Óbudai online klubnapon Házi Tamás a FOGLALKOZTATÁS 2020. Projekt szakmai vezetője tartott előadást. Arról beszélgettünk, hogy milyen céllal jött létre a projekt? Milyen eredményekről lehet beszámolni, és kikkel sikerült felvenni a kapcsolatot a munkaerő piacon? Szó esett még arról is, hogy aki állásinterjúra megy, annak mire kell odafigyelni.
Költészet napja alkalmából Weöres Sándor, Radnóti Miklós, JózsefAttila és Vörösmarty Mihály verseit hallgattuk meg Bönde Katalin, Miks-Rédai Csaba és Vasné Pintér Teréz előadásában.
A korábbi években Fodor Ágnes elnökasszonnyal köszöntöttük otthonában Feitel Margitka nénit születésnapja alkalmából, de idén a járvány miatt sajnos elmaradt a személyes találkozás.
Vendégünk volt Petneházy Emőke audionarrátor, az AKKU Egyesület közönségszervezője és gyógypedagógiai aszisztens.
Emőke először arról beszélt hogyan élte meg 2020-ban a korlátozások miatt kialakult kihívásokat az AKKU Egyesület, és személy szerint Ő maga. Olyan tevékenységbe fogtak, amihez nem kellett személyes kapcsolat. Így valósult meg az RTL-en és a Duna TV-ben bemutatott filmsorozatok, és a múzeumi kiállítások akadálymentesítése látássérülteknek. Emőke elmondta, hogy nekik nagyon fontosak a visszajelzések, ezért kérte Mindenkitől az együttműködést.
Beszélt a színházak helyzetéről, és a további terveiről is.
Hallottunk Tőle arról is, hogy a Vakok Iskolájában hogyan tanulnak a diákok az online oktatásban, és milyen eredményeket érnek el.
Mindig nagyon jó érzés, amikor hűs fák árnyékában megpihenhetünk egy-egy üdítő séta után. Így történt ez alkalommal is. Friss nyári élményeinkről, családtagjainkról beszélgettünk. Jó volt elmondani egymásnak örömeinket, és ami nemrég történt velünk.
A JCDecaux Hungary Zrt megbízásából Fodor Ágnes elnökasszony kijelölte a VGYKE munkatársait a kihelyezett reklámtáblák tesztelésére. Acsay Péterrel, és Helmes Renátával és a megbízó társaság képviselőjével együtt felkerestük a kijelölt helyszíneket.
A tesztelés oka: a köztereken kihelyezett reklámtáblák helyzetének vizsgálata vak és gyengénlátó személyek szemszögéből nézve.
Miután mind a négy helyszínt teszteltük egybehangzó vélemény született. A helyszínek nem veszélyesek, csak egy helyszínen a talpazat némi javítást igényel.