészítés rejtelmeibe is.

A tervezést megelőzően azonban egy gyors bemutatkozó kört követően egyik kedves Tagtársunk, Papp Györgyné Anikó örvendeztetett meg minket két rövid, saját családi történetein alapuló novellájával, melyek elhangzását követően mindannyian megosztottunk egymással egy-egy ifjúkori élményünket.

Klubjainkkal kapcsolatos további információkat, képes beszámolókat Facebook-oldalunkon talál.

Javaslom, kedves érdeklődő Olvasó, kövesse figyelemmel Egyesületünk Hírlevelét, weboldalát és Facebook-oldalainkat, hogy semmiről ne maradjon le! Szeretettel várom klubjainkra és programjainkra! Köszönöm, ha figyelemmel kíséri munkánkat és támogatja Egyesületünket akár személyi jövedelemadójának 1 százalékával. Minden további részletet weboldalunkon talál.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

Karácsonyi várakozás

   |   By  |  0 Comments

Karácsonyi várakozás - Papp Nóra klubtag szaval, az asztalon Iza munkatársunk karácsonyfája.

Karácsonyi várakozás

2023. december 15-én megtartottuk Karácsonyváró klubnapunk a Békásmegyeri Közösségi Házban.

Klubnapunk vendége ezúttal Csider Zoltán, a LifeMax Egyesület munkatársa volt, aki egy mobil segélyhívó eszközt mutatott be Tagjainknak. Már több, mint egy éve igényelhetnek Gondosórát a 65 év felettiek, teljes biztonságban tudva magukat és családtagjaikat ezen eszközzel. De vajon mi a helyzet a 65 évesnél fiatalabb, és főleg fogyatékossággal élő embertársainkkal? Ők sem maradnak biztonságot nyújtó segélyhívó eszköz nélkül, számukra jelent biztonságot a LifeMax Egyesület segélyhívó szolgáltatása, amely egy akár nyakban is hordható mobil hívókészülékből és egy diszpécserközpontból áll, mely a nap 24 órájában fogadja a készülék bajba került használójának hívását egy gombnyomásra. A készülék helymeghatározóval is rendelkezik, így a hívást fogadó diszpécser azonnal értesül az illető pontos tartózkodási helyéről. Zoltán ezt egy próbahívás segítségével be is mutatta. A szolgáltatás egy minimális havi díjért vehető igénybe, ennek részleteit a lifemax.hu oldalon találják az érdeklődők.

Zoltán bemutatóját követően karácsonyi meglepetésműsorral készültünk Tagjaink számára. Pesa Anna Mária önkéntes szervezőnk verseiből a klub elindítója, Vasné Pintér Teréz olvasott fel. Terike 2023 októberi nyugdíjazása óta rendszeresen visszajár a klubba, tagként és önkéntes segítőként egyaránt. Másik kedves klubtagunk, Papp Nóra is megörvendeztetett minket egy karácsonyi verssel, József Attila Három királyok című versét adta elő. Végezetül Ady Endre Karácsonyi Rege című versét hallgattuk meg felvételről, Szabó Gyula kiváló színművészünk előadásában. Programunk második részét élőben közvetítettük az Óbudai Látássérültek Klubja Facebook-oldalán, a videót itt tekinthetik meg.

További információkat és képes beszámolót klubnapunkról Facebook-oldalunkon találnak.

Ruzsa Viktor
közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE